1046. szám

Az emlősök felemelkedése

2021. március 6., 22:16 , 1046. szám

A földtörténeti középkorban (a mezozoikumban) az emlősök még csak a Földet akkor uraló dinoszauruszok, illetve egyéb őshüllőcsoportok árnyékában éltek, ám a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett tömeges kihalási eseményt követően, a földtörténeti újkor első időszakában, a harmadidősz

Tovább »

A kullancs és a benne rejtőző kórokozók

2021. március 4., 13:12 , 1046. szám

Cseh László a Lembergi Állatorvosi Akadémia elvégzését követően, 1996-tól praktizál állatorvosként Beregszászban.

Tovább »

A nagy pénzrablás – a történet, amikor nem a „jófiúknak” szorítunk

2021. március 2., 13:16 , 1046. szám

„A papír háza” (La casa de pa­pel) eredetileg egy limitált kiadású spanyol minisorozatként jelent meg, amelyet a Netflix felvásárolt és újratördelt. Emellett új címet is kapott: A nagy pénzrablás.

Tovább »

Az idei bírósági illetékekről

2021. március 2., 10:29 , 1046. szám

„Kérem, írja meg, hogyan változnak idén a bírósági illetékek, illetve miként számíthatjuk ki, hogy mekkora illetéket kell megfizetnünk?”

Tovább »

Névdivat-alakulás Kárpátalján

2021. március 1., 13:12 , 1046. szám

Vidékünk mai középkorú rétegének tagjait gyermek- és fiatal korukban még jórészt hagyományos keresztnevű kortársak, többek között Marikák, Évikék, Erzsikék, Katicák, Janik, Misik, Ferik, Pistik vették körül.

Tovább »

Márai Sándor: Füves könyv

2021. február 28., 13:08 , 1046. szám

Vannak, akik úgy olvasnak, hogy közben aláhúznak, kiírnak az olvasott könyvből részleteket. Jóleső érzés ezeket az idézeteket visszanézni néha, megidézni egy könyv hangulatát.

Tovább »

A ventúriás varasodás felismerése és a fajták fogékonysága

2021. február 28., 11:29 , 1046. szám

Biotermesztésre szánt almaültetvényben a legrémisztőbb kórokozó a varasodás. Egész évben jelen lehet az ültetvényben, sőt, évről évre egyre erőteljesebbé és pusztítóbbá válhat a kártétele, ha elmaradnak a védekezést célzó kezelések.

Tovább »

Arról a műfordítói estről

2021. február 28., 09:55 , 1046. szám

Pontosan tudom, mikor volt az a pillanat, amikor először jutott eszembe az az ötlet, hogy majd műfordító leszek magyar nyelvről angolra.

Tovább »

Vasárnapi üzenet: 2021. február 28.

2021. február 28., 08:44 , 1046. szám

„Márta így válaszolt: »Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.« Jézus ekkor ezt mondta neki: »Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz Énbennem, ha meghal is, él; és aki él és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?«” János 11, 24–26

Tovább »

Fodó Sándor-pályázat

2021. február 26., 16:07 , 1046. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség idén is meghirdeti a Fodó Sándor-ösztöndíjat/díjat.

A pályázaton a magyarság érdekében jelentős közösségi szervezőmunkát kifejtő

– kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok,

Tovább »

Babják Zoltán: Beregszász lakosainak komfortérzete a Vérke tisztaságán is múlik

2021. február 25., 18:22 , 1046. szám

Babják Zoltán 2013 óta áll a kárpátaljai magyarság központjának számító Beregszász város élén. A 2020 októberében tartott helyhatósági választások eredményeként az azóta megalakult Beregszászi kistérség vezetőjeként tevékenykedik.

Tovább »

Demográfia és Covid

2021. február 25., 11:55 , 1046. szám

A napokban az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) közzétette a 2020-ra vonatkozó főbb demográfiai adatokat. Ezek szerint tovább csökkent Ukrajna lakossága.  A 2021.

Tovább »

Szankciók és politika

2021. február 24., 18:50 , 1046. szám

Bár napról napra nyilvánvalóbbá válik, hogy a lakosság körében népszerűtlen a három ellenzéki tévécsatorna, a 112 Ukrajina, a ZIK és a NewsOne szankciók általi elhallgattatása, az ukrán hatalom újabb szankciók bevezetésére szánta el magát.

Tovább »

Kollaboránsok kerestetnek

2021. február 24., 17:25 , 1046. szám

Egyre többet hallani-olvasni a médiában arról, milyen szempontok alapján nyilvánítanák kollaboránsoknak, s hogyan bánnának a nemzeti oldalon politizálók azokkal az ukrán polgárokkal, akiknek a sorsa úgy hozta, hogy az elcsatolt Krímen vagy a Donyec-medence megszállt területein maradtak (t

Tovább »

Kisebbségi törvénytervezet: Nesze semmi, fogd meg jól!

