190. szám

Erdélyben júniustól tart a kifizetés, nálunk még várni kell a pénzre

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám
Idén előreláthatóan több mint négymilliárd forintot költ a magyar állam a határon túli magyarok részére a 2003-2004-es tanévre meghirdetett oktatási-nevelési támogatások kifizetésére. Kárpátalján április 5. és május 15. között pályázhattak a szülők és a felsőoktatásban tanuló hallgatók a húszezer, illetve 2,5 ezer forintos anyaországi támogatásra. A közel 15 ezer pályázó közül valamivel több mint kétszázan vehették át a várva várt pénzt e hét elején. Tovább »

Munkács első térképe

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A kárpátaljai városok közül Munkács, hála földrajzi fekvésének és az itt épült várnak, az egyetlen, amely már a XVI–XVII. században európai hírnévre tett szert.

Tovább »

Hírek

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Kertész leszek?

Idén ötödször hirdettek felvételt a budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karának Beregszászi Kihelyezett Tagozatára a II. Rákóczi Ferenc Főiskolán.

Tovább »

Nagybereg: "Visszatérünk a református alapokhoz"

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Két éve vette kezdetét Nagyberegen a református templom belső felújítása. A renoválásra több okból is szükség volt. A falak gombásodtak, a padlózat és a padok elkorhadtak, a tető beázott és a mennyezeti kazetták is tönkrementek.

Tovább »

Mezőkaszony: Idén a Központ nyerte a kupát

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Ezúttal haloványra sikerült a hagyományos mezőkaszonyi labdarúgó-utcabajnokság. A tornán mindössze négy csapat indult, és a közönség száma is jóval alatta maradt a korábbiaknak.

Tovább »

Kisújszállás küldöttsége Szernyén

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám
Szernyén harmadszor rendezett falunapot a községi tanács és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezete augusztus utolsó vasárnapján. Az ünnepség kezdetén a falu vezetői és a vendégek megkoszorúzták a község központjában álló, az I. és II. világháborúban elesett, illetve a sztálini lágerekben elpusztult szernyei férfiak tiszteletére állított emlékművet. Tovább »

Halálos öklelés

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Feldühödött kos öklelt halálra egy 82 éves asszonyt a múlt héten a rahói járási Kőrösmezőn. A megvadult kétéves állat akkor támadt az idős nőre, amikor az reggel szokás szerint ki akarta terelni a legelőre.

Tovább »

A nélkülözhetetlen és drága babakelengye

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Nincs annál nagyobb öröm, mint mikor újszülött érkezik a családba. A nagyszülők és keresztszülők ilyenkor sorra járják az üzleteket, hogy beszerezzék a szükséges babakelengyét.

Tovább »

Iskolapadba hív az első csengő

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Szeptember elsején a megye több mint 700 általános és középiskolájában szólalt meg az első csengő. A 2004-2005-ös tanév első napján több mint 15 ezer elsős ült iskolapadba, köztük mintegy másfél ezer magyar kisdiák.

Tovább »

Kígyós: Szerencsekerék, testfestés, bográcsgulyás

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A beregszászi járási Kígyóson augusztus 29-én harmadszor rendeztek falunapot, melyen többek között Tiszarát (Magyarország) küldöttsége is részt vett.

Tovább »

Példaképpé válni növendékeinknek

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Augusztus 28-án szombaton a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Tanügyi Bizottsága tanévnyitó csendesnapot szervezett a hitoktatók, valamint a református oktatási intézményekben tanító pedagógusok számára.

Tovább »

Európai ügy lesz a főiskola

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám
Augusztus 27-én tájékozódó jellegű látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán Pálfi István, a Fidesz európai parlamenti képviselője, ahol fogadta őt dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi főiskola elnöke, dr. Brenzovics László, a főiskolát működtető alapítvány kuratóriumának elnöke és dr. Csernicskó István rektorhelyettes. Tovább »

Amikor nincs lehetetlen!

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Három bekezdésben a LEHETETLEN-ről – olvastam a nyíregyházi MÁV-igazgatóság irodájában. Vezető beosztásban lévő hölgy faliújságja hirdette: lehetetlen csak a tehetetlen vagy lusta ember számára létezik. S ő úgy is dolgozott, mint aki nem ismer lehetetlent.

Tovább »

Őszi tennivalók a kertben

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A tavaszt ősszel kell előkészíteni – mondták a régi, tapasztalt gazdák. És valóban, az ősz beköszönte nem jelenti azt, hogy ezután nem találunk munkát a kertben.

