Négy napon át a cukorbetegségről

2018. szeptember 12., 10:47 , 921. szám

Második alkalommal rendeztek diabéteszes oktatói napokat a felső-Tisza-vidéki Saján üdülőtelepülésen szeptember 6–9. között. Az eseményre az egész megyéből érkeztek családok.  A festői környezetben megrendezett program keretében hasznos előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat tartottak a résztvevők számára.

A programot három évvel ezelőtt álmodta meg a viski származású Ambrus család, amelynek tagjai szintén küzdenek a betegséggel. Ambrus Flóra szervező, a Debreceni Egyetem orvostanhallgatója elmondása szerint az itthon diagnosztizált magyar cukorbeteg gyermekek nem kapnak anyanyelvű tájékoztatást. Így a sötétben tapogatóznak, és megpróbálnak vállalhatatlan tudásszinttel jó döntéseket hozni a gyógyszerterápiáról, ami befolyásolja a gyermek életét. „Ezért arra törekedtünk, hogy olyan kompetens szakembereket hozzunk el Kárpátaljára, akik a megfelelő tudást anyanyelvükön adják át számukra, és ezáltal mindezt hasznosítani tudják majd a mindennapokban” – mondta Ambrus Flóra.

A programok által a résztvevők olyan tudásra tehettek szert, amely megkönnyíti a betegséggel való együttélést. A magyar kormány jóvoltából az előadások java részét anyaországi szakemberek tartották. 

Dr. Blatniczky László, a Szent János Kórház gyermek-diabé­teszgondozójának vezetője elmondta: „Ezeknek a gyerekeknek naponta legalább ötször kell mérniük a vércukorszintjüket. A vércukorértéket értelmezniük kell, ezen túlmenően legalább kétszer, de inkább négyszer kell inzulint adniuk, az inzulinbevitel eredményét, hatását és a vércukoreredményt össze kell vetni, ennek alapján kell eldönteni, hogy mi a teendő, mennyit ehet, mikor ehet, és egyáltalán együtt tudjon élni a cukorbetegségével. Ez nehéz ügy, hiszen mindezekre meg kell tanítani az ittlévőket, mit hogyan,  és miért pont úgy kell csinálni. Az ittlévők többsége a nyelvi korlátok miatt nem jut megfelelő ismerethez a betegség szintentartása kapcsán, ezért fontosnak láttuk, hogy az ukrán kollégákkal együttműködve megoldjuk ezt a problémát, és segítséget nyújtsunk az itt élő magyar anyanyelvű embereknek.”

Szabó Zoltán (résztvevő, Szernye) tudósítónknak így nyilatkozott: „Örülünk, hogy itt lehettünk, és magyar nyelven hallhattunk megoldási javaslatokat, problémáinkra vonatkozó tanácsokat az orvosoktól. Nagyon jó volt, hogy valóban őszintén és olyan dolgokat osztottak meg velünk, amelyekből mi is épülhettünk.”

Kárpátalján hiánypótló kezdeményezés a diabéteszes oktatás, hiszen eddig még semmilyen konkrét segítséget nem kaptak a cukorbetegséggel küzdők. Az előadásokon elhangzó hasznos információk által jelentősen megkönnyebbülhet a diabétesszel való együttélés.

A program főtámogatója az Emberei Erőforrások Minisztériuma volt.

Váradi Enikő