1047. szám

Kutatások a debreceni Atommagkutató Intézetben

2021. március 8., 20:47 , 1047. szám

Földünket a napsugárzás mellett nap mint nap bombázza a különböző forrásokból – például szupernóva-robbanásokból – származó kozmikus sugárzás, mely kölcsönhatásba lép a légkör felső rétegének gázmolekuláival, s így többek között neutronokat hoz létre (a neutronok elemi részecskék, a

Tovább »

John Bunyan: A zarándok útja

2021. március 8., 18:47 , 1047. szám

Az irodalomban gyakran visszatérő toposz, motívum az út. Az út, mely valahonnan indul, és remélhetőleg valahová el is vezet, s mely néha nehezen járható. Az elhúzódó trójai háború után Odüsszeusz hosszú és megpróbáltatásokkal teli utat tett meg, mígnem hazatért.

Tovább »

A beregszászi római katolikus templom

2021. március 8., 12:46 , 1047. szám

A beregszászi római katolikus plébániatemplom a Vérke folyó partján, a város szívében található.

Tovább »

Kísértet járja be civilizációnkat: az ultraliberalizmus kísértete

2021. március 8., 09:41 , 1047. szám

Keresztény civilizációnkra többször leselkedett már veszély. Kívülről nem egyszer kellett már elszenvednünk, s most ismét el kell szenvednünk az iszlám terjeszkedés veszélyét.

Tovább »

Szabó Lőrinc: Tavasz elé

2021. március 7., 20:22 , 1047. szám

Dárdáit már rázza valahol a nap.

Hallod az arany fanfárokat?

Itt az ünnepe a ragyogásnak,

a fényben szinte kigyúlnak a házak:

 

kigyúlok én is a fény előtt

s ahogy a zöldülő mezők

visszaverik és üldözik

a tél fehér seregeit,

 

Tovább »

Boldogulás szülőföldön (19. rész)

2021. március 7., 17:40 , 1047. szám

Folytatva a fiatalokról szóló cikksorozatunkat, az e heti részben két fiatal meséli el, hogy miképpen válik a hobbiból készített videózás munkává vagy a „gyerekkori álomból” megvalósult hivatás.

Tovább »

Kedvezmények a bírósági illetékek megfizetése terén

2021. március 7., 14:39 , 1047. szám

„A Kárpátalja előző számában a bírósági illetékekről volt szó. Némelyik illetéknek a mértéke – különösen, ami a vagyoni jellegű kereseteket illeti – számomra megdöbbentően magasnak tűnt. Hogyan fordulhat így bírósághoz a szegény ember?

Tovább »

Még mindig olvasnak a fiatalok

2021. március 7., 12:38 , 1047. szám

Huszonöt éve, hogy Tóth Miska bácsi könyveket és más régiségeket árul a beregszászi piacon. A város magyar könyvesboltjának bezárása óta csak a református egyház iratmissziójának boltjában lehet magyar könyveket vásárolni, illetve használt könyveket a piacon.

Tovább »

Vasárnapi üzenet: 2021. március 7.

2021. március 7., 10:00 , 1047. szám

„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.

Tovább »

A szamóca ápolása tavasz elején

2021. március 6., 14:49 , 1047. szám

Az idén is szamócát termesztő gazdáknak ezekben a napokban már el kell kezdeniük a szamócaállomány gondozását, vagyis fel kell készíteniük a töveket a tavaszra. E téren számos teendő akad, alábbi írásunk ezeket veszi sorra.

Belvíz

Tovább »

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium felvételi felhívása

2021. március 6., 09:32 , 1047. szám

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium felvételt hirdet a 2021–2022-es tanévre a gimnázium első osztályába.

A felvételi vizsgák időpontjai:

magyar nyelv: 2021. június 1., 8.00 (k.-e. i. sz.);

Tovább »

Élelmiszerpiac: Olcsóbb legfeljebb a tojás lesz

2021. március 4., 16:25 , 1047. szám

Rosszul kezdődött az idei esztendő azok számára, akik kénytelenek beosztani az élelmiszerre fordítható pénzt.

Tovább »

Zászlót bontott az elnök: jönnek a prefektusok?

2021. március 4., 10:29 , 1047. szám

A decentralizáció befejezéséhez módosítani szükséges Ukrajna Alkotmányának a központi és a helyi hatóságok kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseit, valamint el kell fogadni a helyi népszavazásokról és a helyi önkormányzatokról szóló jogszabályokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij

Tovább »

Járványkrónika: Oltanak vagy nem oltanak?

2021. március 3., 19:36 , 1047. szám

Jelentős késéssel, de mégiscsak elkezdődött múlt héten a lakosság beoltása a koronavírus ellen. Ukrajna lett a 95. ország a világon és az utolsó Európában, amelyben megkezdődött a vakcinázás – jegyzi meg a strana.ua.

