864. szám

A paradicsomvész, vagyis a fitoftóra

2017. augusztus 9., 08:51 , 864. szám

Termesztett zöldségeink közül a paradicsom a legérzékenyebb. Attól kezdve, hogy elvetettük a magokat, egészen addig, míg az utolsó termést is be nem takarítjuk, betegségek, kártevők és kórokozók sora fenyegeti. Folytonos megfigyelést és megelőzést igényel, ami nem könnyű feladat.

Tovább »

Folytatódó elvándorlás, késlekedő támogatási program

2017. augusztus 6., 18:55 , 864. szám

A Beregszászi Járási Kórház olyan, mint az „állatorvosi ló”, mert ahogy az említett szegény párán megannyi betegség kimutatható és megvizsgálható, úgy a nevezett egészségügyi intézményen is lemérhető, hogy a jobb élet reményében miként menekülnek szűkebb pátriánkból külföldre az itthon tisztes megélhetést nem lelő, ellenben a határon túl sokkal jobban fizető állást találó földijeink.

Tovább »

Hogyan írjunk helyesen fellebbezést?

2017. augusztus 6., 15:30 , 864. szám

„Mivel a szomszédok a magukénak mondanak egy engem megillető földdarabot a kert végében, a bírósághoz fordultam. A bíróság a szomszédaimnak adott igazat, hiába mutattam meg a régi papírokat is, amelyek azt bizonyítják, hogy a föld a családunkat illeti.

Tovább »

Hazahívogató falunap Szalókán

2017. augusztus 6., 13:58 , 864. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Szalókai Alapszervezete és a Szalókai Községi Tanács 2017. augusztus 13-án XXI. alkalommal rendezi meg a már hagyományossá vált rendezvényét.

Tovább »

Vasárnapi üzenet: 2017. augusztus 6.

2017. augusztus 6., 10:31 , 864. szám
Radvánszky Ferenc

„Egyszer aztán egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott.” (Lk11,14)

Tovább »

Ég és föld között kerékpáron

2017. augusztus 5., 19:54 , 864. szám

Így biciklizhetnek azok, akik ellátogatnak Ungváron a Tarzan parkba. A gyermekek számára a játék nélkülözhetetlen élményét különleges, nem megszokott környezetben biztosítják itt.

Tovább »

Felvételizők figyelmébe!

2017. augusztus 5., 17:06 , 864. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyarországi felsőoktatási intézményekkel együttműködve felvételt hirdet az alábbi szakokra.

Tovább »

Eladható a saját rész a közös lakásból?

2017. augusztus 5., 14:43 , 864. szám

„A négyszobás lakást négyen privatizáltuk még 2000 előtt édesanyámmal és két idősebb testvéremmel, akik azóta már elköltöztek otthonról. Édesanyám meghalt, s végrendeletében rám hagyta a lakás rá eső részét.

Tovább »

Fizethet tartásdíjat a férj?

2017. augusztus 4., 12:09 , 864. szám

„Évek óta nem élünk együtt a férjemmel, de nem is váltunk el. Néha felbukkan ugyan, de pénzt soha nem ad, azt mondja, ő maga is nélkülöz. Én a kereskedelemben dolgozom minimálbérért, egyedül nem tudok előteremteni minden szükségeset a gyerek számára.

Tovább »

A Pro Agricultura Carpatika Alapítvány felhívása

2017. augusztus 3., 19:27 , 864. szám

Az idén is útjára indítottuk a Magyarok Kenyere adománygyűjtő akciónkat, amely az elmúlt években minden várakozást felülmúlóan sikeres volt.

Tovább »

Második alkalommal tartottak Barackfesztivált Benében

2017. augusztus 2., 17:13 , 864. szám

Idén július 30-án, a hónap utolsó vasárnapján, a barackszezon végén szervezték meg Benében a második barackfesztivált. A település őszibarack-termesztésben párját ritkítja Kárpátalján, ezért nem véletlen, hogy a szervezők hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a fesztivált.

Tovább »

Ungvári Regatta – 2017

2017. augusztus 2., 16:01 , 864. szám

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyeközpontban ezt a különleges vízi eseményt. A résztvevők a Váralja park közelében regisztrálhattak, majd 16 órakor elrajtoltak, hogy a közel 2 kilométeres szakaszon „lecsorogva” a folyón egészen a közúti hídon túl, a Velence étterem előtt kikössenek.

Tovább »

Újabb források a szociális intézményeknek

2017. augusztus 2., 15:05 , 864. szám

Július 28-án tartotta soros ülését a Beregszászi Járási Tanács. A tanácsülésen a 34 képviselőből 25 volt jelen, valamint Gulácsy Géza és Tóth Miklós megyei képviselők, Zubánics László, az UMDSZ elnöke, ezenkívül a járási államigazgatási és jogvédő szervek vezetői.

Tovább »

Szin és Vír tavánál jártak a nevetlenfaluiak

2017. augusztus 2., 13:45 , 864. szám

Július 30-án a Szinevéri-tóhoz kirándult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Nevetlenfalui Alapszervezete.

