694. szám

Zeneiskolások tehetségkutató koncertműsora Badalóban

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A maga nemében rendhagyó koncertműsorra került sor vasárnap délután Badalóban, ahol a helyi kultúrházban a Mezővári Zeneiskolában tanuló tehetséges helyi fiatalok adtak ízelítőt zenetudásukból a nagyközönség előtt.

Tovább »

Célba értek az adományok

2014. május 1., 08:29 , 694. szám
Április 11-ei lapszámunkban számoltunk be olvasóinknak a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezete és Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának Hallgatói Önkormányzata által szervezett jótékonysági tojásfestésről, melynek célja a Szolyvai Magyar Óvoda támogatása volt.Tovább »

Szentté nyilvánították XXIII. János és II. János Pál pápát

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Szentté nyilvánította XXIII. János és II. János Pál pápát Ferenc pápa vasárnap Rómában a kanonizációs formula felolvasásával. Ez az első eset, hogy egyszerre két pápát kanonizáltak.

Tovább »

Ismerjünk meg hozzánk illő anyaországi családokat

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Kárpátaljai testvércsalád-mozgalom indulását jelentette be Budapesten Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára, Paulik András, a kezdeményező Családháló online magazin főszerkesztője, valamint kárpátaljai részről Török Dénes, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok E

Tovább »

Nemcsak a húszéveseké a világ

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Április 26-án a csapi magyar iskolában egy az idősebb korosztály s a közösség számára egyaránt fontos eseményre került sor: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Csapi Alapszervezetének kezdeményezésére e napon megalakult a KMKSZ-nyugdíjasklub.

Tovább »

Első olimpiai bajnokunk

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Az olimpiák bölcsője az ókori Görögország (Hellász) ősi földjén ringott, a játékokat a Peloponnészoszi-félszigeten fekvő Olümpiában bonyolították le, kezdeteik pedig a múlt ködébe vesznek. Talán már Kr. e. 1000 körül is rendeztek itt sportversenyeket, Kr. e.

Tovább »

Juhász Gyula: Május

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Vén harcos én, ma békét hirdetek,

Virággal verve meg a szíveket.

 

Egy új kiáltványt írok s érezem,

Hogy ez az ige egyszer tett leszen:

 

Ember, légy végre ember újra már,

Ne ordas farkas és halálmadár!

 

Tovább »

A pitvarfibrilláció

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Már második napja időnként össze-vissza ver a szívem, fáradékony vagyok, és nehezen lélegzem. Az EKG-vizsgálat során pedig pitvarfibrillációt diagnosztizált a családorvos. Mennyire életveszélyes ez az állapot? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy aknaszlatinai olvasónk.

Tovább »

Cserkésznap Csapon

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) keretén belül április 26-án, a Csapi Középiskola területén megrendezték az I. Szövetségi Cserkésznapot, melyet a szervezők hagyományteremtő szándékkal szerveztek.

Tovább »

2014. május 4.

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

„És mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!” Kolosse 4,17

Tovább »

Táltosok és sárkányok Nagyberegen

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Április 24-én a magyar népmesék hiedelemalakjai, táltosok, boszorkányok és sárkányok szállták meg a Nagyberegi Tájházat.

Tovább »

Fizet-e tartásdíjat, aki lemond a gyermekéről?

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

„A volt férjem nem akar tartásdíjat fizetni. Legutóbb azt mondta, hogy le akar mondani a gyerekről. Elvben nem volna ellenemre, hogy többé semmi köze se legyen közös gyermekünkhöz, hiszen egy semmirekellő munkakerülő, aki élete végéig csak kihasználná a lányunkat.

Tovább »

A magyar nyelv ünnepe

2014. május 1., 08:29 , 694. szám
Április 26-án tovább folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett tantárgyi vetélkedők. Ez alkalommal a nyelvhasználaté volt a főszerep.Tovább »

Cipővásárlás csekk nélkül

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

„Nemrég cipőt vásároltam a piacon, de „természetesen” nem adtak róla számlát. Háromnapi használat után letört a lábbeli sarka. Azonnal visszavittem az árut az eladóhoz, aki azonban nem volt hajlandó visszafizetni a vételárat.

Tovább »

Realt vert a Kárpáti

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A hajrájához érkezett az országos élvonalbeli női kézilabda-bajnokság küzdelemsorozata. A legutóbb Kijevben váratlanul pontokat vesztett Ungvári Kárpáti ezúttal a Real Mikolajivot látta vendégül.

Tovább »

Szülési szabadságról szülési szabadságra?

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

„Egy magánklinikán dolgoztam ápolónőként, amikor két évvel ezelőtt szülési szabadságra mentem. Nemrég ismét állapotos lettem. Megfizetik nekem újra a 126 (140 napos) szülési szabadságot? Esetleg elbocsát a munkaadóm, ha megtudja, hogy ismét gyermeket várok?”

Tovább »

Kettős Hoverla-vereség

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A mögöttünk maradt héten nem termett sok babér az Ungvári Hoverla számára az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, hiszen Vjacseszlav Groznij együttese előbb a 20. fordulóból elmaradt találkozóját vesztette el, majd a 27. játéknapon is vesztesen hagyta el a játékteret.

