Tovább gyorsul az elvándorlás

2018. november 1., 11:37 , 929. szám

Idén 10-15%-kal több polgár hagyja el az országot. Petro Porosenko elnök közölte azt is, hogy a 2017. évi adatok szerint Ukrajnából 200 ezer emberrel több utazott el, mint ahány visszatért – írja a Dzerkalo Tizsnya hetilap internetes változata.

„Ezért nem igazak a számok, amelyekkel ijesztgettek bennünket, hogy nálunk évente egymillió, vagy két-három [hagyja el az országot]. A tendencia növekszik – igen, 2018-ban 10-15%-kal többen utaznak ki. De van időnk, hogy normális feltételeket biztosítsunk az ukrán munkaerőnek” – jelentette ki az elnök az RBK-Ukrajina szerint.

Az államfő közölte azt is, hogy Ukrajnában 4,5 millió ember dolgozik minimálbérért.

„A munkaerőpiacnak nem Közép-Ázsiával kell versenyképesnek lennie, hanem az Európai Unióval” – mutatott rá.

Korábban közölték, hogy a nem hivatalos adatok szerint Lengyelországban közel egymillió ukrán dolgozik. Közülük 426 ezren hivatalosan fizetnek biztosítási díjakat az állami költségvetésbe. Az elemzők adatai szerint 2015 óta a munkaerő 7%-a hagyta el Ukrajnát.

(zn.ua/Kárpátalja)