Kárpátalja és Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetői Miskolcon találkoztak

2018. június 20., 13:41 , 909. szám

Az elmúlt hétvégén megyénk küldöttsége Mihajlo Rivisznek, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökének vezetésével Borsod-Abaúj-Zemplén megye értékeivel ismerkedett.

Pénteken Miskolcon a megyeháza Szemere termében Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke fogadta a kárpátaljaiakat. Majd Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés alelnöke az értéktár bizottság elnökeként részletes elő­adást tartott a megye értékeiről. A tanácskozás második részében a résztvevők az együttműködés, valamint a turisztikai kapcsolatok fejlesztéséről egyeztettek.

Mihajlo Rivisz a megyei tanács képviselő-testületének nevében köszönetet mondott Magyarország Kormányának Kárpátalja jelentős szociális támogatásáért, és kiemelte, hogy az elmúlt félévben a Magyarország és Ukrajna közötti feszültség ellenére megyénk nem tapasztalt változást a magyarországi partnerekhez fűződő baráti kapcsolatokban.

– Örömteli, hogy tovább folytatódik a közös projektek megvalósítása. A megyei tanács teljes képviselői testülete támogatja az őszinte baráti viszonyt Magyarországgal, amely nemcsak szavakban, de konkrét tettekkel segíti megyénket – hangsúlyozta a megye vezetője, és elmondta, a két közgyűlés közötti összehangolt együttműködésnek köszönhetően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, valamint a Novák Endre Kárpátaljai Megyei Klinikai Kórház és a Huszti Járási Kórház közösen vesz részt a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna 2014–2020 (HUSKROUA ENI) határon átnyúló együttműködési programban.

Veresné dr. Somosi Mariann, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja Volodimir Andrisinnal, az Ungvári Nemzeti Egyetem közgazdasági karának docensével az együttműködés lehetőségeiről tárgyalt.

Szombaton Mezőkövesden a IV. Megyenapon vett részt a delegáció, ahol jelen voltak a lengyelországi Pidkarpatszka és Szilézia régiók, a szlovákiai Kassa vidék vezetői és romániai vendégek úgyszintén.

Miközben zajlott a színpadi program és a bemutatók, a szomszédos általános iskolában kárpátaljai és borsodi települések, Sajóbábony Homokkal, Bükkábrány pedig Iloncával (Iljnicja) kötött együttműködési megállapodást. Török Dezső köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy 2016 februárjában erősítették meg a két megye közti együttműködést, amelynek az egyik célja a partnertelepülési kapcsolatok erősítése. Ennek keretében tavaly decemberben írták alá Szirmabesenyő és Huszt megállapodását, amelyet most újabb kettő követ, s remélhetően később még több.

Mihajlo Rivisz szólt az ezeréves közös történelemről, a megállapodásokat pedig tégláknak nevezte, amelyekből felépítik a barátság házát és javasolta, hogy közös projekt keretében újítsák fel a kisvasutakat, amelyek az Osztrák–Magyar Monarchia idején sikeresen működtek Kárpátalján. Véleménye szerint az Árpád-vonalat is érdemes lenne európai uniós pénzekből helyreállítani.

– Ez elsősorban a magyarországi turisták számára lenne érdekes, hiszen a mintegy 600 kilométer hosszan a Kárpátokban húzódó védvonalat a magyarok építették a második világháború idején és a legendás magyar honfoglaló vezérről, Árpádról nevezték el. Felújítva nem csupán népeink közös történelmének állítanánk emléket, de az utókor is láthatná, és a világ különböző tájairól érkező turisták is megismerhetnék – zárta gondolatait megyénk vezetője.

A többnapos munkalátogatás zárásaként a vendégek a megye értéktárában szereplő értékeket tekintették meg.

Rehó Viktória