135. szám

Megszűnhet az iskola

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Sem a szülők, sem a tanárok, sem maguk a diákok nem szeretnék, ha a huszti magyar általános iskolát felszámolnák – hangzott el szombaton Huszton, azon a találkozón, amelyen Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Brenzovics László alelnök és Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke közvetlenül a tantest

Tovább »

Falunap volt Kisdobronyban

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Játékos sportrendezvények, minifociutcabajnokság, tizenegyes- és szabadrúgás- verseny csalogatta a mozogni vágyókat a kisdobronyi futballpályára vasárnap délután.

Tovább »

„Nem a magam, hanem az egyház szolgálatára…”

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Augusztus 6-án Urunk színeváltozásának ünnepén sokan zarándokoltak el a máty­falvai görög katolikus templomba, hogy együtt ünnepeljenek abból az alkalomból, hogy Milan Sasik, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke számos paptestvér, valamint Bendász Dániel és Szabó Konstanti

Tovább »

Abacus matematikatábor

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Idén is akadt mintegy három tucat olyan iskoláskorú gyerek, aki nyári szünidejének egy részét is a matematika tanulmányozásával kívánja tölteni.

Tovább »

Étkezde és díszterem egyben

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Az egyébként impozáns Salánki Középiskola nem rendelkezett megfelelő étkezdével, ezért az eredetileg kazánháznak szánt, ám raktárhelyiségként használt melléképületet szemelték ki erre a célra.

Tovább »

Közös ukrán–lengyel ellenőrzés

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Ukrajna számvevőszéke a lengyel számvevőszékkel párhuzamosan vizsgálja meg 2004-ben Kárpátalján, hogy miként használták fel a két árvíz következményeinek felszámolására előirányzott pénzeket.

Tovább »

A szabadság hangszere

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám
Nagy Csaba és Veres Zoltán a tiszaújlaki Turul-ünnepségen

Nagy Csaba (Nyíregyháza, Vaja) és Veres Zoltán (Mátészalka, Vaja) tárogatóművész Munkácstól Párizsig rendszeres vendégszereplője a magyar történelmi megemlékezéseknek. Előadásukkal vidékünkön legutóbb Vereckén, majd a tiszaújlaki Turul-ünnepségen idézték a kuruc kor dallamait.

Tovább »

A beregvidéki aratókat méltatták

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Augusztus 11-én a mezőkaszonyi termálfürdőben került sor az aratási eredményeket összegező ülésre, melyen a Beregszászi járás vezetőin kívül jelen voltak a mezőgazdasági vállalatok és farmergazdaságok képviselői.

Tovább »

2003. augusztus 15.

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s éppen hálót vetettek a tengerbe.

Tovább »

KRISZ-tábor Aklihegyen

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Augusztus 11–16. között evangelizációs ifjúsági tábor volt Aklihegyen a KRISZ és a Máramaros-Ugocsa egyházmegye szervezésében.

Tovább »

Kisgejőc, a kárpátaljai dinnye „hazája”

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Tombol a nyár. Uborkaszezon van a politikában, közéletben. A piacokon, boltokban azonban ez az időszak a dinnyéről szól. A polcok roskadoznak a szebbnél szebb görög- és sárgadinnyéktől; van, aki az előbbi fajtáért van oda, mások az utóbbiért rajonganak.

Tovább »

A kárpátaljai harangöntés történetéből

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám
Egry Ferenc harangjai a Kár­pátaljai Honismereti Mú­zeumban

A történelmi Bereg, Ugo­csa, Ung, Máramaros megyék templomainak harangjai a XIX. században és a XX. század elején többnyire az akkoriban nagy hírnévnek örvendő kis­gejőci László-dinasztia, később pedig a hozzájuk rokoni szálakkal is kötődő Egry Ferenc öntödéiben készültek.

Tovább »

Berzsenyi Dániel: A magyarokhoz

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Forr a világ bús tengere, ó magyar!

Ádáz Erynnis lelke uralkodik,

   S a föld lakóit vérbe mártott

      Tőre dühös viadalra készti.

