Dióültetvény telepítése és fenntartása VIII.

2018. július 4., 10:27 , 911. szám

Gyümölcstermesztésben a legörömtelibb időszak a betakarítás, viszont ezen időszak is szolgálhat meglepetésekkel, okozhat problémákat, gondokat. A megfelelően időzített és költséghatékony szüret növeli munkánk értékét. Diótermesztésben a betakarítás előtt a következő kérdéseket kell tisztáznunk: mikor kezdjük, mivel, illetve hogyan végezzük?

A gyümölcstermesztésben a betakarítás időzítése a minőségi termelés alapja. A közhiedelemmel ellentétben a dió esetében sem mindegy, hogy mikor szedjük. A túl korán betakarított dió tisztítási és tárolási költségei jóval magasabbak, továbbá jelentős minőségromlással kell számolnunk. A túl későn betakarított dió esetében viszont a termés mennyisége csökken.

A szüret időzítése

1. A dió mint primőr áru. A diót legkorábban akkor szedhetjük, amikor a kopáncs (zöld burok) alatt a dió héja barnulni kezd. Ebben a stádiumban a termés még „cserízű” (kesernyés). Feldolgozásra, tárolásra nem alkalmas. Ezen termések a tárolás alatt legtöbbször megfeketednek, megkeserednek, a tisztítás után eladható termékünk nagyon csekély. Minőségét tekintve 30% körüli víztartalommal, és nagyon kis mennyiségű olajjal rendelkezik. Ezt az árut Nyugat-Európában „friss diónak” nevezik, Magyarországon különleges csemege.

2. Az érett dió. A dió érését a kopáncs felrepedése jelzi, amit kovadásnak neveznek. Ilyenkor a dió könnyen kiesik a kopácsból. Tárolásra ebben az állapotban alkalmas. Akkor kezdhető a diófa rázása, ha a burkok részlegesen felrepedt állapotban vannak. Az így betakarított termést tisztítani, mosni és szárítani kell. Ebben a szedési érettségben a minőség romlása minimalizálható, viszont jóval nagyobb eszközigényű a folyamat.

A betakarítást időzíthetjük akkorra is, amikor a diók már lehulltak a fáról, ebben az esetben a tisztítási folyamatokat elhagyhatjuk, viszont a keresgéléssel meggyűlhet a bajunk – főként, ha gyomos ültetvényről van szó. A lehullott diót legkésőbb három napon belül fel kell szedni, mert ha hosszabb ideig a földön marad, minőségromlás következik be. Ha napos az idő, a földön heverő dió a napsütés hatására erősebben melegszik fel, mint a fán függő, levegőtől körüllengett termés. Ha pedig a dió 40 °C fölé melegszik, értékes olajsavai károsodnak, romlik a dióbél íze, sötétedik a színe. Megfigyelték, hogy ha a levegő 25 °C-os, a talajon fekvő dióban már 40 °C van, ha pedig 28° C-os, akkor 42 °C.

Ha viszont esős az idő, a földön a dió héja nedvességet szív magába, ami penészgomba-fertőzéshez vezet. A folyamat vége ez esetben is a minőségromlás.

A betakarítás eszközei

A diótermesztés éves munkáinak legnagyobbika a diószüret. Ez a néhány hetes munka adja az éves termelési költségek 40-45%-át.

Kézi betakarítás. A kézi dió­szüretet tervezve kalkuláljunk azzal, hogy nagy diófák esetében a hektáronkénti kézi munkaerő-szükséglet 600–800 óra. Egy dolgozó 70-80 kg diót tud naponta kézzel fölszedni. Ha ugyanakkor verni is kell a fát, akkor 40-50 kg-ot. Magának a verésnek a teljesítménye a zöld burok eltávolításával együtt 3-4 kg/óra. Ez rendkívül kevés, tehát javasolt a teljesítmény szerinti bérezés.

A következő kézi eszközök alkalmazása ajánlott a nagyobb hatásfok elérése érdekében:

1. A kézi szüret – fáramászás és egyesével való szedés – költséges és időigényes, éppen ezért alakultak ki különböző eszközök a diószüret megkönnyítésére. Ilyen például a Litdavey-szedőkosár. Ez az eszköz tologatás közben magába gyűjti a terméseket.

2. Egy másik remek amerikai találmány a Baganut nevű szerkezet, amely valójában egy széles műanyag kerekű taliga. Úgy működik, hogy tologatás közben a henger műanyag tüskéi közé szorul a dió, majd egy műanyag ujj a tüskék közül a tartályba sodorja a terméseket. A készülék 90–120 cm-es munkatávolságú változatban szerezhető be.

3. Ősi találmány a karó, mely a dióbetakarítás hagyományos eszköze. A jó hosszú karóval a fát nem kímélve verjük le a termést. Ezt a lehetőséget utoljára említem, mivel jobb elkerülni, viszont hagyományos, viszonylag olcsó szüreti eljárás vidékünkön.

A módszer elterjedésének több magyarázata van:

• a dióverés a német népszokásból ismert: „Szokás volt szilveszterkor megverni egy bottal a diófa ágát, mert ha elmulasztják, a termés üt vissza.”;

• a dió gyors, egyszeri betakarítása ez, akkor, amikor a gazda szeme is látja;

• viszonylag olcsó, nem kíván különleges eszközöket.

Azt mondják, a diófa akkor terem jól, ha verik. Ebben van némi igazság, mert a megsebzett vesszők, hajtások rügyeiből a sebzés alatt valóban több hajtás indul jövőre, tehát két év múlva megnő a nővirágot hozó csúcsrügyek száma, és így több a termés. De sok szakember szerint nagyobb a diófát ért kár azáltal, hogy a sebek nyílt utat adnak a farontó gombák betelepülésének, s ezzel a fa idő előtti leépülését, pusztulását idézik elő. Találunk erre példát közvetlen környezetünkben is, például a Gát község főutcáján álló változó korú diófákat, melyek a rendszeres dióveréstől évről évre betegebbek, gyengébbek, kiszáradófélben vannak. Ezért a dióverés egy intenzív és eléggé költséges gyümölcsös esetében nem a legészszerűbb megoldás. (Folytatjuk.)

Molnár Ádám