A birsalma termesztése I.

2018. november 20., 21:08 , 930. szám

Kárpátalján megvannak a természeti adottságok a birstermesztéshez. Az egyre jelentősebb turizmusnak köszönhetően növekszik a kereslet a gyümölcs iránt, amely lekvár, pálinka készítésére, vagy akár friss fogyasztásra egyaránt alkalmas. A birs termesztése egy újabb lehetőséget kínál azoknak a gazdáknak, akik gyümölcstermesztésben gondolkodnak.

A birstermesztés helyzete

A birsalma mind Ukrajnában, mind Magyarországon a kiskertek növénye még ma is, habár az intenzív termesztéstechnológia megfelelően kidolgozott ahhoz, hogy jövedelmező termesztésbe lehessen vonni. Bulgária, Törökország, Ausztria, Argentína egyaránt intenzív termesztésbe vonta a birsalmát, s már évtizedek óta vezetik a piacot.

Ukrajnában több mint 900 ha területen folyik intenzív birs­termesztés. Ez az ország ipari, illetve piaci szükségletének 1-2%-a, a további szükséges mennyiség importból származik, főként Törökországból, Üzbegisztánból, Azerbajdzsánból. A piaci igények évről évre növekednek.

A főbb termesztési körzetek a vinnicjai, illetve a Dnyeper-melléki területekre korlátozódnak. Belső-Ukrajnában kevés az ennek a gyümölcsnek a termesztésére alkalmas terület. Ennek fő oka a talajadottságokban, a magas mésztartalmú csernozjomban keresendő.

Magyarországon az üzemi birsültetvények területe 2000-ben 35-40 ha-ra volt tehető. Az ültetvények döntően 0,5–2 ha közötti táblákra tagolódnak. A kétezres évektől napjainkig a termesztési terület 80–100 ha-ra növekedett. Magyarországon nem alakultak ki termesztőkörzetek, főként azért nem, mivel – az almával vagy a szilvával ellentétben – a birs nem rendelkezik hagyományos ter­mesztéstechnológiával. Amióta a pálinka hungarikum, a gyümölcs igencsak felkapottá vált, mivel a birspárlatok keresettek.

Kárpátaljai viszonylatban kevés az adat a birstermesztésről, aminek oka főként az lehet, hogy csekély területen foglalkoznak a termesztésével. A Szovjetunióban, felismerve a természeti adottságokat, több járásban (a Beregszásziban, Husztiban, Técsőiben) is folytak telepítések. Ezek az ültetvények azonban már eltűnőben vannak. Hagyományos ültetvényekkel szétszórtan, 0,2–1 ha-os táblákban találkozhatunk. Új telepítések az Ungvári járásban találhatók néhány nagyobb gazdaságban, ahol közel öt ha-os területeket telepítettek be birssel, főként a fajtakínálat bővítése, illetve tesztelés céljából. De ezeket a vállalkozásokat sem tekinthetjük birstermesztésre szakosodott gazdaságoknak.

Miért érdemes termesztésbe vonni?

A gyümölcstermesztéshez természetesen elsősorban elhatározás szükségeltetik, hiszen nem egy gyors hasznot hozó vállalkozásról van szó. Viszont ha kitartóak, türelmesek vagyunk, sikeres lehet a vállalkozásunk.

Elsősorban azért érdemes a birs termesztésébe fogni, mert a piac igényli, márpedig sikerre törekvő vállalkozókként azzal kell foglalkozunk, ami iránt érdeklődés mutatkozik. Az elmúlt években főként konzervipari célra termesztették a birsalmát, illetve a pálinkafőzésben hasznosult. Napjainkban gyümölcslének is egyre nagyobb mennyiséget dolgoznak fel.

Másodsorban a birs előállítási költsége nem egészen a fele az almáénak vagy akár a csonthéjasokénak. Gyümölcsének hosszú, viszonylag könnyen biztosítható tárolhatósága lehetővé teszi az értékesítési szezon elnyújtását.

Kiemelkedőek a beltartalmi tulajdonságai, fajtától függően 14,4–18,6%-os cukortartalma a legjobb almafajtákéval vetekszik. Savtartalma 0,52–2,4%, melyet hosszútávon megőriz a tárolás alatt, így ízvilága hosszan fenntartható. Pektintartalma 0,7–1,8%.

A pálinkaipar számára a magas cukortartalom mellett a másik mérvadó adottsága a birsalmának a 0,2–0,4%-os cseranyagtartalom, amely a gyümölcsből készült termék jellegzetes aromás ízvilágát adja. Ami a C-vitamin-tartalmát illeti, 100 g gyümölcsben 30 mg található belőle.

A birsalma termesztése sem egyszerű, de háztáji gazdaságban, 1–3 ha-os területen e gyümölcs termesztése is kifizetődő lehet. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy ne birsalmát termesszünk-e inkább például az alma helyett, amelyet idén meglehetősen nehéz volt értékesíteni, vagy éppen a barack helyett, amelyet a rövid tárolási idő miatt gyorsan, s így olcsón kényszerülünk eladni. (Folytatjuk.)

Molnár Ádám