673. szám

Kányádi Sándor: A tücsök és a hangya

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

megunta a tücsök a hosszú

téli koplalásokat s hogy prózában

         versben

 

évszázadok sőt évezredek meséi

szerint mindig szégyenkeznie

Tovább »

A hepatitis: A betegség elleni védekezésről

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Nemrég a kislányom egyik osztálytársa sárgaságot kapott, ami miatt már hetek óta nem látogathatja a foglalkozásokat.

Tovább »

„A megkezdett utat folytatni kell!”

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
December 1-jén, advent első vasárnapján, a Szórványnapok keretében Rahóra látogattak Aknaszlatina műkedvelő csoportjai.Tovább »

Kastanka otthonra talált

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
Csehov örök és halhatatlan. Ez volt talán az első gondolatom, miután november 29-én, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulatának előadásában megnéztem a Kastanka című mesejátékot. Tovább »

Verdi-emlékhangverseny Visken

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
Minden művészeti ágazatnak van hatása, mondanivalója, iránya és ereje. Ilyen tulajdonságokkal rendelkezik a zene is, amely erejével képes összekovácsolni a hallgatóságot, hogy az eggyé vált lélekként szárnyaljon és eggyé vált szívként érezzen.Tovább »

Mátyás korát idézték a bustyaházai óvodában

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Az advent előtti utolsó, még bálozásra alkalmas vasárnapon történelminek számító eseményen vehettek részt a bustyaházi magyarok a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda pedagógusainak szervezésében a 2013 – a külhoni kisiskolások éve programsorozat keretein belül, amelynek legfontosabb célj

Tovább »

Győzelemmel zárta az évet a Hoverla

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Minden jó, ha jó a vége – tartja a mondás, és ez alighanem érvényes az Ungvári Hoverla őszi szereplésére is. Vjacseszlav Groznij együttese négy nyeretlen meccs után tudott ismét győzni, mindezt ráadásul egy igazi, hatpontos meccsen.

Tovább »

Dédai siker a Föderáció-kupán

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

A futballidény zárásaként került megrendezésre vasárnap Jánosiban a Föderáció-kupa fináléja. A sorozatra a Beregszászi járás minden csapata nevezhetett, egyetlen kikötés az volt, hogy az együttesekben csak hazai, tehát az adott településen élő játékosok szerepelhettek.

Tovább »

Ukrán győzelem a Turcsin-kupán

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Miközben az európai kézilabdaelit a napokban kezdődő szerbiai női világbajnokságra hangolódik, addig az ukrán együttes a kijevi hagyományos Turcsin-kupán szerepelt.

Tovább »

Magyarország nem mondhat le az olcsó villamos energiáról

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
Máté Dénes, a közeli Gerjen polgármestere, Hamvas István vezérigazgató és Kovács Antal kommunikációs igazgató

Az elmúlt hét végén Magyarország egyetlen atomerőművébe, Paksra látogattak az anyaországi mellett a határon túli magyar sajtó munkatársai, közöttük lapunk tudósítója is, ahol Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt.

Tovább »

Átadták az idei Arany Búzaszem díjakat

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
Siklósi Beatrix, az MTVA kulturális főtanácsadója és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke (MTI Fotó: Kovács Tamás)

Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kulturális főtanácsadója és Orosz Ildikó, a II.

Tovább »

20 éves a Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesülete

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

A jubileum jegyében zajlott Nagydobronyban, az Irgalmas Samaritánius Gyermekotthonban az éppen húsz éve, 1993-ban megalakult Keresztyén Orvosok Kárpátaljai Egyesületének évzáró közgyűlése.

Tovább »

Aki demokráciáról álmodott a vörös hadsereg árnyékában

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

A II. világháborúból vesztesen kikerült Magyarország – a világégést követően – elvileg kétféle úton haladhatott volna tovább: a polgári demokráciáén vagy a szovjet típusú kommunista diktatúráén.

Tovább »

Elbírálták a pályázatokat

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
Nagy volt az érdeklődés a Tőkés László Alapítvány által, 10–11. osztályos tanulók számára meghirdetett és a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által lebonyolított ösztöndíjpályázat iránt. Tovább »

A magyar iskolák helyzetének javításáért

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
Bozsik Béla, Barta József, Dobsa Aranka és a tiszakeresztúri iskolások egy csoportja
Az Európai Unió Keleti Partnerség Programjának köszönhetően viszont egyre több kárpátaljai magyar nyelvű oktatási-nevelési intézményben közelednek a munkakörülmények az európai színvonalhoz.Tovább »

Katonai parádé Románia nemzeti ünnepén

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Románia-szerte megünnepelték vasárnap az ország nemzeti ünnepét. Bukarestben nagyszabású katonai parádét tartottak, amely a legdíszesebb volt az 1989-es rendszerváltozás óta.

Tovább »

Küzdelem a romániai magyar iskolák megszűnése ellen

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) felmérése szerint 250 magyar iskola szűnik meg Romániában. A külhoni magyar kisiskolások éve program részeként tartottak konferenciát Csíkszeredán.

