Szakértő: helyre kell állítani az egyensúlyt Ukrajna keleti és nyugati részének érdekei között

2018. október 31., 15:00

Ha a 2019-es elnök- és parlamenti választások után a kormányzat nem állítja helyre az egyensúlyt Ukrajna nyugati és keleti részének érdekei között, fennáll a veszélye, hogy az elkövetkező 15–20 évben megváltoznak az ország jelenlegi határai – jelentette ki Oleh Volosin politológus, külpolitikai szakértő a Glavred olvasóinak kérdéseire válaszolva.

A szakértőt idéző UNIAN hírügynökség szerint Volosin úgy vélte, „Ukrajna kizárólag a sokszínűségen és multikulturalizmuson alapuló államként maradhat fenn”.

„Jelenlegi határai között (ebbe a Krímet is beleértem, mint Ukrajna szerves részét), hazánk az orosz birodalom, majd a szovjet birodalom keretein belül alakult ki. Az ukrán függetlenség 1991-ben inkább a birodalmi szervezet összeomlásának eredménye volt, semmint a birodalomtól való elszakadásért vívott harcé” – írta Volosin.

Rámutatott, az Európa legszegényebb országává vált Ukrajnában az „etnikai kártya” kijátszása „azok kezére játszik a Kremlben, akik Ukrajna széthullásáról álmodoznak”.

„Délkelet-Ukrajna nagy része lojális államunkhoz, azonban két feltétel betartását követeli: az állam ne avatkozzék be a magánéletbe, és mondjon le bizonyos kulturális értékek rájuk erőszakolásáról (a javaslatról, hogy mondjanak le a Télapóról vagy hagyjanak fel a nők köszöntéséről március 8-án), valamint teremtsék meg a jólét feltételeit a polgárok számára ezen a területen anélkül, hogy külföldön kellene munkát vállalniuk” – jelezte a szakértő.

Volosin hangsúlyozta, a XXI. században „senki nem köteles az anyatejjel magába szívni a hazafiságot”.

„Egy globalizált világban az állampolgárnak az eszével kell megértenie, miért jobb az országa, mint bármely másik. A jelenlegi kormányzat gyakorlatilag nem szolgál ilyen racionális érvekkel” – mutatott rá Oleh Volosin.

(unian.ua/Kárpátalja)