Eljárás indult a lembergi roma tábor felégetésének ügyében

2018. május 11., 20:47

Büntetőeljárás indult a Lemberg (Lviv) Zaliznicsne kerületéhez tartozó Rudne nagyközség közelében felégetett roma tábor ügyében – jelentette az UNN a Lemberg megyei rendőrség kommunikációs osztályának tájékoztatása alapján.

Az előzetes információk szerint május 9-én tűz ütött ki a roma táborban, minek következtében teljesen megsemmisült az ott élők tulajdona. Az ügyben megkezdődött a nyomozás – közölte a rendőrség.

Ljudmila Denyiszova, a Legfelső Tanács emberi jogi megbízottja beadvánnyal fordult a Lemberg megyei rendőrséghez, arra kérve a hatóságot, hogy a jogszabályokkal összhangban foganatosítson intézkedéseket az ügyben, illetve szavatolja a közbiztonságot és a rendet Rudnéban.

Az ombudsman szerint a civil aktivistáktól származó információk értelmében 2018. május 9-én ismeretlen személyek felégették a Rudne melletti roma tábort. Ennek következtében megsemmisült a romák tulajdona, a táborlakók pedig kénytelenek voltak elhagyni szálláshelyüket.

A ombudsman sajtószolgálatának tájékoztatása értelmében aggodalomra ad okot a roma nemzeti kisebbség képviselőivel szembeni, „intolerancián alapuló” incidensek számának növekedése. Az emberi jogi megbízott változatlanul nyomon követi a kijevi Lisza horai roma tábor radikális beállítottságú személyek általi felégetésének ügyében indult vizsgálatot. Az ombudsman meggyőződése szerint a xenofóbiának ezek a megnyilvánulásai különleges figyelmet igényelnek a bűnüldöző szervek részéről, többek között alaposabb vizsgálatot, és preventív intézkedések foganatosítását a hasonló esetek jövőbeni megakadályozása érdekében – közölte Ljudmila Denyiszova sajtószolgálata.

Az UNN emlékeztet, hogy április 21-én a romák elhagyták a kijevi Lisza horát, miután nacionalista szervezetek képviselői szétkergették a tábort, holmijukat pedig elégették. Utóbb a rendőrség eljárást indított az ügyben.

(unn.com.ua/Kárpátalja)