492. szám

Budaörsiek Kárpátalján

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

A budaörsi Művészet a Nemzetért Alapítvány, valamint a tiszaújhelyi "Szeress és tedd a jót" jótékonysági szervezet szervezésében június 13-án a Nagyszőlősi Központi Könyvtárban irodalmi műsorra, a munkácsi várban képzőművészeti tárlat megnyitására került sor.

Tovább »

Ködmön: csak a szóra emlékezünk

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Gyermekeink manapság legfeljebb Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című regényének címében találkoznak ennek az egykor széles körben elterjedt ruhadarabnak a nevével, s hovatovább a valamivel idősebbek is csak annyit tudnak mondani róla, hogy a hideg ellen viselték...

Tovább »

Kárpátaljai siker a POSZT-on

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

A debreceni Csokonai Színház Szergej Medvegyev: Fodrásznő című darabja lett a legjobb előadás a X. Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), amely múlt szombaton ért véget.

Tovább »

Jézus Szívének ünnepe

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Búcsúnapját ünnepelte június 11-én a benei katolikus egyházközség a Jézus Szívének tiszteletére szentelt templomában. Tekintve, hogy a hívek adománya által a közelmúltban felújították a templom belterét, a búcsú során újramegáldásra is sor került.

Tovább »

Kulturális rendezvények Visken

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Visken járva, ifj. Sari Józsefet, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének az elnökét kértük, mondja el, milyen kulturális rendezvényekre került sor az utóbbi hetekben a Tisza-menti nagyközségben.

Tovább »

Hagyományőrző tábor Visken

2010. június 18., 10:00 , 492. szám
2010. június 7. és 10. között Visken, a Kölcsey Ferenc Középiskolában lebonyolított szünidei gyermektábor bázisán, a Tisza-menti nagyközségből elszármazott népzenész, zenepedagógus, Pál Lajos, felesége, Jancsó Katalin, valamint két gyermekük, Pál István és Pál Eszter szervezésében népzene-, néptánc- és kézművestáborra került sor, melynek Pál Lajos és Jancsó Katalin, az Aszódi Művészeti Iskola tanárai voltak a szakmai vezetői.Tovább »

A Szürthey család faluja

2010. június 18., 10:00 , 492. szám
A második világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékműve

Ungvártól 15 kilométerrel délnyugatra egy 1978 lelket számláló község, Szürte terül el hosszan a Csaptól és az országhatártól a megyeközpont felé futó főút mentén.

Tovább »

Az ukrán Hodorkovszkijra várva

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

A változások előszele, amelyeknek az új hatalom és a régi oligarchák viszonyában kell bekövetkeznie, elmondása szerint először az áprilisi harkivi megállapodások után legyintette meg Volodimir Szkacskót, aki a versii.com internetes kiadvány hasábjain közöl elemzést az ukrán hatalom

Tovább »

Mennyi lesz a nyugdíjam?

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

A nyugdíj összegének pontos kiszámítása valamennyi körülmény figyelembevételén s a munkaviszonyt igazoló okmányok hiánytalanságán múlik - állítja a szakember.

Tovább »

Tetőket szaggatott le a vihar

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Június 14-én délután és 15-ére virradó éjjel az esővel, jéggel és helyenként az óránkénti 90 kilométeres sebességet is meghaladó széllökésekkel érkező vihar következtében 41 kárpátaljai település maradt teljesen áram nélkül, további 21 pedig részlegesen - közölte a rendkívüli helyz

Tovább »

A lakás privatizációjában minden ott lakó részt vesz

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

"Lakásunkban négy személy van bejelentve, de csupán hármunk nevére szeretnénk privatizálni az otthonunkat valamennyi lakó beleegyezésével. A ZSEK-ben (lakásgazdálkodási vállalat - a szerk.) azonban nem fogadják el a kérvényünket.

Tovább »

Eperfesztivál Gyulán

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Az Avas előhegyeinek lágyan hullámzó félkaréjától ölelt, nagyszőlősi járási Gyulán, a község árnyas fáktól övezett futballpályáján június 13-án rendezték meg a harmadik eperfesztivált.

Tovább »

A csomagmegőrzőben hagyott tárgyakért a bolt felel

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

"A boltokban gyakran arra kényszerítenek, hogy hagyjam a táskámat a csomagmegőrző szekrényben. Én ezt mindig megtagadom, mert nem szeretnék megválni a táskámtól, s azt sem szeretném, hogy minden értékemet ki kelljen szednem belőle, ha mégis úgy döntenék, hogy leadom.

