Megemlékezés az 1944. október 9-ei bombatámadásban elesett áldozatokról

2018. október 10., 16:29 , 925. szám

Magyarország Beregszászi Konzulátusának szervezésében az 1944. október 9-ei tragikus légi bombatámadásban elesett magyar honvédekről és civil áldozatokról emlékeztek meg a beregszászi temető honvédparcellájánál október 9-én délelőtt.

Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul elmondta, hogy napjainkban a nemzet háborús áldozataira mindenhol méltó módon, a nemzeti kegyelet méltóságával emlékeznek. „Minden magyar áldozatra emlékezünk, nekünk, XXI. századi magyaroknak minden magyar áldozat emléke ugyanúgy becses: legyenek ők a mai országhatáron kívül eső földek szülöttei, tartozzanak bármilyen nemzetiséghez vagy vallási felekezethez” – fogalmazott a főkonzul, aki beszédéhez hozzátette: a száznál is több polgári áldozat szörnyűséges veszteség egy olyan kisvárosnak, mint Beregszász. A magyar emlékezetpolitika határozott célja, hogy az utókor méltó állapotban találva a honvédsírokat, kifejezhesse kegyeletét tisztelegve az elesettek előtt, ezért Magyarország fokozott súlyt fektet a hadisírok rendbehozatalára világszerte, ahol magyar háborús áldozat nyughelye található. „Az utókornak, nekünk, magyaroknak, oroszoknak, ukránoknak és más nemzetiségűeknek mindenkor a békére és megértésére kell törekednünk” – szögezte le Szilágyi Mátyás.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere elmondta: felmenői átélték a tragédiát, nagyapja élete végéig magán hordozta az akkor kapott sebeket. Párhuzamot vont a II. világháborúban és a napjainkban is zajló háborúban a keleti fronton elesett katonák között, akik szintén hazájukért vesztették életüket. Bakancsos László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség alelnöke reményét fejezte ki a kárpátaljai magyarság megmaradását illetően. Ezt követően a három történelmi egyház képviselője – Demkó Ferenc görögkatolikus helynök, Molnár János római katolikus plébános és Fejes Sándor református lelkész – általi közös imádsággal és főhajtással emlékeztek az elhunytakra, majd elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál.

lexi