Meghiúsult az elnök és az UPC MP találkozója

2018. november 14., 10:05

Petro Porosenko elnök találkozott a moszkvai patriarchátus fennhatósága alá tartozó Ukrán Pravoszláv Egyház (UPC MP) néhány vezetőjével – jelentette november 13-án az esti órákban az UNIAN hírügynökség.

A Relihijna Pravda információi szerint az UPC MP három püspöke vett részt a találkozón. Utóbb Rosztiszlav Pavlenko elnöki tanácsadó, a Nemzeti Stratégiai Kutatások Intézetének igazgatója a Prjamij tévécsatorna műsorában közölte, az UPC MP azon szárnyának képviselői találkoztak az elnökkel, amely üdvözli az autokefál ukrán pravoszláv egyház megteremtésének eszméjét. Pavlenko elmondása szerint a püspökök arról számoltak be, hogy nagy nyomás nehezedik rájuk, ezért nevük elhallgatását kérték.

Az UNIAN emlékeztet, korábban úgy volt, hogy az államfő a nap folyamán találkozik az UPC MP püspöki karával, ám az egyeztetés nem kezdődött el a megbeszélt időben és helyen.

Ugyanakkor a püspökök egybegyűltek a Pecserszka Lavra területén, ahol rendkívüli ülést tartott a szinódus, és a zsinat összehívásáról döntött, amelyen valamennyi püspök számára kötelező volt a megjelenés.

A zsinat megerősítette, hogy az UPC MP kész találkozni Porosenkóval, de egyházi területen.

Az UPC MP ezenkívül úgy határozott, hogy megszünteti az eucharisztikus párbeszédet a Konstantinápolyi Patriarchátussal. Az UPC MP zsinata egyben érvénytelennek mondta ki az Konstantinápolyi Patriarchátus 2018. október 18-i határozatát, amellyel az joghatóságát Ukrajna területére is kiterjesztette. A zsinat bejelentette azt is, hogy lehetetlen csatlakozni az ukrajnai egységes autokefál pravoszláv egyház létrehozásához.

Az Ukrajinszka Pravda szerint az UPC MP közölte, Petro Porosenko elnök elutasította a javaslatot, hogy találkozzék az egyházi vezetőkkel a kijevi Pecserszka Lavra területén. Az elnöki adminisztrációban viszont úgy vélték, hogy az UPC MP valójában nem akarta a párbeszédet, ezért kifogásokat keresett, hogy ne kelljen részt vennie a találkozón.

(unian.ua/pravda.com.ua/Kárpátalja)