70. szám

Az istenfélő házán áldás van

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

A család állt a figyelem középpontjában a beregszászi református templomban nemrég megrendezett egyházkerületi csendesnapon. Pocsai Sándor csongori lelkipásztor a gyülekezetről mint családról szólt a megjelenteknek.

Tovább »

Ismét megünneplik Beregszász napját

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Május 17–18-án rendezik a Beregszász város napjának szentelt eseménysorozatot, melynek keretében sor kerül többek között a bor ünnepére, a rivnei bábszínház előadására, valamint tudományos konferenciát is szerveznek neves beregszászi pedagógusok munkásságáról.

Tovább »

Nem számított a részvételre, mégis nyert

2002. május 17., 02:00 , 70. szám
Katona Gergely

Katona Gergely, a Nagydobronyi Középiskola 10. osztályos tanulója saját bevallása szerint nem a szavak embere.

Tovább »

Kevés fizetővendég

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Idén Ungváron kezdte ukrajnai turnéját a csehországi brnói Luna-park. A Juniszty sportcsarnok mögötti téren megtelepedett vidámpark attrakcióira április 25-től május 12-ig az ungváriak nap mint nap ellátogathattak.

Tovább »

Hiszem és vallom

2002. május 17., 02:00 , 70. szám
A beregszászi konfirmandusok és lelkészeik

Az elmúlt héten ünnepi istentiszteletek keretében tartottak konfirmációt a kárpátaljai református gyülekezetekben.

Tovább »

Indulj el bátran!

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Többórás koncerttel kedveskedett Mékli Attila ráti plébános a modern egyházzene kárpátaljai kedvelőinek az Ungvári Járási Kultúrházban.

Tovább »

Kinevezések a közigazgatásban

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Leonyid Kucsma elnök a napokban járási megbízottak kinevezésével kapcsolatos rendelkezéseket írt alá – jelentette a megyei állami közigazgatás sajtószolgálata.

Tovább »

Egy magyar Moszkvában (I.)

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Azt mondják az oroszok, hogy ami Moszkvában éjszakánként történik, mindenütt másutt polgárháborúnak számítana. Egy ideje bármen vagyok a belvárosban, sok mindent látok. Egyik este, még nem is volt késô, lövöldözés hallatszott.

Tovább »

„Erősebb a baltánál a fa”

2002. május 17., 02:00 , 70. szám
A szolyvai szavalók egy csoportja

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség rendezvényeinek sorában mindig különös figyelmet kapnak a szórványban élő magyar gyerekekkel kapcsolatos események: a vasárnapi iskolák, táborok, szavalóversenyek.

Tovább »

Pünkösd ünnepében...

2002. május 17., 02:00 , 70. szám
Taracközi Gerzson

Húsvét után ötven nappal ismét ünnepre készül a keresztyén világ.

Tovább »

Ady köztünk él

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Május 10-én Ady Endre emlékére szerveztek szavalóversenyt a Nagydobronyi Református Líceumban.

Tovább »

Mindig mély átéléssel szaval

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Parászka Emil 1991. január 6-án született Mezőkaszonyban. A nagymama, Parászka Ágnes, aki magyar nyelv és irodalom szakos tanár, már korán felfedezte unokája tehetségét. A kisfiú könnyen tanulta a verseket és nagy átéléssel tudott előadni.

Tovább »

A KMKSZ elnökségi ülésének határozatai

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

1. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöksége tiltakozását fejezi ki az Ukrajna Oktatásügyi Minisztériuma által kiadott és a kárpátaljai magyar iskolák végzőseit (11., 12. osztály) nagymértékben hátrányosan érintő legújabb rendelkezés ellen.

Tovább »

A kommunikáció mint együttműködés

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Salgótarjánban 2002. május 3-5. között rendeztek újságíró-tanfolyamot a határon túli magyarok számára, a HÁLÓ – a Kárpát-medencében élő katolikus közösségeket összefogó szervezet – égisze alatt. A fő téma Az újságíró mint közösségépítő, valamint A kisközösségi újságíró kommunikációja volt.

Tovább »

Rajznap Beregszászban

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség székházában hétfőn első ízben rendezte meg a szervezet óvodapedagógiai szekciója a Madarak voltunk, ágra szálltunk elnevezésű rajznapot, amelyen a korábban meghirdetett azonos elnevezésű rajzverseny legjobb tíz rajzot készítő óvodása vett részt.

Tovább »

ET-konferencia Lakitelken

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

A Magyar Egészségügyi Társaság szervezésében a Bács-Kiskun megyei Lakitelken került sor arra a nagyszabású nemzetközi konferenciára, amelyre elsősorban határon túli magyar orvosok kaptak meghívást.

Tovább »

A tánc szerelmesei Ungváron

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Csütörtökön tíz európai ország 28 versenytáncklubjának részvételével rendeztek nemzetközi táncversenyt Ungváron, IDSF Open Uzhgorod 2002. címmel.

Tovább »

Szabadulás Egyiptomból

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Ismét telt ház volt a Csongori Szenvedélybetegeket Gyógyító Misszió heti alkalmán. Hatvan gyógyulni vágyó érkezett többek között Salánkról, Feketepatakról, Tiszaújhelyből, Barkaszóról, hogy az előadások, beszélgetések révén megszabadulhassanak terhessé vált szenvedélyeiktől.

Tovább »

A néphagyományok elkötelezettjei

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

A hétvégén a helyi kultúrházban fennállásának 30. évfordulója alkalmából adott ünnepi műsort a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola.