Tovább »

Meszezéssel a gyökérgolyva ellen

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Az 1990-es években Ukrajnában beindult egyfajta földreform, aminek az volt a lényege, hogy a gazdálkodáshoz kedvet érzők földhöz juthattak. Ez az időszak egybeesett a kolhozok szétzilálásával, amelyek nagy tömegben állítottak elő egykor zöldségeket, többek között káposztaféléket.

Tovább »

Rajt a megyei bajnokságban

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Vasárnap megkezdődtek a küzdelmek a megyei labdarúgó-bajnokság első és másodosztályában.

Tovább »

A víziszárnyasok galandférgessége

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Az egyik kacsám már napok óta étvágytalan, véres és vizenyős hasmenése van, és különös, hogy gyakran lehuppan a farára. Milyen betegség támadhatta meg, és mit lehet tenni a meggyógyításáért? – telefonált be szerkesztőségünkbe egy nagypaládi olvasónk.

Tovább »

Bekezdett a címvédő

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A beregszászi járási labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában alaposan bekezdett a címvédő Badaló. Az A csoportban szereplő Tisza-partiak a szomszédos Tiszacsomát 11-0-ra győzték le.

Tovább »

Az apa végezhetett velük, majd öngyilkos lett

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Április 28-án a nagyszőlősi járási Veréce községben vérbe fagyva találtak a szomszédok egy öttagú családra. A saját családi házukban megtalált két nőnek és két kiskorú gyereknek átvágták a torkát. A nyomokból úgy tűnt, hogy az apa végzett velük, majd öngyilkos lett.

Tovább »

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Tájékoztatjuk az érintetteket, hogy A digitális kultúra fejlesztése c. pályázat benyújtási határideje 2014. május 7-én lejár.

Tovább »

Külföldi diplomatákat is lehallgatott az SZBU

2014. május 1., 08:29 , 694. szám
Lehallgatta ellenzéki aktivisták, újságírók, közéleti személyiségek és külföldi diplomaták telefonjait Kárpátalján az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) – közölte titkosszolgálati dokumentumokra hivatkozva a zakarpattya.net.ua és a mukachevo.net.Tovább »

Készülőben az új ukrán Alkotmány

2014. május 1., 08:29 , 694. szám
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök felszólított kedden minden ukrán politikai erőt: május 25-ig írják alá az új alkotmány tervezetét, hogy a dokumentumot elküldhessék előzetes normakontrollra az alkotmánybíróságnak és a Velencei Bizottságnak, az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testületének. Tovább »

Fegyveres összetűzések Kelet-Ukrajnában

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Az elmúlt napokban folytatódott az ukrán biztonsági erők múlt kedden megkezdett terrorellenes művelete az ország keleti részében.

Tovább »

Bemutatták az MKP EP-képviselőjelöltjeinek programját

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Bemutatták a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) európai parlamenti képviselőjelöltjeinek programját, amelynek súlyponti témái között az Európai Unió kohéziós politikájának hangsúlyosabbá tétele, a leszakadó régiók felzárkóztatása és a kisebbségek védelmét célzó európai jogi nor

Tovább »

Kudarc a MOGYE magyar tagozatáról tartott egyeztetésen

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Kudarccal végződött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói és a Mihnea Costoiu megbízott román felsőoktatási miniszter közötti tárgyalás az egyetem önálló magyar főtanszékeinek megalakulásáról – derült ki az érintett felek által tartott sajtótájék

Tovább »

Legalább három képviselőt akar az EP-be juttatni az RMDSZ

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az erdélyi magyarság értékeit akarja Brüsszelbe vinni, és uniós támogatást akar szerezni a közösség törekvéseihez – mutattak rá a szövetség európai parlamenti (EP-) jelöltjei, akik múlt csütörtökön három különböző helyszínről indultak eg

Tovább »

VI. Kárpátaljai Vőfélytalálkozó

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és Bacskai Béla szalókai nagyvőfély hat évvel ezelőtt szervezte meg az első kárpátaljai vőfélytalálkozót.

Tovább »

A fonóban újra szólt a nóta

2014. május 1., 08:29 , 694. szám
Kovács Irma a kiállítás néhány darabja mellett

A környéken hajdan bőven fellelhető somfák után kapta nevét, amelyet már egy 1270-ből származó okirat is említ mint királyi birtokot. Rövid nevéhez társult jóval később a Bereg előtag.

Tovább »

Valódi magyar érdekképviselet

2014. május 1., 08:29 , 694. szám
Tóth Roland

A KMKSZ Mátyfalvai Alapszervezetének március elején megtartott tisztújító közgyűlésén Tóth Roland személyében új alapszervezeti elnököt választottak a helyiek. A tisztséget 2002 óta Varjú Irén töltötte be, aki a továbbiakban alelnökként segíti majd utódja munkáját.

Tovább »

A KMKSZ Választmányának nyilatkozata a nyelvtörvénytervezettel kapcsolatban

2014. május 1., 08:29 , 694. szám
A KMKSZ figyelemmel kíséri az ukrajnai nyelvtörvényhez kapcsolódó jogalkotási folyamatot. Tovább »

Új tisztségviselőket választottak

2014. május 1., 08:29 , 694. szám

Három új titkárt és gazdasági felelőst választott a KMKSZ Választmánya, továbbá áttekintette a közelgő ukrán elnökválasztás kapcsán felmerült feladatokat, nyilatkozatban ítélte el a készülő nyelvtörvényt és a felsőoktatási törvényt, valamint megvitatta a KMKSZ ifjúsági szervezetének

Tovább »