Kárpátalján átlagosan három munkanélkülire jut egy állásajánlat

2018. június 25., 12:57 , 910. szám

Több mint 17 ezer kárpátaljai fordult a foglalkoztatási szolgálathoz 2018 első öt hónapja során, közel kilencezernek sikerült elhelyezkednie – jelentette ki Jurij Fuscsics, a Kárpátaljai Megyei Foglalkoztatási Központ igazgatója június 22-i ungvári sajtótájékoztatóján, amelyről a Zakarpattya Online számolt be.

A szakember elmondta, napjainkban a munkaerő-kereslet és -kínálat közötti aránytalanság csökkenése tapasztalható: nő a betöltetlen munkahelyek száma, miközben egyre kevesebb a munkanélküli.

„Január–május folyamán a megye háromezer munkaadója 11 ezer munkahelyet jelentett be. Az előző év azonos időszakához viszonyítva 10,5%-kal nőtt a foglalkoztatási központtal együttműködő munkaadók száma, több lett a nyilvántartott betöltetlen munkahely is. Ma Kárpátalja megyében egy betöltetlen munkahelyre átlagosan három munkanélküli pályázik, míg az elmúlt évben még öt pályázott” – mondta el Fuscics.

Nehezíti az elhelyezkedést, illetve a meghirdetett munkahelyek betöltését, hogy a munkaadók fokozott követelményeket támasztanak a munkavállalók szakmai felkészültségével, illetve munkahelyi gyakorlatával szemben, ugyanakkor viszonylag alacsony béreket ajánlanak még a magasan képzett dolgozóknak és szakembereknek is. Így a foglalkoztatási szolgálat által idén meghirdetett álláshelyeken a bér átlagosan 5702 hrivnyát tett ki.

A megye vállalatainál elsősorban betanított gyári munkásokat, famegmunkáló gépkezelőket, varrónőket stb. keresnek. A munkakeresők szakmai felkészültségének javítása érdekében a megyei foglalkoztatási szolgálat közreműködésével több mint ezren – minden tizedik nyilvántartott munkanélküli – vehettek részt szakmai képzéseken.

(zakarpattya.net.ua/Kárpátalja)