665. szám

Pihenőidő a munkahelyen

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

„Munkahelyemen egész nap talpon vagyunk, gyakran – ha sok az ügyfél – enni sincs időnk.

Tovább »

Hordóban az újbor

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Idén a rendkívül forró nyár következtében sok helyütt a megszokottnál 2-3 héttel korábban került sor a szüretre. Így a legtöbb kerttulajdonos mostanra valószínűleg leszedte már a szőleje javát, kipréselte és hordókba, erjesztő tartályokba töltötte annak levét.

Tovább »

Bepillantás a lelkünkbe, feltekintés a csillagos égre

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
Zombori Ottó, Jókai Anna és Dencs Elemér

Jelenleg négy református és egy-egy római katolikus, illetve görögkatolikus magyar tannyelvű líceum működik vidékünkön. Az egyházi tanintézetek egyike a Nagyberegi Református Líceum, mely 2013. október 5-én ünnepelte fennállása 20. évfordulóját.

Tovább »

„Nem »ünnepi«, hanem »hétköznapi magyarságra« van szükség”

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
A Nagyberegi Református Líceum húszéves születésnapján rendezett ünnepség egyik előadójaként a magyar határokon belül és kívül egyaránt ismert, tisztelt és szeretett Jókai Anna osztotta meg mélyenszántó gondolatait a középiskolás fiatalokkal. A rendezvény alkalmából rövid interjút készítettünk a nemzetünk iránt nagyfokú felelősségérzettel viseltető irodalmi személyiséggel.Tovább »

Az elhurcoltakra emlékeztek Csepében

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

A II. világháborúban elhunytakra emlékeztek, s felavatták az új Világháborús Emlékművet október 6-án a nagyszőlősi járási Csepében.

Tovább »

Akinek az emléke előtt Kossuth Lajos is tisztelgett

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Szűkebb pátriánkban nyilván nem él olyan magyar, aki ne hallott volna báró Perényi Zsigmondról, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc legismertebb kárpátaljai vértanújáról.

Tovább »

Csoóri Sándor: Így lásson, aki látni akar

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Hagyom megráncosodni

szépen ezt az arcot,

ha már szilánk se, ököl se roncsolta szét

s nem taposták le durva póklábak közönyösen.

Hadd lásson, aki látni akar

a gesztenyelombok emlékezetéből

kikopni csöndben

s ebből a városból is,

Tovább »

Myasthenia gravis (izomgyengeség)

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Nem tudom teljesen kinyitni a szememet. Időnként kettős látás lép fel nálam. Nehezen nyelek, lélegzem. Nagyon fáradékony vagyok, és gyengéknek érzem a kezeimet, a lábaimat. Milyen betegség támadhatott meg, és miként gyógyulhatok ki belőle?

Tovább »

Véget ért a Közép-Ázsia Expedíció

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Október 7-én haladt át Kárpátalján Hídvégi-Üstös Pál navigációs specialista, extrémsportoló hazafelé tartva Közép-Ázsia Expedíciójának végén.

Tovább »

Folytatódik a tehetséggondozás

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
Október 5-én kezdetét vette a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2011 őszén elindult tehetséggondozó programjának idei tanéve. Idén is a már megszokott 8 tehetségpontban, Aknaszlatinán, Bátyúban, Beregszászban, Mezőváriban, Munkácson, Nagydobronyban, Tiszaújlakon és Ungváron folyik majd a tehetséggondozás.Tovább »

Nyelvtanfolyamok a Rákóczi-főiskolán

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
Október 5-én ismét kezdetüket vették a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának nyelvtanfolyamai.Tovább »

,,Karcsú” előny a visszavágóra

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Rengeteg egyéni hibával tarkított mérkőzésen az ukrán bajnok Ungvári Kárpáti ötgólos előnyt szerzett a hétvégi visszavágóra a litván Zalgiris Kaunas ellen a női kézilabda EHF-kupa első fordulójában. Sem a mutatott játék, sem az eredmény nem ad okot az elégedettségre.

Tovább »

Ungvári gólcsend a gólszüretet hozó fordulóban

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Zsinórban a harmadik mérkőzésen maradt érintetlen az Ungvári Hoverla kapujának hálója, de az Arszenal és az Illicsivec elleni győzelmek után ez most csak a döntetlenhez volt elég az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

Tovább »

Gasztronómiai találkozó Császlócon

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
A vajdasági zenészek a császlóci színpadon
2013. október 5-én Császlócon megrendezték a II. Kárpátaljai Nemzetközi Gasztronómiai Találkozót, melynek idén is az volt a jelmondata, hogy „ Együnk együtt egy jót Császlócon!”Tovább »

2013. október 13

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

„...és él minden, valahová e folyó bement.” Ez 47,9/b

Tovább »

Ismét a szabadság időtartamáról

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

„Két munkahelyen is dolgozni vagyok kénytelen, hogy eltartsam magunkat. Megillet-e pótlólagos szabadság két kiskorú gyermeket egyedül nevelő anyaként, illetve a fő munkahelyemen és a másodállásban is jár-e szabadság?”

