Átvették bizonyítványukat a Kossuth-középiskola végzősei

2018. június 27., 09:10 , 910. szám

A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola huszonkilenc végzős diákja kapta meg ünnepélyes keretek között érettségi bizonyítványát június 26-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Hajgató Tamás beregszászi magyar konzul és Bendik Veronika, a Beregszászi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára.

Zseltvay-Vezsdel Emesének, az iskola igazgatójának köszöntője elsősorban a diákokhoz szólt, ahhoz a tizenegyedik osztályhoz, amelynek éveken át osztályfőnöke lehetett: „Itt nőttetek fel. Ez az iskola éltetett és táplált benneteket. Vigyétek magatokkal, őrizzétek és adjátok tovább az örökséget, amit itt kaptatok. Legyetek méltó példaképei az utánatok jövőknek.” Beszédében felidézte a megannyi közös emléket és élményt, amelyet az osztálykirándulásokon, határon túli közös utazásokon, színházi előadásokon együtt szereztek. „Most, amikor elérkeztünk a búcsú idejéhez, s eleresztjük a kezeteket, tudnotok kell, hogy hiányozni fogtok, és továbbra is számíthattok ránk” – mondta az igazgató asszony, aki Ady Endre szavaival zárta sorait: „Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen.”

A köszöntő után az alsós tanítók – Győrffy Ágnes és Kasztner Edina – idézték fel a régi emlékeket, például amikor az első csengő napján először találkoztak apró tanítványaikkal. A két tanító elmondta, hogy örömmel és büszkeséggel a szívükben gondolnak vissza az első négy évre, amelyet a ma már a középiskolát elhagyó fiatalok az iskolapadban töltöttek. Sok sikert és kitartást kívánnak a továbbiakban számukra. A szülők nevében Jurcsenkó Erika mondott köszönetet a tanároknak.

Az érettségi bizonyítványokat Zseltvay-Vezsdel Emese, Nagy Irén (az iskola igazgatóhelyettese) és Pataki István (osztályfőnök) adták át. Kiemelkedő teljesítményéért dicsérő oklevélben tíz diák részesült.

A végzős diákok két táncot adtak elő: egy gyorsabb üteműt, pörgőst és a keringőt, amely az esemény fénypontjának számított. A jelenlévők a kisebb szünetekben a beregszászi Street Dance tánc­csoport előadásában különböző táncokat láthattak.

Báder Alexandra