A terv

Tovább »

Itt a nyugdíjemelés

2021. március 3., 18:50 , 1047. szám

Ukrajnában március 1-jétől automatikusan megemelték (indexálták) a nyugdíjakat. Igaz, nem mindenkiét, s nem is azonos mértékben.

Mennyivel emelnek?

Tovább »

Kettős állampolgárok és kollaboránsok

2021. március 3., 16:24 , 1047. szám

Úgy tűnik, az ukrán kormányzat hovatovább mindenkiben ellenséget sejt: a napokban újabb intézkedéseket helyeztek kilátásba a kettős állampolgárok kiszűrése céljából, ugyanakkor börtönnel és egyéb szankciókkal fenyegetik azokat, akikről bebizonyosodik, hogy együttműködtek az ideiglene

Tovább »

Ukrán–magyar viszony: Olvadásra várva

2021. március 3., 15:30 , 1047. szám

Váratlan hírrel szolgált minap az ukrán és a magyar sajtó: február 24-én megtartotta első ülését a bővített hatáskörű magyar–ukrán oktatási munkacsoport. A EU–Ukrajna Társulási Tanács ülésén történtek után sokan már nem is remélték, hogy az egyeztetésre sor kerül.

Tovább »

Színházi programajánló

2021. március 3., 14:57 , 1047. szám

2021. március 05., péntek, 17.00 óra: KÖSZI, KÖSZI…! – a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház kabaré-előadása. Helyszín: a színház nagyterme (Beregszász, Munkácsi út 1.). Premierelőadás, belépés meghívóval!

Tovább »

Fontos a föld tulajdonjogának a megszerzése

2021. március 3., 10:35 , 1047. szám

A KMKSZ korábban meghirdetett akciója eredményeképpen az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ közvetítésével újabb sok száz, a föld tulajdonjogát igazoló dokumentum érkezett falvainkba.

Tovább »

Pásztor István: Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában a közeljövőben

2021. március 3., 10:16 , 1047. szám

Egy sor magyar beruházás valósulhat meg Szerbiában, főleg Vajdaságban a közeljövőben – hangsúlyozta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió műsorában.

Tovább »

Jogerős ítélet: nem kell eltávolítani a kétnyelvű feliratot Brassó megye székelyföldi határából

2021. március 3., 09:47 , 1047. szám

A Bukaresti Táblabíróság jogerős ítélete értelmében Brassó megye önkormányzatának nem kell eltávolítania a kétnyelvű feliratot a megye Székelyföld felőli határából – közölte múlt csütörtökön közösségi oldalán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Brassó megyei szervezete.

Tovább »

Beregszászi Járási Téli Kupa

2021. március 3., 08:52 , 1047. szám

Két helyszínen zajlanak a Beregszászi Járási Labdarúgó Téli Kupa küzdelmei.

Nagyszőlősön a második mérkőzését is megnyerte (2-1) a helyi JJ Club, amely Királyházát győzte le 2-1-re, míg a másik párharcban Tiszakeresztúr 6-1-re bizonyult jobbnak Nagyszőlős ellenében.

Tovább »

Nurijev duplázott – már nem kieső a Minaj FC

2021. március 3., 08:35 , 1047. szám

A bennmaradás szempontjából rendkívül fontos meccset vívott vasárnap az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Minaj FC. A 16. játéknapot sereghajtó pozícióból váró kárpátaljai együttes az Olimpik Donyecket látta vendégül az ungvári Avangard Stadionban.

Tovább »

Csapatépítés KMDFKSZ módra: közös hétvége Felsőgerebenen

2021. március 2., 16:28 , 1047. szám

Az elmúlt hétvégén (2021. február 26–28. között) a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének (KMDFKSZ) elnöksége egy csapatépítő-vezetőképző hétvégén vett részt Felsőgerebenen.

Tovább »

„Sakkjátszótér” eszközcsomagot kaptak a kárpátaljai óvodák

2021. március 2., 14:34 , 1047. szám

A Nemzetpolitikai Államtitkárság az erős magyar közösségek tematikus év kapcsán még 2020. november 28-án távoktatás formájában szervezte meg a Sakkjátszótér Komplex Képességfejlesztő Program képzését.

Tovább »

Fodó Sándorra emlékeztek szülőhelyén

2021. március 1., 16:45 , 1047. szám

Csöndes koszorúzással és kerékpáros maratonnal emlékeztek Fodó Sándorra, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapító elnökére születésnapja alkalmából.

Tovább »

Befejeződött a matematika tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvége

2021. március 1., 15:08 , 1047. szám

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány hatodik alkalommal rendezte meg a matematikai tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéjét.

Tovább »

„Jelzés, hogy itt élünk, értékeket teremtünk, s jövőnk is van!”

2021. február 26., 12:16 , 1047. szám

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján avatták fel Matl Péter szobrászművész Gúzsban című alkotását a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) udvarán.

Tovább »

Vállaljuk a küzdelmeket!

2021. február 26., 11:50 , 1047. szám

Február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján Dupka György történész által összeállított pannókiállítást nyitottak meg az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégiumban.

Tovább »