A szórványmagyarság a nemzet bástyája

2018. október 3., 11:42 , 924. szám

A nemzet bástyájának nevezte a szórványmagyarságot Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa múlt szombaton Romániában, a Temesvári Magyar Napok rendezvényén, ahol átadta a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának támogatásait.

Kalmár Ferenc az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a kormány a szórványban élő nemzetrészek megerősítése érdekében támogatja szülőföldön maradást, és erősíteni szeretné kapcsolataikat az anyaországgal. Emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzetpolitika 2010 után gyökeresen átalakult, a külhoni nemzetrészeket most már gazdasági eszközökkel is segíti. A támogatás azonban nem korlátozódik a Kárpát-medencére, hiszen élnek magyarok Argentínában vagy Alaszkában is, a kormány ezért kezdeményezőként keresi a kapcsolatot minden magyar közösséggel – tette hozzá.

A temesvári rendezvényen 89 család vehette át a Rákóczi Szövetség támogatását, amiért vállalták, hogy a gyermeküket anyanyelven taníttatják – közölte a miniszteri biztos. A leendő magyar iskolások csaknem fele a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban, a többiek Temes megye más településein járnak majd jövőre magyar osztályokba.

A Rákóczi Szövetség és Alapítványa számos civil szervezettel, valamint a magyar óvodákkal és iskolákkal 2004 óta szervezi a beiratkozási programot, hogy minél többen írassák a gyermekeiket magyar iskolába, és ezzel megálljon a külhoniak asszimilációja. A Szlovákiában indított kezdeményezést időközben kiterjesztették Kárpátaljára, a Délvidékre és Erdélyre, valamint a szintén romániai Bihar, Máramaros és Temes megyékre is.

(MTI/Kárpátalja)