UNICEF: Tavaly a gyerekek 24%-a vált zaklatás áldozatává az ukrajnai iskolákban

2018. október 5., 10:19 , 925. szám

Az ENSZ Gyermekalapja üdvözli, hogy a Legfelső Tanács október 2-án elfogadta első olvasatban a gyermekek megfélemlítése, zaklatása és erkölcsi megaláztatása (bullying) elleni küzdelemről szóló törvényt – jelentette az Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata.

Az UNICEF-nek a Twitteren közölt adatai szerint Ukrajnában 2017-ben a gyerekek 24%-a vált zaklatás áldozatává az iskolákban, akiknek a 40%-a nem beszélt senkinek arról, hogy miként bántak vele a kortársai.

„Az erőszakmentesség nemzetközi napján felszólítunk a gyermekekkel szembeni kegyetlenség miatt viselt felelősség megújítására” – áll a közleményben.

A DT emlékeztet, hogy az elmúlt év folyamán 109 ezer bejelentés érkezett gyerekek és szüleik részéről iskolai zaklatás miatt. Larisza Szamszonova, az Oktatási és Tudományos Minisztérium Befogadó és Iskolán Kívüli Oktatás Igazgatóságának vezetője közölte, az összes bejelentés 39%-a a gyerekektől, 29%-a a tanároktól, további 5%-a kívülállóktól, a többi pedig a szülőktől érkezett.

(zn.ua/Kárpátalja)