Régiók

Kelemen Hunor: Politikai döntést hozott az Európai Bizottság

2013. szeptember 19., 08:53 , 662. szám

Az Európai Bizottság politikai döntést hozott, amikor elutasította a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és partnerei kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezésének bejegyzését – jelentette ki az MTI-hez eljuttatott keddi nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Tovább »

Verespatak: elutasítják a bányatervet az erdélyi magyar egyházak

2013. szeptember 19., 08:53 , 662. szám

Közös nyilatkozatban utasították el az erdélyi történelmi magyar egyházak a verespataki bányaprojektet és a román kormánynak – a bányaprojekt megvalósítását szolgáló – törvénytervezetét.

Tovább »

Tőkés miatt összehívták a Románia Csillaga érdemrend közgyűlését

2013. szeptember 12., 02:37 , 661. szám

Összehívták a Románia Csillaga érdemrend közgyűlését, miután a rend hét tagja azt kérte, hogy vonják vissza a kitüntetést Tőkés László európai parlamenti képviselőtől – jelentette be Traian Basescu államfő.

Tovább »

Tanúvallomásra idézte be a szlovák rendőrség az MKP elnökét

2013. szeptember 12., 02:37 , 661. szám

Berényi Józsefet arra kérték, hogy igazolja: június elején, a nemzeti összetartozás napja alkalmából, két dél-szlovákiai településen mintegy 30 ember vette fel a magyar állampolgárságot titokban.

Tovább »

Kettős állampolgárság: a szlovák alkotmánybíróság hamarosan dönt

2013. szeptember 12., 02:37 , 661. szám

A Magyar Közösség Pártja és a Híd is kedvezően fogadta, hogy a szlovák alkotmánybíróság várhatóan az őszi hónapokban dönt a kettős állampolgársággal kapcsolatos képviselői beadványról.

Tovább »

Az EMNT nem veszi jegyzékbe a magyar állampolgárságot kérvényezők adatait

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodáiban nem veszik jegyzékbe a kérvényezők adatait – közölte a szervezet sajtószolgálata az MTVA Külhoni Magyar Sajtószolgálat honlapján.

Tovább »

Egyre nagyobb bajban a vajdasági RTV

2013. szeptember 5., 09:03 , 660. szám

Kilátástalan anyagi helyzetbe került az Újvidéki Rádió és Televízió, azaz Vajdaság tartomány nemzeti közösségeinek híres és patinás közszolgálati adója, amelynek mi egésznapos magyar adását ismerjük.

Tovább »

Helyi népszavazásokat kezdeményez az RMDSZ

2013. augusztus 29., 02:45 , 659. szám

Helyi népszavazásokat kezdeményez a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai régiókról, a lakossági aláírások gyűjtése várhatóan szeptember első felében kezdődik – mondta el az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

Tovább »

Ponta hivatalos átiratban javasolta Tőkés román állami kitüntetésének visszavonását

2013. augusztus 29., 02:45 , 659. szám

Victor Ponta román miniszterelnök hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását – közölte múlt pénteken a Mediafax hírügynökség.

Tovább »

Tömegével kapnak magyar állampolgárságot erdélyi románok

2013. augusztus 29., 02:45 , 659. szám

Azt mondják, a magyar nyelvvizsgához elég megtanulni az eskü szövegét, mint egy verset.

Tovább »

Oldalak