647. szám

Az EP elégedetlen a társulási feltételek ukrajnai teljesítésével

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Elégedetlenségét fejezte ki Jacek Protasiewicz, az Európai Parlament (EP) alelnöke múlt csütörtökön Kijevben az ukrán választási és bírósági rendszer reformjának elhúzódása miatt.

Tovább »

Ülésezett a Kárpátaljai Megyei Tanács

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Módosította a megye költségvetését, illetve saját működési szabályzatát a Kárpátaljai Megyei Tanács múlt pénteki ülésén.

Tovább »

Székelykapu-avatás Nagymuzsalyban

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Schmitt Pálnak, Magyarország volt köztársasági elnökének a Verecke Alapítvány segítségével, a KMKSZ tevőleges közreműködésével történő adományosztása révén támogatásban részesült a KMKSZ Nagymuzsalyi Alapszervezete is. A kapott összegből a második világháború és a sztálinizmus áldozatainak emlékhelyét újították fel: új kerítéssel vették körül az emlékművet, ezenkívül székely kaput is állítottak.Tovább »

A szarvasmarhák gümőkórja

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Hallottam, hogy a tehenek megkaphatják a tébécét. Érdekelne, fenyegetheti-e ez a veszély a jószágaimat, minek az alapján gyanakodhatnék arra, hogy megbetegedtek, s van-e gyógyszer a betegség ellen – telefonált be szerkesztőségünkbe egy eszenyi olvasónk.

Tovább »

Az élet menete

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Második alkalommal rendezték meg Beregszászban Az élet menete elnevezésű életvédő, abortuszellenes felvonulást a nemzetközi gyermeknap alkalmából. Tovább »

Ha van vízóra, nincs átalánydíj

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

„Körülbelül egy évvel ezelőtt megvettünk egy lakótelepi lakást, amelyet teljesen felújítottunk, de amelyben mindmostanáig senki sem lakik. A felújítás részeként a vízórát is felszereltettük, de mivel a vizet nem használtuk, az óra mutatója most is a nullán áll.

Tovább »

Németh Zsolt: a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Parlamentben kedden este, a nemzeti összetartozás napja alkalmából megtartott ünnepi koncert előtt arról beszélt, hogy a közösségi identitásokra épülő Európa és a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona, Magyarországnak

Tovább »

Újra a mezsgyevitáról

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

„Szomszédainkkal már hosszabb ideje vitában állunk a mezsgyehatárok miatt, mivel jó egy méternyi területet szántottak fel idén is az eleve keskeny földrészlegünkből, azt állítván, hogy az az ő területük. Szeretnénk, ha megbüntetnék őket ezért.

Tovább »

Győzött az adminreszursz a hétvégi beregszászi polgármester-választáson

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
A kellemesnek mondható június eleji időjárás ellenére a hivatalos adatok szerint meglehetősen kevesen, a 19 870 választópolgárból mindössze 10 105-en éltek vasárnap a lehetőséggel a Vérke-parti városban, hogy leadhassák voksukat, ami a választásra jogosultak 51,63 százalékát teszi ki.Tovább »

A relatív tápanyaghiány-tünetek okai és megszüntetésük

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

A kérdéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Szabó Tibor forgolányi gazdálkodó, a „Pro agricultura Carpathica” Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadója foglalja össze olvasóinknak. Folytatjuk előző számunkban megkezdett témánkat.

Tovább »

Tisztelt beregszásziak!

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Ezúton is szeretném megköszönni mindazok bizalmát, támogatását és biztatását, akik a kampány során, illetve vasárnap, az időközi polgármester-választáson az általam és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által képviselt, városunk, a lakosság javát szolgáló elképzelések mellé álltak, és rám

Tovább »

100 éves lenne Kalocsai Géza

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Sin József, Prohászka János, Sajó Ákos, Dudar Fanni, Horkay Sámuel és Magyar Zoltán

Beregszász Széchenyi utcáján haladva, végigsétálva az árusok között, nem is gondolnánk, hogy egy valódi futball-legenda szülőháza előtt haladunk el. Tudniillik, a Vérke-parti városban született dr.