Tovább »

Könyvek a KGB irattárából

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Tizennégy értékes régi kiadványt adott át az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai megyei főosztálya a megyei levéltárnak.

Tovább »

Budapesti reformátusok Visken

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Mozgalmasan telt az idei nyárvég a viski református gyülekezetben. Az augusztus 16-20. között megtartott gyermekhéten naponta 120-140 hittanos és fiatal vett részt.

Tovább »

263/1-es láger, Orel – egy tél, több mint ezer halott

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

1944 őszén a munkácsi járási Beregrákoson is kihirdették: minden magyar nemzetiségű férfinak háromnapos munkára kell mennie. A hatalom emberei pontosan tudták, a községben kik a magyarok és kik a "hadköteles" személyek. A deportált férfiak közül 88 soha nem tért haza.

Tovább »

Aknaszlatina: Ismét ünnepeltek a bányászok

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Régi hagyomány, hogy augusztus utolsó hétvégéjén bányásznapokat tartanak Aknaszlatinán. Augusztus 29-én idén is együtt ünnepelt az ősi bányásztelepülés apraja-nagyja.

Tovább »

Elhunyt Szemán Ferenc

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Hatvanhét éves korában megdöbbentő váratlansággal távozott közülünk Szemán Ferenc festőművész, mindenki Öcsije.

Tovább »

Richárd nagy álma a paraolimpia

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A beregszászi Keresztény Richárd első ránézésre nem különbözik 12 éves kortársaitól, mégis más. Más, mert születésétől rokkant. Ugyanakkor, bár nehezére esik a járás, egyáltalán nem érzi fogyatékosságát, sőt versenyszerűen sportol, és kiemelkedő eredményeket ér el.

Tovább »

Kántor József: "A valódi pedagógust tisztelik, becsülik"

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Id. Kántor József történelemtanár szeptemberben negyvenhetedik tanévét kezdi a Nagydobronyi Középiskolában. Korábban 15 évig igazgatóhelyettesként, 6 évig igazgatóként munkálkodott az intézményben.

Tovább »

A lázcsillapításról

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám
"Mi az ún. magas láz? Mi számít hőemelkedésnek, és mikor van szükség gyógyszeres lázcsillapításra?"– kérdezi egy fiatal anyuka. Tovább »

Váltságdíj egy üzletemberért

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó kárpátaljai megyei főosztály és a lembergi városi nyomozóosztály közös akciója eredményeként kiszabadították a lembergi bűnözők által elrabolt, s több mint két hétig fogva tartott kárpátaljai vállalkozót.

Tovább »

A Tótéktól Oidipusig

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A nyarat végigdolgozták, új darabot vittek színre, de máris fesztiválokra, filmforgatásra készülnek. Augusztus végén egy szusszanásnyi időre megállapodott Beregszászban a helyi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata.

Tovább »

Piknik Nevickén, koszorúzás Szolyván

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Járási Középszintű Szervezete múlt szombaton tartotta immár hagyományos nyár végi autóbuszos kirándulását.

Tovább »

Tiszapéterfalva: A templom rendeltetéséről

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

A tiszapéterfalvai református gyülekezet hálaadó istentisztelettel örvendett a helyi református templom megújulásának augusztus 29-én.

Tovább »

2004. szeptember 3.

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám
Amikor Jézust nagy sokaság követte, ő hozzájuk fordult és így szólt: "Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővérét, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom." (Lk 14, 25-26)Tovább »

Tiltakozó nagygyűlés a Rákóczi főiskola védelmében

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) 2004. szeptember 8-án, 15 órai kezdettel nagygyűlést tart Beregszász főterén, hogy ily módon is támogassa a Rákóczi főiskola küzdelmét jogos tulajdonáért, fennmaradásáért – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, melyet Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és Brenzovics László alelnök tartottak kedden Budapesten, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) székházában.Tovább »

Baseballütőkkel verték agyon a vállalkozót

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Augusztus 21-én egy beregszászi vállalkozó házába álarcos ismeretlenek törtek be.

A rendőrségen utólag bejelentést tevő háztulajdonosnő elmondása szerint az eset hajnali 4 órakor történt. A betörők négyen voltak, s mindegyik baseballütővel volt felfegyverkezve.

Tovább »

Évente több mint 200-an tanulnak tovább Magyarországon

2004. szeptember 3., 10:00 , 190. szám

Az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) adatai szerint az utóbbi két esztendőben évente több mint kétszáz ukrán állampolgárságú magyar diák nyert felvételt magyarországi felsőoktatási intézményekbe.

Tovább »