Családi és ifjúsági nap Izsnyétén

Olvasói levél

2018. július 4., 08:59

A KMKSZ Izsnyétei Alapszervezete és a helyi református egyház közösen ismét megrendezte július 1-jén az immár hagyományossá vált családi és ifjúsági napot Izsnyétén. A rendezvény központi témája a család és annak szerepe volt. Máté Richárd református lelkipásztor a tékozló fiúról beszélt, s közben felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy ma nagyon sok gyermek csak ritkán lehet együtt édesapjával, édesanyjával is akár. Ennek okát abban láthatjuk, hogy sok szülő külföldi munkavállalással tudja csak  a család anyagi létét  biztosítani. De keresni kell az Urat, szívünkben hordozni, s vele együtt tovább munkálkodni a család egységéért.

A községháza udvara egész népes volt ezen a hűvös vasárnapon, a felállított sátor védelme alatt mintegy 300 ember foglalt helyet.

Orosz Szilvia alapszervezeti elnök köszöntötte a helybelieket és a vendégeket. Majd Szerhij Hajdaj, a Munkácsi Járási Állami Adminisztráció elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki megjegyezte, hogy mindig szívesen jön Izsnyétére, mivel itt vidám a hangulat, örül a ragyogó gyermekszemeknek, akik kedvesen, felkészülten adnak számot tudásukról.

Orosz János polgármester szintén a család fontosságáról, a családi egység szépségéről szólva köszöntötte a közönséget.

Ezután a bibliahéten részt vett gyerekek énekeltek, aranymondásokat mondtak – ajándékot is kaptak jutalmul.

Majd a továbbiakban a derceni Palánta bábcsoport mutatott be egy előadást, amely a barátságról és a szeretetről szólt – nemcsak a gyerekek, de a felnőttek örömére is.

Ezután a helyi intézmények – az óvoda, a magyar és az ukrán iskola – tanulói mutattak be színvonalas műsort, amelyet a közönség nagy tapssal hálált meg.

Az udvaron felállított sátraknál is nagy tömeg volt, hiszen lehetett kapni lángost, vattacukrot, kürtőskalácsot. De lehetőség nyílt mézkóstolásra, ezenkívül arcfestés, körhinta, trambulin, légvár is szolgálta a szórakozni vágyókat.

A családi nap befejezéseként a szervezők beinvitálták a vendégeket a helyi kultúrházba, ahol szendvics, üdítő és finomabbnál finomabb sütemények várták az embereket.

Köszönetet mondunk a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének az anyagi támogatásért, amellyel a családi nap lebonyolítását lehetővé tették.

osz