Politikai szezonkezdés az elnökválasztás jegyében

2018. szeptember 5., 20:56 , 920. szám

A nyári szünetet követően kedden ismét összeült az Ukrán Legfelső Tanács, kezdetét vette a IX. ülésszak. A parlamentnek számos fontos kérdésben kellene határoznia, sokan azonban attól tartanak, hogy a törvényhozás munkájára túlságosan is rányomja majd bélyegét a 2019 márciusában esedékes elnökválasztás.

Talán némileg sarkított megállapítás, de a képviselőket már ma sem érdekli szinte semmi egyéb a jövőre esedékes elnökválasztáson, majd a rá fél évvel elkövetkező parlamenti választásokon kívül. Ebből következőleg bármilyen parlamenti vitatéma, döntés jelentőségét egyedül az határozza meg a számukra, hogy miként befolyásolja a választások kimenetelét.

Tavasszal igen élénken tárgyalták a honatyák annak lehetőségét, hogy az elnök még idén előrehozott parlamenti választásokat írhat ki. Miután az Alkotmány értelmében a választásokra nem kerülhet sor később, mint fél évvel a hivatalban lévő államfő megbízatásának lejárta, vagyis 2019. március 31. előtt, a közelmúltig úgy tűnt, hogy máris kifutottunk az időből e tekintetben. Ám az elmúlt hetekben a sajtó több ízben is foglalkozott annak lehetőségével, hogy az elnökválasztásra az Alkotmányban rögzített március 31. helyett azon a napon kerüljön sor, amikor ténylegesen lejár az elnök ötéves hivatali ideje, amit beiktatásának napjától, vagyis 2014 májusának végétől számítanak. Ha pedig egy május végi–június eleji elnökválasztással számolunk, akkor elméletileg még elképzelhető, hogy december elejére parlamenti választásokat írjanak ki. Nem lenne csoda ennek tudatában, ha az elkövetkező napokban a téma a parlament üléstermében is felmerülne. Szerencsére decemberig alig néhány hét van hátra, ezért a legtöbb szakértő elképzelhetetlennek tartja, hogy a Rada időben megállapodjon a választások kiírásáról. Annál is inkább, mivel az előrehozott választásokban még a kisebbik kormánypárt, a Narodnij front (Népi Front, NF) sem érdekelt, miközben a Központi Választási Bizottság (CIK) új tagjait is meg kellene választani.

Egyre sürgetőbb kérdés, hogy folytatja-e Ukrajna hitelezését a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az IMF ugyan már több mint egy éve hangsúlyozza, hogy az újabb kölcsön megítélésének feltétele a földgáz ukrajnai fogyasztói árának világpiaci szintre emelése, a kormány máig makacsul elzárkózik a lépés elől, bár közben az ország szinte feltartóztathatatlanul sodródik a fizetésképtelenség felé. Képzelhetjük, hogy a politikai elit az öngyilkossággal egyenértékű lépésnek tartja néhány hónappal a választások előtt bevezetni egy 30 százalék körüli gázáremelést. Időközben azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy azzal sem járnak sokkal jobban Kijevben, ha nem emelik gázárat, hiszen az IMF-kölcsön nélkül képtelenek hosszabb távon fenntartani a hrivnya árfolyamát, miközben a külföldi hitelek törlesztésének kötelezettsége miatt rövidesen fizetésképtelenné válhat az ország. Mindez olyan gazdasági folyamatokat indíthat el, amelyek gyakorlatilag a nullával tehetik egyenlővé Porosenko és társai amúgy sem különösebben rózsás újraválasztási esélyeit.

Az elnök helyzetét nehezíti, hogy a kisebbik kormánypárt által delegált kormányfő egyre önállóbb politikát folytat. Sokan ezért nem tartják kizártnak, hogy Porosenko és az őt támogató politikai erők az ősszel megpróbálják meneszteni Volodimir Hrojsz­mant. Ehhez minimálisan 226 szavazatra volna szükség a 450 fős parlamentben, ám legalábbis kétséges, hogy a már ugyancsak „kampányüzemmódba” kapcsolt honatyák körében sikerül össz­egyűjteni ennyi támogatót az elképzelés kivitelezéséhez.

Az viszont egészen bizonyos, hogy a képviselők a szokásosnál is többet vitáznak majd ezen az őszön hazafias témákról. A jövő évi választások egyik meghatározó kérdése nagy valószínűséggel az lesz, hogy ki látszik majd nagyobb ukrán patriótának a választók szemében, és ennek érdekében várhatóan elkeseredetten igyekeznek majd túllicitálni egymást a jelöltek, bármennyibe kerüljön is az az országnak. Megfigyelők szerint ez a hazafiassági verseny a „háború pártjának” kedvez, vagyis azoknak a politikai erőknek, amelyek a kelet-ukrajnai konfliktus vonatkozásában nem a békés rendezésre, hanem a fegyveres szembenállásra össz­pontosítanak. Szerencsére senki nem tartja valószínűnek – legalábbis egyelőre –, hogy bármelyik érdekelt a konfliktus élezésével igyekezne befolyásolni a választások kimenetelét.

Ám a katasztrofális gazdasági helyzet és a fegyveres fellépés kilátástalansága arra késztetheti a hőzöngő nacionalistákat és radikálisokat, hogy látszatintézkedésekkel szerezzenek maguknak további babérokat. Nem véletlen, hogy Andrij Parubij házelnök már a Legfelső Tanács ügyrendi bizottságának hétfői ülésén kijelentette: a parlamentnek az ősz folyamán foglalkoznia kell a nyelvtörvénnyel. Emlékezhetünk rá, az Alkotmánybíróság még februárban eltörölte az előző, úgynevezett Kolesznyicsenko–Kivalov-féle nyelvtörvényt, anélkül azonban, hogy helyette másik jogszabályt fogadott volna el. Akkor ez a joghézag senkit nem aggasztott különösebben, most viszont a parlament elnöke sürgősen meg szeretné szüntetni a „jogszabályi vákuumot”.

Eddig öt törvénytervezetet nyújtottak be a Radának a témával kapcsolatban, melyek többségét már az illetékes szakbizottság is tárgyalta. Közös vonásuk, hogy bármelyiket fogadják is el a honatyák, az jelentős visszalépést jelentene a kisebbségi nyelvek használata terén az eddigi állapotokhoz képest.

Sajnos, ebben a felfokozott hangulatban aligha várható, hogy enyhítsenek az oktatási törvénynek a tanulás nyelvére vonatkozó, a kárpátaljai magyar oktatást hátrányosan érintő rendelkezésein. Sőt, jelen helyzet szerint valószínűbb, hogy amennyiben az elkövetkező hónapokban a törvényhozás elé kerül A teljes általános középfokú oktatásról című törvény, az – az oktatási tárca korábbi ígéreteivel ellentétben – nemhogy nem enyhíti majd Az oktatásról című jogszabály számunkra hátrányos rendelkezéseit, de a képviselők indítványai nyomán a jelenlegiekhez képest is tovább ronthatja a kárpátaljai magyar oktatási rendszer helyzetét.

(zzz)