2021. február 24., 16:07 , 1046. szám

Talán az európai bírálatok hatása, talán a véletlen műve, mindenesetre nem sokkal azután, hogy a napokban Volodimir Zelenszkij elnök hivatalában tanácskozást tartottak a nemzeti kisebbségekről megalkotandó törvényről, eljutott szerkesztőségünkhöz egy A nemzeti kisebbségekről Ukrajnában cí

Tovább »

A VMSZ nem engedi meg Szabadka épített örökségének lerombolását

2021. február 24., 10:00 , 1046. szám

„Megvédjük épített örökségünket! Ebben maradtam ma délelőtt a szabadkai polgármesterrel” – tette közzé a hírt közösségi oldalán dr.

Tovább »

EB: Folytatódhat a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése

2021. február 24., 09:05 , 1046. szám

Levélben tájékoztatta Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a nemzeti régiókért indított európai polgári kezdeményezés szervezőit az aláírásgyűjtés időtartamának a harmadik meghosszabbításáról – közölte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sajtószolgálata.

Tovább »

Idegenből is „pontatlanul” távozott a Minaj FC

2021. február 24., 08:27 , 1046. szám

Második idei bajnoki találkozóján sem sikerült a pontszerzés az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő Minaj FC számára.

Vaszil Kobin együttese a 15. fordulóban az FK Olekszandrija vendégeként szenvedett sima vereséget.

Tovább »

Több fontos beadványt is elfogadott a Beregszászi Járási Tanács

2021. február 23., 15:45 , 1046. szám

Megtartotta soron következő ülését a Beregszászi Járási Tanács képviselő-testülete. Az ülés alkalmával az egykori beregszászi és nagyszőlősi járási erdőgazdaságok, rendvédelmi és ügyészségi szervek vezetői tartották meg éves beszámolójukat.

Tovább »

Elfogtak egy cigarettacsempészt a magyar hatóságok

2021. február 23., 13:25 , 1046. szám

Egy Mezőkaszonyhoz közeli határszakaszon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a zöldhatár ellenőrzése közben 5 000 doboz adózatlan cigarettát találtak és elfogtak egy cigarettacsempészt.

Tovább »

Idegenvezetők világnapja a Rákóczi-főiskolán

2021. február 23., 10:27 , 1046. szám

Az idegenvezetők világnapját 1985 óta számos országban február 21-én ünneplik. Ekkor az idegenvezetők saját honfitársaiknak mutatják be városukat ellenszolgáltatás nélkül, hogy azok jobban megismerjék a városuk érdekességeit.

Tovább »

Világjárvány: Oltóanyag mutatóba

2021. február 23., 09:19 , 1046. szám

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez, gondolhatta Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter, és a mögöttünk hagyott hétvégén elutazott Indiába, hogy személyesen járjon utána, miért nem érkezett meg még mindig a vakcina, amellyel február 15-én el kellett volna kezdeni

Tovább »

Megtartotta soron következő ülését a Beregszászi Városi Tanács

2021. február 22., 17:28 , 1046. szám

A Beregszászi Városi Tanács február 22-i ülésén a képviselő-testület 74 napirenden szereplő kérdést vitatott meg.

Tovább »

Több ezer lakás maradt fűtés nélkül az erdélyi Déván a Zsil-völgyi bányászok tiltakozása következtében

2021. február 22., 11:58 , 1046. szám

Több ezer lakás és közintézmény fűtés nélkül maradt az erdélyi Déván múlt pénteken azt követően, hogy a Zsil-völgyi bányászok tiltakozása miatt leállt a város távfűtését is ellátó, főleg szénnel működő Mintia hőerőmű.

Tovább »

Tavaszi óraátállítás: maradunk a télben?

2021. február 21., 11:29 , 1046. szám

Európa talán az utolsó tavaszi óraátállítást készül levezényelni március 28-án, miután 2022-től megszűnik ez a gyakorlat az EU-ban. Könnyen megeshet, hogy Ukrajna viszont máris, azaz még idén lemond a nyári időszámításról, azaz maradunk „örökre” a téliben.

Tovább »

VI. Internetes Versmondó Verseny a KVIT szervezésében

2021. február 20., 19:22 , 1046. szám

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság (KVIT) hatodik alkalommal rendezte meg a már hagyományos Internetes Versmondó Versenyét.

Tovább »

Legyen ön is földbirtokos!

2021. február 19., 16:25 , 1046. szám

Tudták, hogy valamennyi ukrán állampolgár igényelhet ingyenes földterületet az országon belül? Több, nemrégiben beiktatott rendelet szerint az ukrán állampolgároknak mindez jogukban áll. Bár nagyon egyszerűen hangzik, mégsem az.

Tovább »

Magyarországtól kért segítséget az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete

2021. február 18., 13:30 , 1046. szám

Magyarországtól kért segítséget az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Megyei Szervezete.

Tovább »