Szijjártó Péter: A migránsok ne legyenek fontosabbak, mint az itteni kisebbségek!

2018. június 19., 10:33

Ukrajnának mindent meg kell tennie a Velencei Bizottság a középiskolai képzést érintő ukrán oktatási törvényre vonatkozó ajánlásainak végrehajtása érdekében – jelentette ki az Európa Tanács főtitkára hétfőn Strasbourgban, a szervezet Kisebbségvédelmi Keretegyezmény és a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája hatálybalépésének 20. évfordulója alkalmából rendezett kétnapos konferencián.

Thorbjorn Jagland aláhúzta, a Velencei Bizottság ajánlásainak végrehajtását egy körültekintő, politikailag semleges, a nemzeti kisebbségek képviselőit is magában foglaló folyamat révén kell megvalósítani annak érdekében, hogy az eredmény megfeleljen az Európa Tanács jogi normáinak. A szabályok alkalmazása biztonságot, stabilitást és igazságosságot biztosít mindenki számára – tette hozzá.

A főtitkár elmondta, minden hetedik európai ember egy nemzeti vagy nyelvi kisebbség részeként határozza meg magát. Ezek közül némelyek politikai forrongó területeken élnek, ahol a régi ellenségeskedések vagy az új nézeteltérések keltenek feszültséget. Ilyen helyzetekben mindig fennáll a kisebbségek jogaival való visszaélés lehetősége, vagy az attól való félelem, hogy erre sor kerül.

Ennek egyik példája az ukrán oktatási törvény, amely bizonyos félelmek szerint kevésbé kedvező feltételeket teremt a kisebbségi nyelvoktatás számára – jelentette ki.

Jagland aláhúzta, az európai kisebbségeknek folyékonyan kell beszélniük a lakhelyük szerinti ország hivatalos nyelvét. Ez központi szerepet játszik a társadalmi részvételükben, a kormánynak pedig feladata, hogy könnyítse nyelvtanulásukat. Az államnak ugyanakkor biztosítania kell azt a jogot is, hogy a kisebbségek széles körben használhassák anyanyelvüket, többek között hivatalos körülmények között is. A kisebbségi közösségek tiszteletben tartása és jogaik védelmezése által gazdagodhat kultúrájuk – közölte.

A főtitkár arra az „új és sajnálatos jelenségre” hívta fel a figyelmet, hogy a tagállamok a nemzetiségi kisebbségek védelmét inkább kétoldalú, mintsem multilaterális kérdésként kezelik. Mint mondta, megpróbálják újraértelmezni a kisebbségek identitását kulturális, nyelvi és etnikai sokszínűségük kárára, amely által azok közelebb érzik magukat rokon nemzetükhöz. Ez olyan ördögi kör, amelyben mindenki csak veszíthet – tette hozzá.

* * *

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a konferencián arról beszélt, Magyarország elengedhetetlennek tartja és ezért felszólítja az Európa Tanácsot, hogy vegye komolyan az európai kisebbségek védelmének ügyét.

A tárcavezető az MTI-nek telefonon elmondta: hangsúlyozta, nem lehet, és elfogadhatatlan, hogy az európai adófizetők pénzéből fenntartott európai intézmények jobban aggódjanak a kontinensre illegálisan érkező, veszélyt hordozó bevándorlókért, mint azokért a nemzeti kisebbségekért, akik évszázadok óta itt élnek Európában. Nem lehet, hogy egy európai intézmény jobban aggódjon a magyar határ megvédésének hatékonyságát és a magyar emberek biztonságát elősegítő Stop Soros törvény miatt, mint azon kárpátaljai magyarok miatt, akiknek jogait Ukrajnában súlyosan megsértik – húzta alá a miniszter.

Kijelentette, az Európa Tanácsnak komolyan kell vennie azt, hogy Európában az egyik legfontosabb érték a kisebbségi jogok védelme.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy Ukrajnában a kárpátaljai magyarságot megillető, már létező kisebbségi jogokat vettek el egy parlamenti döntéssel. Noha az Európa Tanács szóban támogatásáról biztosította Magyarországot és a Velencei Bizottság ajánlásait, azok közül Ukrajna egyet sem hajtott végre. Sőt, a törvény végrehajtását már elkezdték dacára annak, hogy nincsen egyetértés az ukrán kormányzat és a magyar kisebbséget képviselő szervezetek között – mondta.

„Nem lehet, hogy egyes európai országok, amelyek tagjai az Európa Tanácsnak is, fittyet hányva a Velencei Bizottság véleményére, két lábbal tapossák a kisebbségi jogokat” – fogalmazott.

Magyarország elvárása az Európa Tanáccsal szemben, hogy szerezzen érvényt a Velencei Bizottság korábban megfogalmazott javaslatainak és szorítsa rá arra Ukrajnát, hogy vonja vissza a magyar nemzeti közösséget hátrányosan érintő, a magyar kisebbség jogait súlyosan sértő intézkedéseket – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Aláhúzta, a Velencei Bizottság elvárásokat támaszt Magyarországgal szemben az egyelőre nem elfogadott, Magyarországot megvédeni akaró Stop Soros törvénnyel kapcsolatban, azonban egy már érvényben lévő ukrán törvénnyel kapcsolatban kevésbé aktív.

Szijjártó Péter hozzátette: a magyar kormány továbbra is mindent megtesz és minden támogatást megad annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségeket illető jogok védelme fontos európai politikaként érvényesüljön.

* * *

Az Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete, a Velencei Bizottság az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint Gianni Buquicchio, a testület elnöke és Szijjártó Péter kétoldalú megbeszélésén megvitatták a testületnek a középiskolai oktatást érintő ukrán oktatási törvényről korábban kialakított véleményében foglaltak végrehajtását, valamint a készülő magyar Stop Soros szabályozásról készülő álláspontját.

(MTI/Kárpátalja)