Tovább »

Zarándoklat Márianosztrára

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Május első napjaiban XXIII. alkalommal került megrendezésre a márianosztrai gyalogos zarándoklat, melynek ez alkalommal is voltak kárpátaljai résztvevői.

Tovább »

A magyar nyelv ünnepe volt

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Tizenkilenc diák érkezett a megye gimnáziumaiból és középiskoláiból, hogy megméresse magát a Péchy Blanka által harminc évvel ezelőtt Magyarországon kezdeményezett s elindított Édes anyanyelvünk nyelvhasználati vetélkedő megyei döntőjén, melyre a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetsé

Tovább »

Áprily Lajos: A zarándok

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Kőrösi Csoma Sándor emlékének

1

Én láttam őt a városvég felett

indulni könnyű bottal, egymagában.

Ott ültem fenn az erdőszéli domb

galagonyavirágos oldalában.

 

A templomcsillag búcsúztatta még,

Tovább »

Mindig tiszta szívűek legyetek!

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Kettős ünnepet ültek Nagyszőlős római katolikus hívei áldozócsütörtök délutánján. A Jézus mennybemenetelének tiszteletére felszentelt templomban 52 virágkoszorús, fehér ruhás lány, illetve öltönyös fiú várta izgalommal, hogy első alkalommal részesülhessen az áldozás szentségében.

Tovább »

Kárpátaljai színészek az új Nemzetiben

2002. május 17., 02:00 , 70. szám
Kristán Attila és Vargha József

2002. március 15. nagy nap volt a magyar színház történetében: ezen a napon avatták fel Madách Imre: Az ember tragédiája című drámájának bemutatójával Budapesten az új Nemzeti Színházat.

Tovább »

Minden idők legjobb ukrán szereplése

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Története során először hódította el a világbajnoki címet Szlovákia a világ leggyorsabb játékának számító jégkorongban. Az ukrán válogatott is kitett magáért, hiszen a svédországi 9. helyével minden idők legelőkelőbb szereplését érték el Anatolij Bogdanov tanítványai.

Tovább »

Vadászat – premier Beregszászban

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Kedden este a Beregszászi Művelődési Központban került sor a Hobo Blues Band és a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadásában a budapesti együttes Vadászat című albuma nyomán készült produkció színpadi premierjére.

Tovább »

A kárpátaljai káposztatermesztés Mekkája

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Van egy falu az Ilosvai járásban, nevezetesen Zariccsa (Alsókaraszló), ahol nagy hagyományai vannak a káposztatermesztésnek. Ilyenkor, tavasszal már messziről látszanak a fóliasátrak és a káposztaföldek.

Tovább »

Elhunyt Valerij Lobanovszkij

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Hétfőn este, 63 éves korában elhunyt Valerij Lobanovszkij, a Dinamo Kijev labdarúgócsapatának világhírű vezetőedzője.

Tovább »

Méhek

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Tavasz van, zsongás, a rengeteg virágot nehéz elképzelni méhek nélkül. Ezért gondoltam úgy, hogy ezt a mai jegyzetet a méhészetnek szentelem.

Tovább »

„Ötévesen fogtam először teniszütőt a kezembe”

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Belényi Gabriella neve ma is ismerősen cseng a kárpátaljai sportkedvelők számára. A técsői teniszező a nyolcvanas évek végének fiatal tehetségeként robbant be a szovjet sport élvonalába, tizenévesen pedig már az uniós válogatott büszkeségeként tartották számon.

Tovább »

Fontos pontokat hullajtottak el az ungváriak

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Egy viszonylag sikeres széria után nem egészen egy hét alatt kétszer is vereséget szenvedett az országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban az ungvári Zakarpattya. Jurij Kalitvincev csapatát így újra megcsapta a kiesés szele.

Tovább »

Új játékszernek örülhetnek a szlatinai ovisok

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Az aknaszlatinai római katolikus óvoda épülete nemrég új helyiséggel bővült, miáltal most már mindhárom korcsoport külön „rezidenciával” rendelkezik és a régen áhított állandó, közös ebédlőt is sikerült kialakítani – tudtuk meg ottjártunkkor Vajnági Éva vezetőnőtől.

Tovább »

Bizonyság hitről, állhatatosságról

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Vasárnap, ünnepi istentisztelet keretében került felszentelésre az ungi egyházmegye első bejegyzett református óvodája Eszenyben. Elsőként Balogh Attila helyi lelkész köszöntötte a vendégeket, a Napsugár óvoda 41 növendékét, valamint szüleiket.

Tovább »

Utánpótlás Técsőn

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

A técsői Kozicska Bettina tavaly augusztusban határozta el, hogy sportolni fog. Azóta naponta teniszedzésre jár a helyi sportiskolába. Oktatója Belényi Gabriella, aki szerint a kilencéves kislány igazi tehetség, és kitartó munkával valódi sztár válhat belőle.

Tovább »

Pünkösdi királyt és királynőt választanak Guton

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

2002. május 19-20-án rendezik meg Guton a XI. Guti Pünkösdi Napokat. Sin József, Gut tanácselnöke, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan idén is színes program várja a kilátogatókat.

Tovább »

Utcagyerekek táboroztak Balazséron

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

A beregszászi református egyházközség által patronált utcagyerekek számára szerveztek rendhagyó táboroztatást május 6-12. között Balazséron.

Tovább »