A Dinamóé az év első trófeája

Labdarúgás

2018. július 25., 08:23 , 914. szám

A Sahtar Donyeck–Dinamo Kijev Szuperkupa-mérkőzéssel kezdődött meg szombaton a 2018–2019-es futballidény Ukrajnában. Odesszában a 15. ilyen találkozóra került sor.

A korábban megrendezett 14 Szuperkupa-meccs során mindig Sahtar-, illetve Dinamo-győzelem született, a donyeckiek eddig nyolcszor, míg a fővárosiak hatszor hódították el a díszes trófeát. Érdekesség, hogy a legutóbbi pontvadászatban a két együttes négyszer találkozott egymással, és ugyan végeredményként a bajnokságban és a kupában is Sahtar-elsőség született, de a presztízscsatát jelentő párharcokban egy döntetlen mellett háromszor is a Dinamo-győzelmet lehetett feljegyezni.

A mintegy 40 ezer főnyi, telt házat jelentő odesszai találkozó elején is úgy tűnt, hogy a Kádár Tamással a soraiban felálló D betűsöknek nem terem sok babér, hiszen az első percekben egy zúgó Ismaili-kapufa és további helyzetek is jelezték az esélyesebbnek tartott Sahtar fölényét.

A 18. percben aztán az elmúlt idényben legjobb kapusnak választott és az ukrán válogatottban is első számú portásnak számító Pjatov ügyetlenkedése után vezetést szereztek a fővárosiak. A 34 éves hálóőr egy hazaadást követően cselezni próbált a saját ötöse előtt, de labdavesztés lett a vége, és egy ügyes háromszögelés után a múlt idény legjobb fiatalkorú játékosának választott Cigankov átadását követően Bujalszkij megszerezte a vezetést a Dinamo számára.

A gól láthatóan megzavarta a bajnokot és kupagyőztest, a félidőig a Sahtar védelme többször is bizonytalankodott, ezt azonban Alekszandr Hackevics csapata nem tudta újabb gólra váltani.

Fordulás után mindkét gárda rákapcsolt, felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de több találat nem született. A 98 percig tartott összecsapás ráadásperceiben egy kakaskodást követően mindkét csapat tíz főre fogyatkozott: Ismaili és Burda jutott a kiállítás sorsára.

Maradt az 1-0-s Dinamo-siker, ami azt eredményezte, hogy a fővárosiak amellett, hogy győzelemmel hangoltak a bajnokságra, hetedik Szuperkupa-győzelmüket szerezték meg.

Egy nappal később már el is rajtolt az ukrán élvonalbeli pontvadászat. Az 1. forduló eredményei: Zorja Luhanszk–FK Mariupol 2-1, Kárpáti Lviv–FK Olekszandrija 0-2, Arszenal Kijev–FK Lviv 0-2, Csornomorec Odessza–Olimpik Donyeck 2-1. A Dinamo Kijev–Vorszkla Poltava, valamint a Gyeszna Csernyihiv–Sahtar Donyeck találkozókat lapzártánk után, szerdán rendezik.

(tamási)