Pénzmágnes – pénzügyi verseny a Kárpát-medence magyar középiskolásai számára

2018. október 28., 12:01

Hatodik alkalommal kerül megszervezésre a Pénzmágnes – Kulcs a gyarapodáshoz című vetélkedő Kolozsváron, amelyre a Kárpát-medence minden 9‒12. osztályos középiskolás tanulója benevezhet. A verseny menetéről Magyarország Beregszászi Konzulátusán tartottak sajtótájékoztatót a romániai szervezők.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul elmondása szerint ez az alkalom jól példázza azt, hogy mennyire fontos és hasznos az ehhez hasonló programok szervezése a fiatalság pragmatikus nevelése érdekében.

Bitai László, a romániai Magyar Mágnás Egyesület elnöke és Csatlós Pál, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke ismertették a versennyel kapcsolatos fontos tudnivalókat. Az elmúlt két évben kapcsolódott be a versenybe Felvidék és Délvidék, a szervezők azonban idén Kárpátaljára is szeretnék eljuttatni a vetélkedő hírét. A verseny tárgya a személyes pénzügyek: hogyan kell megtakarítani, hogyan kell befektetni, hogyan kell lakást vásárolni, hogyan kell célokat kitűzni, hogyan kell a családalapításhoz szükséges anyagiakat előteremteni – alapdolgok, amelyeket minden gyereknek – sőt, minden felnőttnek – tudnia kell.

Jelentkezni október 29-ig van lehetőség a www.penzmagnes.ro weboldalon. Minden jelentkező megkapja a felkészüléshez szükséges tananyagot, amelynek tüzetes áttanulmányozása elengedhetetlen az első fordulón, azaz az október 30-ai online vetélkedőn való továbbjutáshoz. A döntőre november 30-án kerül sor Kolozsváron, ahová az első forduló 20 legjobb eredményt elért tanulója jut tovább. A verseny nyelve magyar.

A díjak odaítéléséről szakmai zsűri dönt. Az első helyezett 500 euró, a második 300 euró, a harmadik 200 euró készpénzjutalomban részesül, valamint a versenyzők között különdíjakat is kiosztanak majd.

A sajtótájékoztatón jelen volt Petei Judit, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozónők Egyesületének elnöke és Pataki Gábor, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Egyesületének alelnöke is, akik támogatásukról biztosították a verseny szervezőit.

A vetélkedő a Románai Magyar Közgazdász Társaság, a Magyar Mágnás Egyesület, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem szervezésében valósul meg.

lexi