Tovább »

Strand nyílik Eszenyben

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Eszeny és Szalóka két Tisza-parti község az Ungvári járásban, melyek lakóit a II. világháború óta szögesdróttal zárták el az itt határfolyónak számító Tiszától.

Tovább »

Mi lesz, ha a vállalkozó nem vezeti a nyilvántartást?

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

"Mint egyszerűsített adózás alapján működő kisvállalkozónak nyilvántartást kell vezetnem a bevételeimről és kiadásaimról. Szerintem ez egy formalitás, ami sok időt elrabol az embertől. Mi történik, ha mégsem vezetem a nyilvántartást?"

Tovább »

Vadászat és természetvédelem Kárpátalján

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Az Ukrajnai Vadász- és Halász társulat (UTMR) megyei szövetségének fennhatósága alatt tevékenykedő halász- és vadász-alapszervezetekben 2009. november - 2010. február között történt meg az ötéves választási periódus leteltével a tisztújítás.

Tovább »

IMF helyett orosz segítség?

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Ukrajna kétmilliárd dollár értékű orosz hitelt vett fel, Kijev emellett az IMF-fel is tárgyal.

Tovább »

Hogyan vadásztak az "elvtársak"?

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

A szovjet vezetők szerettek elzárt természetvédelmi területeken vadászni, s ezt a kikapcsolódási formát nemcsak bőséges lakomákkal kötötték egybe, hanem fontos államügyek megvitatásával is.

Tovább »

Eső után a gyümölcsösben

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Az elmúlt napok és hetek esőzései jelentős károkat okoztak a gyümölcsösökben és a szőlőkben is. A kialakult helyzetről és a teendőkről Parászka Györgyöt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát kérdeztük.

Tovább »

Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Karinthy Frigyesnek, úri-magának,

az embernyi embernek,

de kicsit talán a Kálomistának is küldöm,

azzal az instanciával,

hogy ne átallaná elolvasni

ezt a nekem-kedves poémát,

minden irányban.

Tovább »

Baromfigümőkór

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

A tyúkjaim egyre soványabbak, nehezen lélegeznek, sántikálnak, keveset tojnak. Mi lehet a bajuk? - telefonált be szerkesztőségünkbe egy eszenyi gazdasszony. Kérdésére és a kapcsolódó kérdésekre Komlóssy Attila beregszászi állatorvos válaszol.

Tovább »

Folytatódik a kiárusítás

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Ukrajna hamarosan újraindítja a korábban teljesen leállított privatizációt az UkrTelekom távközlési monopolcég, szénbányák és mezőgazdasági földterületek magánkézbe adásával - jelentette ki Viktor Janukovics államfő vezető gazdasági tanácsadója.

Tovább »

Mit fogyaszthat a cukorbeteg?

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Mivel diabéteszes vagyok, nem ehetek cukrot, hanem különböző édesítőszereket, például sucrazitot teszek a kávémba, a teámba, naponta öt-hat tablettát.

Tovább »

Gajdos nem váltaná le Bizilját?

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Közel 100 kérdés szerepelt a Beregszászi Városi Tanács legutóbbi, június 11-én megtartott ülésén. Melyek voltak a legfontosabb kérdések? – erről kérdeztük a tanács KMKSZ-frakciójának képviselőit.

Tovább »

Színházi ünnep Kisvárdán

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Idén június 18. és 26. között rendezik meg a Magyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiválját: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban négy szomszédos ország, Szerbia, Szlovákia, Románia és Ukrajna 22 magyar nyelvű társulatának művészei lépnek fel.

Tovább »

Közösségépítés nemzetközi támogatással

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

A Közösségorientált helyi fejlesztés elnevezésű nemzetközi projekt megvalósításával összefüggő kérdések megvitatására rendeztek kihelyezett ülést június 10-én a makkosjánosi Helikon Szállóban.

Tovább »

2010. június 18.

2010. június 18., 10:00 , 492. szám

Te fontos vagy!

"Ugye, a verébnek párja egy fillér, és egy sem esik le közülük a földre Atyátok tudtán kívül? Nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok." (Mt. 10,29-31)

Tovább »

A "pártbizottságos" professzor elégedetlen

2010. június 18., 10:00 , 492. szám
Lizanec Petro előadás közben

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága (MTK EB) egynapos konferenciát szervezett az ungvári járási Antalócon, a Bagolyvár turisztikai komplexumban.

Tovább »