Főügyészből festőművész

2018. szeptember 5., 10:24 , 920. szám

Pénteken, augusztus 31-én Magyarország Ungvári Főkonzulátusán újabb kortárs kárpátaljai festő kiállítása nyílt meg. Ezúttal Orosz József mutatkozik be.

Kuti László ideiglenes ügyvezető konzul köszöntötte az egybegyűlteket és elmondta, a főkonzulátus fontos feladatának tekinti, hogy teret adjon a kortárs kárpátaljai képzőművészek bemutatkozásának.

– Az épület tágas, világos előtere erre kiváló lehetőséget biztosít. A főkonzulátus bejárati termének falát gyakorlatilag folyamatosan képek díszítik. Most egy olyan művész tárlatát nyitjuk meg, aki egy másik életpályát futott be, de a festményeit nézve az az érzésem, hogy sohasem volt távol a művészettől. Már hosszabb ideje tudtunk arról, hogy van egy magyar képzőművész Kárpátalján, akinek a megyében még voltak kiállítva a festményei – zárta nyitóbeszédét a diplomata és elmondta, ezzel segítenék a művészt abban, hogy további kiállításokra kapjon meghívást, a nagyközönség jobban megismerhesse alkotásait, főleg, hogy az elkövetkező időszakban a gazdag diplomáciai életnek köszönhetően nagyon sok magyarországi és ukrajnai vendégnek lesz lehetősége megtekinteni a képeket.

Orosz József ügyészi karriert futott be, a festészettel komolyabban nyugdíjba vonulását követően kezdett foglalkozni. A beregszászi járási Jánosiban született, magyar családban. A helyi elemi iskola befejezése után a Beregszászi 2. Számú Középiskolában folytatta tanulmányait. Ezután a kartográfiai hivatal munkatársaként dolgozott, térképek és egyéb földrajzi okmányok elkészítésével foglalkozott. A sorkatonai szolgálat letöltése után a beregszászi kommunális vállalatnál dekoratőr művészként helyezkedett el, majd felvételt nyert a Harkovi Jogi Főiskolára. Tanulmányi évei alatt is dekoratőrként dolgozott a művészeti részlegen.

A felsőfokú tanintézmény elvégzése után a kárpátaljai ügyészségre irányították, ahol 10 évig nyomozó volt, majd 5 különböző megye, köztük Kárpátalja ügyészségén is dolgozott. 1999–2000-ben Kárpátalja főügyésze volt. Orosz József egész pályafutását az igazságügynek szentelte, 2010-ben kezdett el festészettel foglalkozni, amikor Csernyivci megye főügyészi tisztségéből nyugalmazták.

A művész rövid bemutatkozás után viccesen kiemelte:

– A kiállítás attól is érdekes, hogy ez az első olyan tárlatom, amely más állam területén zajlik, hisz a törvény szerint a főkonzulátus Magyarország felségterülete. Egyébként korábban 3 alkalommal mutatták be a festményeimet Csernyivci megyében, többek között a Csernyivci Megyei Képzőművészeti Múzeumban. De Kárpátalján ez az első kiállításom – jegyezte meg Orosz József, akit elmondása alapján gyerekkora óta állandóan vonzott a művészet. Ennek ellenére még nincs megállapodott stílusa, egyelőre csak keresgél.

– Kedvenc képeimet pasztell technikával készítettem, jobban tetszik az a kolorisztika, ebben jobban ki tudom fejezni magam. Csupán két olajfestményem látható itt – avat be a festő az alkotási folyamat kulisszatitkaiba. – Elsősorban csendéletet és tájképeket szeretek festeni, de vannak szituatív képeim is, mint a Varjúk vagy a Keleti hölgyek, amelyek megfestésére a bahcsiszaraji tatárok, muzulmánok inspiráltak. Van egy sorozatom a kakasokról, gyermekkorom óta csodáltam ezeket a színes tollazatú szárnyasokat.

Orosz József művészetének egyik érdekessége, hogy natúrból nem alkot, csak emlékezetből. Megfigyel valamit, majd otthon felidézi azt, és lerajzolja. Így készültek a Balatont ábrázoló festmények is.

– Egyébként Ajvazovszkij is így festett, órákig nézte a hullámzó tengert, majd azt otthon megörökítette – meséli a művész, aki az absztrakciót is szereti, ezekben a színek harmóniája a cél. Előfordul, hogy pár perc alatt megfest egy képet, de az sem ritka, hogy idővel visszatér valamelyik alkotásához, és javítgatja azt. – A feleségem nagyon inspirál, és ő a legnagyobb kritikusom – mondta végezetül.

A festőművész köszönetet mondott Buhajla József főkonzulnak és Fülöp Andrea konzul asszonynak, a kiállítás kurátorának a tárlat megszervezéséért, melynek emlékére egy festményt ajándékozott a főkonzulátusnak. A 27 festményből álló kiállítást egy hónapon át tekinthetik meg az érdeklődők.

Rehó Viktória