682. szám

II. Nagydobronyi természetfotós túra

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Immár második alkalommal került megrendezésre a természetfotós túra. A túra ötlete néhány nagydobronyi profi és amatőr fotós fejéből pattant ki. A tavaly ősszel létesített tanösvényen Molnár Attila, a II.

Tovább »

Ungvári siker és vereség Antalyában

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Téli felkészülésének második szakaszát is az első összetartás helyszínén, a törökországi Antalyában tölti az Ungvári Hoverla labdarúgó-csapata.

Tovább »

Mit tehetünk a narkóssal?

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

„Szomszédunk fia minden jel szerint kábítószerfüggő. Állítólag meggyűlt már a baja a rendőrséggel is, a legrosszabb azonban az, hogy gyakorta mutatkozik különféle tudatmódosító szerek befolyása alatt az utcán, s gyermekeink is látják ebben az állapotában.

Tovább »

A kisjövedelmű családok szociális segélyéről

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

„Kétgyermekes, most már munkanélküli anyuka vagyok. A férjem fizetése jóval elmarad az egy főre jutó létminimumtól.

Tovább »

Borhibák és azok megelőzése II.

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Télen a szőlészek nem sok munkát találnak maguknak a szőlőskertekben, viszont ilyenkor annál több tennivaló akad a borospincékben. Az erjedés befejeződésekor a borok érzékenyek a borhibákra. Ha nem ellenőrizzük és akadályozzuk meg a borhibák kialakulását (pl.

Tovább »

Egy életmű elismerése

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
Tóth István főkonzul oklevelet nyújt át Bíró Andornak

Úgy tartja a mondás, hogy tisztelnünk kell múltunkat, hogy lehessen jövőnk.

Tovább »

„A turisták csak ámuldoznak”

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A II. világháborúban több erődrendszer is létezett, mint a finn Mannerheim-, a francia Maginot-, a szovjet Sztálin-, a német Siegfried-vonal, illetve a szintén a Harmadik Birodalom által kiépített Atlanti Fal.

Tovább »

Gyomláljuk ki a gyomokat nyelvünkből

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
Február 1-jén kezdetét vette a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) tantárgyi vetélkedő-sorozata. Az első megmérettetésen, a Karádi helyesírási vetélkedőn több mint 350 ifjú, 5–11. osztályos diák vett részt. Tovább »

Éva néni, Isten veled!

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Éva néni! Mindenki így szólított, ismert szűkebb és tágabb pátriánkban, de az anyaországban is. A neved egyszer és mindenkorra összefort a rahói, a környékbeli magyarsággal.

Tovább »

Sárvár ura, a törökök ostora

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A dunántúli sárvári vár palotájának csodaszép, barokk dísztermében pompás freskókkal ékes mennyezet borul a belső tér fölé.

Tovább »

Babits Mihály: Téli dal

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

melyben a költő magát és társait

bányászokhoz hasonlítja.

 

Esik a hó, a dal ma megered,

esik a hó,

a kályha szíve halkan dobbanó,

a dal ma szép lesz, mély lesz és enyém,

szimbólumokkal teljes költemény.

 

Tovább »

Az epehólyag diszkinéziája

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Keserű ízt és szárazságot érzek a számban, nemegyszer rám jön a hányinger, valamikor hányok is, ébredés után pedig émelygek. Reggelenként híg székletem szokott lenni, és böfögök is. Milyen betegségem lehet, és hogyan kezelhetnek ki belőle? – írja levelében egy tiszaújlaki olvasónk.

Tovább »

Ukránul tanul(na) a gyerek

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
Szülő vagyok, aki bármilyen hihetetlen, de nap mint nap 4-5 órát tölt az ötödikes gyermekével a házi feladatok elkészítésével.Tovább »

Jótékonysági farsangi bál Beregszászban

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
A Sztojka-líceum végzőseinek keringője

Február 1-jén a beregszászi Arany Páva étteremben került sor immár második alkalommal a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) jótékonysági farsangi báljára.

Tovább »

Polgárőrbál Benében

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Ifj. Molnár László, a benei polgárőrség vezetője a szervezet íratlan szabályai szerint minden esztendőben egyszer rendhagyó „mozgósítást” rendel el.

Tovább »

2014. február 9.

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Kedves Testvérek!

A római katolikus rgyház ma vasárnap a második olvasmányt az 1. Korintusiakhoz írt levél 2. fejezetéből az 1-5. verset olvassa.

„Nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. (1 Kor 2,2)

Tovább »

Csundák anyuka itthonról szorít lánya sikeréért

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Tévesnek bizonyult a kárpátaljai sajtóban korábban megjelent hír, miszerint a szocsi téli olimpiára utazó két kárpátaljai olimpikon egyik tagját, a snonowboardos (hódeszaka) Csundák Annmaráiát édesanyja, és egyben edzője, Csundák Marina is elkíséri a téli ötkarikás játékokra.

Tovább »

Colstokkal mérik a vízállást a munkácsi rendőrök

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A munkácsi közlekedésrendészet munkatársai felsőbb utasításra alapos körültekintéssel mérték fel a város közútjainak állapotát.

Tovább »

Badalói és gáti henger a Téli kupán

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A második fordulóra került sor a beregszászi járási labdarúgó Téli kupa csoportküzdelmeiben. A nyitófordulót kihagyó Badaló és Gát gólzáporral örvendeztette meg szurkolóit.