Tovább »

Az aradi vértanúkra emlékeztek Beregszászban

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
Az Újbátyúi–Bátyúi Református Vegyes Kar fellépése

Október 6-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán emlékezett meg a KMKSZ Beregszászi Városi Alapszervezete az aradi vértanúkra.

Tovább »

Beregdédában ülésezett a KMKSZ Választmánya

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke beszámolójában Ukrajna helyzetét elemezve rámutatott: „A világpolitikai helyzet most kialakít egy olyan szituációt, amely remélhetőleg lehetővé fogja tenni, hogy a magyar kormányzat számunkra létfontosságú, komoly ügyeket tudjon napirendre tűzni.” Az eln

Tovább »

Hamarosan digitális adásra áll át a magyar televízió

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
A KMKSZ Választmányán is szó esett a digitális átállásról, illetve egy azzal kapcsolatos pályázati rendszer felállításának lehetőségéről. Ezzel kapcsolatban kértük Gulácsy Gézát, a KMKSZ alelnökét, hogy tájékoztassa a Kárpátalja olvasóit.Tovább »

Rétvári Bence Munkácsra látogatott

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

A hét végén kétnapos hivatalos látogatáson Kárpátalján járt Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki október 5-én délután munkácsi cserkészekkel közösen vett részt '48-as magyar honvédsírok rendbehozatalában és megtisztításában.

Tovább »

Timosenko beleegyezett a külföldi gyógykezelésbe

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Pat Cox és Aleksander Kwasniewski európai parlamenti (EP) képviselők petíciót adtak át múlt pénteken Viktor Janukovics ukrán elnöknek, amelyben kegyelmet kértek Julija Timosenko számára – közölte a bebörtönzött volt kormányfő ügyvédje.

Tovább »

Magyar közösségünk problémái kerültek terítékre

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Kárpátalján tartotta kihelyezett ülését az ukrán Legfelsőbb Tanács emberi jogi, kisebbségi és nemzetiségközi kapcsolatokkal foglalkozó bizottsága október 2-án, szerdán. A kihelyezett ülés keretében ellátogattak Beregszászba, a II.

Tovább »

Üléseztek a Máért szakbizottságai

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

A jövő évi kulturális és oktatási programokról tárgyalt a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) oktatási és kulturális szakbizottsága – közölte a nemzetpolitikai államtitkárság kedden az MTI-vel.

Tovább »

Esély van az autonómiára?

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Kedden Budapesten ülésezett az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Autonómia Albizottsága. A Szili Katalin országgyűlési képviselő vezette testület egyebek mellett tájékoztatót hallgatott meg a kárpátaljai autonómiatörekvésekről.

Tovább »

Nem diszkriminálják a magyarokat a román vezetők nyilatkozatai

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Nem diszkriminálják a romániai magyarokat a román vezetők azon nyilatkozatai, amelyben elutasítják egy magyar többségű régió létrehozását – döntött múlt szerdán a román országos diszkriminációellenes tanács.

Tovább »

Vádat emeltek Kasza József ellen

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

Hivatali visszaélés miatt vádat emelt a belgrádi különleges ügyészség Kasza József, az Agrobank pénzintézet szabadkai fiókjának volt igazgatója, egykori szerb miniszterelnök-helyettes ellen – írta az újvidéki Magyar Szó című napilap.

Tovább »

Aradi vértanúk: A határon túli magyarok számos településen tartottak megemlékezéseket

2013. október 10., 08:32 , 665. szám

A központi megemlékezések mellett számos más helyen is tartottak a határon túli magyarok rendezvényeket vasárnap, az aradi vértanúk emléknapján.

Tovább »

Egy falu kereszttel

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
Tar Lajos az egyik általa készített traktorral

Benét és vele együtt a Beregszászi járás területét elhagyva, Tiszaújlak felé robogva, egy bal kanyart véve, aztán egy kátyúkkal teli bekötőúton végighaladva a Nagyszőlősi járás egy több tagból álló településcsoportja helyezkedik el. Ezek közül is a legelső Tiszakeresztúr.

Tovább »

Palotás és keringő

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
A Beregszászi Magyar Gimnázium végzős diákjai szalagtűző ünnepségének a Beregszászi Városi Művelődési Ház adott otthont október 4-én. Tovább »

Nemzettudat, hazaszeretet, önfeláldozás

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
Gerendely Béla és a fellépő keresztúri diákok
„Szomorúan süt az őszi nap sugára / az aradi várbörtönnek ablakára…” – juthattak az október 6-i tiszakeresztúri megemlékezés résztvevőinek az eszébe az aradi vértanúkról szóló ballada kezdő sorai, miközben vasárnap délelőtt kora őszi verőfényben sereglettek a rendezvény helyszíne, a református templom felé, hogy fejet hajtsanak 1848–1849 mártírjai előtt.Tovább »

Becsüljük meg érzéseinket – még ha fájnak is

2013. október 10., 08:32 , 665. szám
Dr. Rétvári Bence, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára tart ünnepi beszédet

„Ameddig szégyelljük magunkat a jelenlegi maffiaszerű hatalomhoz hasonulni igyekvő magyar nemzettársaink miatt, ameddig fojtogat a düh, nyomaszt a kétségbeesés, addig legalább tudjuk, hogy helyén van az értékrendünk.

Tovább »