Tovább »

Színházi ajánló

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

2013. június 12–25. között a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának előadásában az alábbi színművek tekinthetők meg a beregszászi színházban:

Június 12. – Tekéntetes úr (13.00 órai kezdettel)

Tovább »

Rendhagyó istentisztelet és trianoni megemlékezés Salánkon

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

A trianoni rablóbéke aláírásának napja, június 4. történelmünk gyásznapja. A Magyar Országgyűlés azonban – a különböző nemzetrészek határokon átívelő békés egyesítésének a jegyében – 2010-ben a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította e gyászos évfordulót.

Tovább »

Olga Bizilja kettős állampolgár – állítja a hatalompárti sajtó

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Forrás: karpatnews.in.ua
Alig két nappal a beregszászi polgármester-választás előtt, múlt pénteken szenzációgyanús hírrel rukkolt elő a hatalompárti karpatnews.in.ua portál: állításuk szerint Olga Bizilja ellenzéki polgármesterjelölt magyar állampolgársággal is rendelkezik az ukrán mellett.Tovább »

Az erdélyi hadsereg vezérkari főnöke

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Argentína fővárosában, Buenos Airesben, a Collegio Militar de la Nación (vagyis a Nemzeti Katonai Akadémia) épülettömbje előtt áll Dél-Amerika egyetlen, magyar személyt ábrázoló szobra. Nem véletlenül.

Tovább »

Munkácsi Magyarok Találkozója

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Ének, zene, finom étkek, jó hangulat és sok-sok ismerős arc – ez várta a II. Rákóczi Ferenc Középiskola udvarán azokat az egykori és jelenlegi munkácsiakat, akik június 2-án ellátogattak az immár negyedik alkalommal megrendezett Munkácsi Magyarok Találkozójára.Tovább »

Kányádi Sándor: A fölfuvalkodott béka s az ökör

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Egy vidéki mitugrászra

 

bevallom engem néha már gyötör

nemcsak gyötör de szinte mintha fájna

a nagyravágyó béka s az ökör

ezópusz óta híres fabulája

 

mert mindeddig harsányan kinevettük

a pukkadásig fölfuvalkodót

Tovább »

Közmeghallgatás a szlovákiai magyarok ügyében az EP-ben

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Heves politikai vita után az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága úgy döntött, továbbra is napirenden tartja a szlovákiai magyarok jogsérelmét kifogásoló két beadványt.

Tovább »

Üldözési mánia

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

A fiam egyre különösebben viselkedik, minden alap nélkül azt hiszi, hogy a szomszédunk bántani akarja, s még akkor is azt hiszi, hogy ártó szándékkal követi a városban, amikor a szomszédunk itthon tartózkodik.

Tovább »

A Fidesz vezet a felvidéki magyar választók körében

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Egy a Most–Híd szlovák–magyar párt által megrendelt közvélemény-kutatás szerint a felvidéki magyar választók több mint egyharmada a Bugár Béla vezette Most–Híd pártot, csaknem egyötöde pedig a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártját (MKP) támogatja, a magyarországi választáso

Tovább »

Vitéz „Lájszló” a borús hangulatot is legyőzte

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
A diákok számára véget ért a tanév, s kezdetét vették iskoláinkban a nyári táborok. A borús időjárás viszont az osztálytermek és folyosók falai közé kényszeríti a nyári szünidejüket épp csak kezdő iskolásokat. Június 4-én Barkaszón és Beregrákoson különleges vendégek, a Cók-Mók Bábszínház kis társulata lepte meg és szórakoztatta a kényszerű benntartózkodás közepette a diákokat. Tovább »

Németh Zsolt: nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Nincs külön magyarországi és határon túli magyar érdek – emelte ki Németh Zsolt külügyi államtitkár vasárnap a magyar főváros XXII. kerületében tartott nemzeti összetartozás napi ünnepségen.