Tovább »

BGA – nyílt nap a főiskolán

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartottak információs napot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. munkatársai.Tovább »

Oszladozó régiós frakció Kijevben

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A hatalom és az ellenzék múlt heti megegyezését sokan az enyhülés kezdeteként értékelték, s arra számítottak, hogy a politikai küzdelem az utcákról visszatérhet a parlamentbe.

Tovább »

Képviselői csoporttá szelídült a Narodna Rada

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Ungváron hétfőn ismét összeült a Kárpátaljai Megyei Tanács, amely a törvényi előírásoknak megfelelően két héttel az ország büdzséjének elfogadása után jóváhagyta a megye 2014-es pénzügyi tervét.

Tovább »

A megfeszített avtomajdanos vezér

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Az elmúlt hét sokkoló híre volt, hogy pénteken előkerült az egy héttel korábban eltűnt ellenzéki vezető, Dmitrij Bulatov, akit elmondása szerint elrablói súlyosan bántalmaztak, megkínoztak.

Tovább »

Egyelőre nem fizet a Berehovo Agro Trejd

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Korábbi lapszámunkban már beszámoltunk arról, hogy Beregdédában a helyi gazdák bérbe adták földjeiket a Berehovo Agro Trejd nevű vállalatnak, amely az első évben még a bérbeadók többségét kifizette, igaz tizenketten már akkor sem kapták meg a pénzüket, ugyanakkor tavaly már senki ne

Tovább »

A KMKSZ alapszervezeteinek tisztújító közgyűlésein

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
Tovább folytatódnak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeteinek tisztújító közgyűlései: az elmúlt héten a KMKSZ Beregszászi, Nagyszőlősi és felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezeteiben voltak plénumok.Tovább »

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány tájékoztatóján

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Január 31–március 14. közötti tartammal zajlik a Szülőföldön magyarul program: vidékünkön a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány („KMKSZ” JA) a pályázat koordinátora. A meghirdetett program pályázati tudnivalóival kapcsolatban február 1-jén a II.

Tovább »

„Köszönöm, hogy elismerték az eddigi tevékenységemet”

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
Dr. Szabó Miklós főorvos

Dr. Szabó Miklós immár évtizedek óta végzi beteg embertársaink gyógyítását, ezt a nagyfokú odafigyelést, rengeteg szellemi energiát igénylő, áldozatos és nemes munkát, melynek során nem lehet hibázni, hisz’ emberek egészsége, élete múlik döntésein.

Tovább »

Lelkészszentelő közgyűlés Beregszászban

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
A felszentelt lelkészek

Február első napján Beregszászban került sor a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) lelkészszentelő közgyűlésére.

Tovább »

Radnóti-versek Kárpátalján

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
A 105 évvel ezelőtt született és 70 éve tragikus körülmények között meghalt Radnóti Miklós verseit tolmácsolta Kárpátalja-szerte a kunszentmiklósi Tóth Péter, Radnóti-díjas versmondó.Tovább »

Együttműködés az LMP és a VMSZ között

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

A Lehet Más a Politika párt (LMP) és a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jövőbeni együttműködéséről tárgyalt múlt szombaton Szabadkán a két párt elnöke, Schiffer András és Pásztor István.

Tovább »

Marosvásárhelyi rendőrparancsnok: nem biztos, hogy megtarthatják a székely szabadság napját

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Valentin Bretfelean marosvásárhelyi rendőrparancsnok szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) ismét megtarthatja március 10-én a székely szabadság napját Marosvásárhelyen.

Tovább »

Új Szó: A magyar régiók gazdasági fejlődése területi autonómia nélkül erősítheti az asszimilációt

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Bár minden felvidéki magyar azt szeretné, ha régiója gazdaságilag erős lenne, a magyarok lakta területek gazdasági fejlődése, amennyiben területi autonómia nélkül valósul meg, erősítheti az asszimilációt – mutat rá cikkében az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű napilap.

Tovább »

A „ruharongyító” borok hazája

2014. február 6., 06:03 , 682. szám
Ohár Katalin, Mester Irén és Bakó Olga

Beregszász és Nagy­bereg között helyezkedik el a leginkább a szőlőtermesztésről, borkészítésről elhíresült falucska, Kígyós.

Tovább »

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Tájékoztatjuk azokat, akik a digitális kultúra fejlesztése címen nyújtottak be pályázatot, hogy a pozitívan elbírált pályázatok vonatkozásában a készpénzes kifizetés a továbbiakban a Raiffeisen Bankon keresztül történik.

Tovább »

Kórház nélkül maradhat Beregszász?

2014. február 6., 06:03 , 682. szám

Elveszítheti kórházát a jövőben Beregszász városa és a járás – az ukrajnai politikai helyzet alakulása mellett leginkább ez a kérdés nyomta rá a bélyegét a Beregszászi Városi Tanács múlt pénteki ülésének hangulatára.

Tovább »

Fogytán az ivóvíz a Sajánban

2014. február 4., 19:44 , 682. szám

Az egyre aggasztóbb ivóvízhiány miatt visszaesőben van a huszti járási Saján és környékének idegenforgalma.

Tovább »