Próbanépszámlálást tartanak Ukrajnában

2018. július 23., 09:01 , 914. szám

A próbanépszámlálás megrendezéséről a kormány döntött – jelentette az UNIAN.

A hírügynökség szerint az erre vonatkozó határozatot szerdai ülésén fogadta el a miniszteri kabinet. A döntéshozatalt nem előzte meg vita.

A próbanépszámlálásra a tervek szerint 2019 decemberében kerülne sor Kijev Obolony kerületében és Kijev megye Borogyankai járásában – közölte a TSZN.

A népszámlálás során innovációs technológiák alkalmazását tervezik az adatgyűjtésben.

Függetlenül attól, hogy az ország népességét immár 17 éve nem számolták meg, az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) évről éve jelentést tesz a lakosság számáról. Adataik szerint Ukrajna népessége 1994 óta fogy. Nagymértékű népességcsökkenés következett be 2014-ben, amikor 2,5 milliónál csak valamivel kevesebb emberrel fogyott a népesség. A statisztikák már nem veszik figyelembe a Krím és a Donyec-medence megszállt területeinek lakóit.

(unian.ua/Kárpátalja)