Tovább »

Tanévzáró a Péterfalvi Református Líceumban

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Június 1-jén tartotta meg ballagási ünnepségét a Péterfalvi Református Líceum: az esemény istentisztelettel kezdődött a tivadarfalvai református templomban.Tovább »

Trianon: nemzeti gyász – nemzeti megújulás

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
1920. június 4-én a versailles-i palota melletti Trianon-kastélyban írták alá a történelmi Magyarországot szétszabdaló gyalázatos békediktátumot. A nemzetünk testén máig be nem gyógyult sebet ejtő eseményről az elmúlt vasárnap emlékeztek meg a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének és Városi Alapszervezetének székházában.Tovább »

Tanévzáró Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumban

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
A ballagó „sztojkás” diákok és osztályfőnökük, Héder Edina
Június 2-án a karácsfalvai líceumban is sor került az ünnepélyes tanévzáróra. Az intézmény immáron a kilencedik kibocsátó osztályt tudhatja maga mögött.Tovább »

Trianonra emlékezett Bene magyarsága

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Id. Molnár László és az irodalmi összeállítás résztvevői

Az 1920. június 4-én történt gyászos trianoni békeszerződésre emlékezett június 2-án Bene magyarsága. A KMKSZ Benei Alapszervezetének szervezésében tartott megemlékezésre a település faluházában került sor.

Tovább »

Sima ukrán vereség Németországban

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Női kézilabda vb-selejtezőn Oldenburgban Németország válogatottja 24-16 arányú győzelmet aratott Ukrajna ellen, így nagy lépést tett afelé, hogy kiharcolja a kijutást a decemberi szerbiai világbajnokságra.

Tovább »

Élmények és „csodák” napja

2013. június 7., 02:00 , 647. szám
Csapon Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke köszönti a gyermeknap résztvevőit
Nagyon jól érezték magukat a gyerekek a KMKSZ Csapi Alapszervezete által rendezett hagyományos gyermeknapon, amely már második éve a KMKSZ megyei rendezvénye. A határvároska magyar középiskolája körül június 2-án minden a gyerekekről szólt, mindenki igyekezett a kedvükben járni, hogy sok-sok élménnyel gazdagabban mehessenek haza.Tovább »

2013. június 7.

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Június 9. – évközi 10. vasárnap

(Lk 7,11-17)

Ez az evangéliumi szakasz Jézus egy újabb csodájáról számol be. Látjuk azt is, hogy Jézust elöntik az érzelmek, „megesett rajta a szíve”. Lázár feltámadásánál is utat enged érzelmeinek.

Tovább »

A Krivbász helyett ugorhat be a Hoverla

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

Az Ukrán Labdarúgó-szövetség licencadó bizottsága nem adott engedélyt arra, hogy a Krivbász nevezzen a Premier Liga 2013–2014-es idényére.

Tovább »

Gyermeknap Tiszacsomán – immár tizenhetedszer

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

A gyermek a legszebb ajándék minden szülő számára, ám szerepe a jövő vonatkozásában is nagy: ő ugyanis annak záloga.

Tovább »

Európának van mit tanulnia a magyaroktól

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

2013. június 4-én Nagypaládon, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola szervezésében, a tanintézet nagytermében emlékeztek meg a trianoni békeszerződésről.

Tovább »

Helycsere a másodosztályban

2013. június 7., 02:00 , 647. szám

A beregszászi járási labdarúgó-bajnokság első osztályában nagyarányú hazai győzelmek jellemezték a vasárnap lejátszott forduló mérkőzéseit, a másodosztályban pedig az eddig veretlenül listavezető Zápszony futott bele Borzsován egy sima vereségbe.

Tovább »