Tovább »

Világhálón a Székelyek nagy menetelésének kiáltványa

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásra bocsátotta a világhálón a Székelyek nagy menetelésén egy hónappal ezelőtt elfogadott kiáltványt.

Tovább »

Siratkózás, farsangi ijesztők, egyedülálló mesteremberek

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
A híres fornosi nótafa – Bányai Piroska

Munkácstól, a járás központjától alig néhány kilométer távolságra, mégis igencsak „eldugva” helyezkedik el egy kis, magyarok lakta falu, Fornos. A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye részét képező település első említése 1335-ből való.

Tovább »

2013. december 8.

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

„Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki.”

Tovább »

„Élet-ablak” nyílt a munkácsi gyermekkórházban

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye támogatásával 2008-ban megalakult Család és Élet Egyesület számos, a család és a közösség jövője szempontjából fontos célt igyekszik teljesíteni.

Tovább »

Az átvételi elismervény mint bizonyíték

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

„Minap azt hallottam, Ukrajna Legfelsőbb Bírósága egy ügy kapcsán úgy foglalt állást, hogy az átvételi elismervény – még az egyszerű kézzel írott, s közjegyző által nem hitelesített is!

Tovább »

Veszélyes játékok

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

„Igyekszünk természetes anyagokból készült, az egészségre nem káros játékokat vásárolni gyermekeinknek, ez azonban nem mindig sikerül. Minap egy fából készült, kellemes színű gőzmozdonyra esett a választásunk az egyik boltban.

Tovább »

Korszerű zöldséghajtatás – talaj nélkül

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Korszerű zöldséghajtatás. A hagyományos és korszerű termesztési technológiák összehasonlítása az uborkahajtatás példáján címmel tartott előadást múlt pénteken Beregszászban a talajnélküli uborkatermesztésről a II.

Tovább »

Hatvan éve volt a londoni 6-3

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
A győztes nagydobronyi csapat Buzánszky Jenővel, Fülöp Sándorral és testnevelő tanáraikkal: Sütő Istvánnal és Hidi Sándorral

Hagyományteremtő céllal hirdette meg az I. Buzánszky Jenő Kárpátaljai Teremlabdarúgó-tornát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a Magyar Rádió és a Kárpátalja Megyei Állami Televízió- és Rádiótársaság magyar szerkesztősége iskoláskorú fiúk számára. Az Ungvári 10. Sz.

Tovább »

Emlékérmek a sztálini terror kárpátaljai túlélőinek

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
Dr. Trieb Gergely konzul átadja az emlékérmet Dóka Károlynak

Az elmúlt hónapban Kárpátalja számos magyarok lakta településén emlékeztek meg a helyiek azokról a fiúkról, férfiakról, akiket 1944-ben a kollektív bűnösség elve alapján hurcoltak el a hírhedt „málenykij robotra”, s akiknek a háromnaposra ígért helyreállító munka örökkévalósággá vált

Tovább »

Kerekasztal-megbeszélés Kárpátalja gazdasági fejlesztéséről

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

November 28-án kerekasztal-megbeszélésre került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a kárpátalai magyarság gazdasági programjának megalkotása kapcsán.

Tovább »

A kijevi események kárpátaljai hullámverése

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Tüntetésekkel, rendkívüli tanácsülések összehívásával reagált Kárpátalja lakossága az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés aláírásának elmaradására, illetve a brutális kijevi tömegoszlatásra.

Tovább »

Felhívás

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség az állami nyelvtörvény II. fejezete 13. cikkelyének 1–2. pontja, valamint az V. fejezet 28. cikkelyének 3–5. pontja alapján felhívja a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák vezetőinek figyelmét arra, hogy ne mulasszák el hivatalosan megrendelni az általános és középiskolai magyar tannyelvű osztályok végzősei részére a végzettséget igazoló kétnyelvű okiratokat. Tovább »

Mesterházy Attila és a kárpátaljai kátyú

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
November 28–29-én pártküldöttség élén Kárpátalján járt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, aki Gajdos Istvánnak, az UMDSZ elnökének meghívására érkezett vidékünkre a kárpátaljai magyarság helyzetének feltérképezése céljából. Tovább »

Brenzovics László a KEÖTSZ alelnöke

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Bécsben tartotta közgyűlését a Közép-európai Önkormányzati és Területfejlesztési Szövetség (KEÖTSZ) múlt szombaton.

Tovább »

Gazdaképző konferencia a Rákóczi-főiskolán

2013. december 5., 08:33 , 673. szám
A gazdaképzés résztvevői

Egész napos gazdaképzést szervezett múlt pénteken Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a „Pro Agricultura Carpatica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány (PAC KMJA).

Tovább »

Euromajdan: A narancsos forradalom újratöltve?

2013. december 5., 08:33 , 673. szám

Azzal, hogy múlt pénteken a vilniusi csúcson elmaradt az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés aláírása, lezárult az országban az európai integráció okán kirobbant politikai válság egy szakasza, a szerződéskötés elmaradása miatti tüntetésekkel azonban mindjárt kezdetét

Tovább »