 

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,

A balti partot s Ádria öbleit

Tovább »

Augusztus

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Nem tudom, észrevették-e, hogy régebben egy-egy ünnep között egy hosszú esztendő telt el. Mostanában valahogy másképp telik az idő: nemrég ünnepeltük augusztus 20-át, és már megint augusztus van. Most volt tavasz, és már itt az ősz.

Tovább »

Átadtak egy helyreállított útszakaszt

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

A Kárpátalját sújtó legutóbbi tiszai árvíz hatalmas károkat okozott a Felső-Tisza-vidék infrastruktúrájában: leomlott vasúti töltések, alámosott és mélybe szakadt útszakaszok szegélyezték a Tisza kanyargós vonalát.

Tovább »

Már Dercen határában a gázvezeték vége!

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Kilenc évig tartó egy helyben topogás után, nem utolsósorban a derceniek kitartó utánajárásának köszönhetően, új kivitelező vállalatot bízott meg a Munkácsi Járási Állami Közigazgatási Hivatal az Izsnyétét Dercennel összekötő gázvezetékszakasz megépítésével.

Tovább »

Napsütés, zene, szórakozás

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Az elmúlt hétvégén harmadik alkalommal rendezte meg a benei Borzsa-parton a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) az Aréna sátortábort, Kárpátalja legnagyobb ifjúsági rendezvényét.

Tovább »

Kifosztották a Beregszász szerkesztõségét

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Betörők fosztották ki a Beregszász című hetilap szerkesztőségét.

Tovább »

Gondoskodni a rászorulókról

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Augusztus 8-án Tiszaújlakon megnyílt az amerikai Luke Society non profit amerikai keresztyén szervezet által támogatott Keresztyén Egészségügyi Központ, amely a munkácsi után a második hasonló intézmény vidékünkön.

Tovább »

Álmok és realitások

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

A kettős állampolgárság bevezetésének támogatására kérte öt vajdasági magyar párt és mozgalom közös levelében múlt pénteken a magyar vezetőket.

Tovább »

Schönberger Ferenc: „Szüleim 17. gyermekeként jöttem a világra”

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Schön­ber­ger Ferenc atya, az ungi egyházkerület espe­re­se, nyolcadik éve teljesít papi szolgálatot Kárpátalján. Kevesen tudják róla, hogy szülei 17. gyer­me­ke­ként látta meg a napvilágot.

Tovább »

Ungváron a fehér fagyi a legkelendőbb

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

A császlóci lágyfagylalt széles körben ismert az Ungvári járásban. Az ungi falvakba három fagylaltostricikli szállítja a friss hűsítőt, emellett néhány közkedvelt megyeszékhelyi étterem, kávézó, pizzéria is innen rendeli a hideg desszertnek valót.

Tovább »

Betty Love: Az éneklés a legfőbb szenvedélye

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Múlt vasárnap Betty Love-val találkozhattak a Nagy­do­bronyi Sting Szabadidőközpontban a rajongók. Az énekesnő az öccse, és kivételesen az édesapja kíséretében érkezett.

Tovább »

Ami rajtunk múlik, megtesszük…

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Az új csongori iskola alapkövét 2001-ben rakták le. Az objektum a tervrajzok szerint háromszintes lesz, s ha majd elkészül, az eddig három épületben működő tanintézmény végre egy helyre kerül. Ez év májusában folytatódott a munka, és sikerült befejezni az első szintet.

Tovább »

Hogyan védekezzünk a strandon?

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

A huszadik század elején még a fehér bőr volt a szépségeszmény elengedhetetlen tartozéka, ám néhány évtizede széles körben hódít a napozás, a télen-nyáron bronzbarna bőrszín.

Tovább »

A KMKSZ nyilatkozata a vízumkényszer és a kettős állampolgárság tárgyában

2003. augusztus 15., 02:00 , 135. szám

Az Ukrajna és Magyarország közötti kishatárforgalom megszüntetése elsősorban a kárpátaljai magyarságot sújtja, melynek kapcsolattartása az anyaországgal igen jelentős mértékben megnehezedik.

Tovább »