Mit ad ingyen az egészségügyi alapellátás? (Frissítve)

2018. július 2., 13:57 , 911. szám

Július 1-jével elrajtolt az egészségügyi reform következő szakasza, vagyis életbe lépett azoknak az alapellátáshoz tartozó szolgáltatásoknak a jegyzéke, amelyeket garantáltan finanszíroz az állam az adóinkból – írja az Ukrajinszka Pravda az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása alapján.

E jegyzék alapján kell végeznie munkáját mostantól valamennyi gyermekorvosnak, terapeutának és családorvosnak – tehát azoknak az egészségügyi szakembereknek, akikkel a leg­gyakrabban találkozunk.

Feladataik közé tartozik egyebek mellett nyomon követni a páciensek és gyermekeik egészségi állapotát, követni esetleges krónikus megbetegedéseiket, továbbá szükség esetén felállítani a diagnózist, s gyógyítani a legelterjedtebb betegségeket, traumákat és mérgezéseket. Indokolt esetben az orvos beutalót ad a másodlagos vagy tercier ellátásban dolgozó szakorvoshoz – szemészhez, endokrinológushoz, sebészhez stb. –, vagy konzultál velük a beteg gyógykezeléséről.

Ugyancsak az alapellátásban dolgozó orvos dolga a receptek kiírása, többek között azokra a készítményekre is, amelyekhez a Dosztupnyi liki (Hozzáférhető gyógyszerek) program keretében juthatnak hozzá a polgárok.

Az alapellátás szolgáltatási csomagjához tartozik több elemzés és vizsgálat ingyenes elvégzése is. Ilyen az általános vérképvizsgálat, az általános vizeletvizsgálat, a vércukor- és a koleszterinszint-mérés, a vérnyomásmérés, az elektrokardiográfia, a testsúly-, testmagasság és csípőkerület mérése, a terhességi gyorsteszt, a troponin, a HIV- és a hepatitisz-gyorstesztek. A többi elemzést és vizsgálatot mostantól a szakellátási intézményekben végzik orvosi beutaló alapján.

Az új alapellátási rendszer a kockázati csoportokhoz tartozók profilaktikai vizsgálatát is előírja az orvosoknak cukorbetegség, HIV, tbc, emlőrák, magas vérnyomás és más szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a colorectalis carcinoma és prosztatarák esetén.

A várandós kívánságára a családorvos vagy a terapeuta a szövődménymentes terhességek követését is elláthatja. Az alapellátásban dolgozó orvos a terhesség 12. hetéig veheti nyilvántartásba a várandós pácienst. Szükség esetén a családorvos a szülész-nőgyógyász szakorvoshoz irányítja a várandóst. Az alapellátásban dolgozó orvosnak tájékoztatnia kell várandós páciensét a szükséges tudnivalókról, s a vele egy családban élő felnőtteket is fel kell világosítania arról, mi a teendő, amikor megindul a szülés. Ha eljön az ideje, az orvosnak a szülészetre kell irányítania a leendő anyát.

Miután a gyermek világra jött, a gyermekorvosnak vagy a családorvosnak kell elvégeznie a terv szerinti kötelező vizsgálatokat azokban az esetekben is, amikor a gyermek egészséges. Az első évben az orvosnak tíz alkalommal, az ápolónőnek hat alkalommal kell megvizsgálnia a csecsemőt, amit két további vizsgálat követ kétéves korig, majd hároméves korig még egy.

Ugyancsak az orvos feladata nyomon követni páciense és a páciens gyermekeinek vakcinációját az úgynevezett oltási naptárnak megfelelően. Az tájékoztatás értelmében az állam feladata beszerezni a tbc, a poliomyelitis, a diftéria, a szamárköhögés, a tetanusz, a kanyaró, a hepatitis B, a Haemophilus baktérium-fertőzés, a rubeola, a mumpsz elleni vakcinákat.

Az alapellátásban tevékenykedő orvos teendői közé tartoznak mostantól a palliatív ellátás bizonyos elemei is, mint például a súlyos beteg állapotának megfigyelése és értékelése, valamint a „fájdalomszindrómák” kezeléséhez szükséges receptek kiírása.

A fentieken túl a szükséges igazolások, a „beteglap” (лист непрацездатності) kiállítása, illetve az orvosi-szociális szakértői vizsgálatra szóló beutalók kiírása is a családorvosok, terapeuták feladatai közé tartozik.

Az új szabályozás értelmében az orvos a tünetek alapján önállóan dönt arról, hogy felkeresi-e páciensét annak otthonában. Telefonon is adhat tanácsot a beteg állapotának javítása érdekében, majd később az egészségügyi intézményben elvégzett kivizsgálás alapján pontosíthatja a diagnózist és felírhatja a szükséges kezelést.

Az orvosnak arra is lehetősége van, hogy szükség esetén mentőt hívjon betegéhez. Ugyanakkor sürgősségi ellátást akut állapotok és hirtelen egészségromlás esetén továbbra is az egészségügyi intézmények nyújtanak.

(pravda.com.ua/hk)