Tovább »

A határon átnyúló pályázati programról tartottak tájékoztatót Beregszászban

2017. augusztus 2., 12:36 , 864. szám

A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács szervezésében Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna (HUSKROUA) ENI határon átnyúló együttműködési program 2017–2020 című pályázati programról tartottak tájékoztatót a Rákóczi-főiskolán.

Tovább »

Ady Endre: Vén faun dala

2017. augusztus 2., 12:27 , 864. szám

Pogányok üdve: érlelő nyár,

Nyüzsgő világ, por és salak –

Én, bús faun, karom kitárom

És áldalak, megáldalak.

Sugáros útjaid bejárom,

Ha sugár nincsen is velem:

Én vagyok a legvígabb koldus

Aki dalol – az útfelen...

Tovább »

Ismerd meg a szülőfölded!

2017. augusztus 2., 09:37 , 864. szám

Nagy lelkesedéssel indult az újabb honismereti kirándulásra az a közel ötven ifjú és örökifjú, akik Sin József és Vass Ottó vezetésével vágtak neki a kétnapos utazásnak „Ismerd meg a szülőfölded!” jelszó keretében.

Tovább »

Az erdélyi magyar vezetők többsége elítéli a székelyek magyarországi honos népcsoporttá nyilvánítását

2017. augusztus 2., 09:32 , 864. szám

Természetellenesnek, meggondolatlannak és nevetségesnek tartja a romániai magyar pártok és szervezetek vezetőinek többsége azt a polgári kezdeményezést, miszerint a székelységnek külön népcsoportot kellene alkotnia Magyarországon.

Tovább »

Magyarországi választások: regisztrációra buzdít az RMDSZ háromszéki elnöke

2017. augusztus 2., 09:26 , 864. szám

Az Orbán-kormány újraválasztása érdekében buzdítja regisztrációra és választási részvételre az erdélyi magyarokat Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke, a szövetség állandó tanácsának tagja, a Kovászna megyei tanács elnöke.

Tovább »

Növényvédelem a kiváló gyümölcsminőségért

2017. augusztus 2., 09:02 , 864. szám

A gyümölcstermesztés egyik legkritikusabb időszakát éljük, a téli alma- és körtefajták intenzív gyümölcsnövekedési és érési periódusát.

Tovább »

Kettős vereséggel búcsúzott a Beregszászi Csillag

2017. augusztus 2., 08:47 , 864. szám

Nemhogy ledolgozni nem sikerült a hátrányát, de még a visszavágón is sima vereséget szenvedett hazai környezetben a Beregszászi járásban az utóbbi két évben egyeduralkodónak számított Beregszászi Csillag ellenfelétől.

Tovább »

Kiütéses Dinamo-siker

2017. augusztus 2., 08:44 , 864. szám

A 3. fordulóban tovább folytatta győzelmi szériáját a Di­na­mo Kijev az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Alekszandr Hac­kevics csapata hazai pályán aratott kiütéses győzelmet a Kárpáti Lviv fölött.

Tovább »

Amit Isten egybeszerkesztett, ember szét ne válassza…

2017. augusztus 2., 08:31 , 864. szám

Jóllehet, 1920-ban határoknak nevezett ronda krikszkrakszokkal firkálták tele a Kárpát-medence térképét, bűnt követve el egy nemzet ellen, mely évszázadokig védte Európa nyugatabbra és északabbra eső területeit a terjeszkedő Oszmán Birodalom ellenében, ám a mesterséges határok különböző oldalaira került magyar nemzetrészek közt máig sem halt el a kapcsolat.

Tovább »

Ismét bajor–magyar segély érkezett Ungvárra

2017. augusztus 1., 19:13 , 864. szám

Pénteken, július 28-án került sor Ungváron a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság által küldött segélyszállítmány átadására.

Tovább »

Egy nap alatt 5 ittas sofőrt értek tetten

2017. augusztus 1., 17:50 , 864. szám

A rendőrség 24 óra leforgása alatt megyénk öt járásában ért tetten ittas állapotban járművezetőket – olvashatjuk az ua-reporter.com hírportálon.

Tovább »

Kiállítás a deportáltak emlékére

2017. augusztus 1., 16:53 , 864. szám
Matl Péter a kiállítás megnyitóján...

Deportálások… Gyűjtőtábor Szolyván… Erőltetett menetek a behavazott Kárpátokon át… Hosszú menetoszlopokban vonuló, könnyű, őszi ruházatukban didergő, alultáplált foglyok, durva őrök – és fegyverdörrenések, ahogy végeznek az éhség, a fáradtság miatt a sorból kidőlő szerencsétlenekkel…

Tovább »

200 „Arany” szó

2017. augusztus 1., 12:45 , 864. szám

Az Arany János-év keretében július 30-án került sor a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) ez alkalomra tervezett rendezvényére, melyet jelenlétével megtisztelt dr. Mélykuti Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője is.

Tovább »

Öngyilkosságot akadályoztak meg a járőrök

2017. augusztus 1., 11:02 , 864. szám

Szolgálatban lévő járőrök nem hagyták, hogy Ungváron leugorjon egy többszintes ház tetejéről egy fiatal, aki összeveszett barátnőjével.

Tovább »

Bátor fürdőzők emberéleteket mentettek

2017. július 31., 18:37 , 864. szám

A megyei katasztrófavédelmi főosztály adatai szerint idén már 18 ember fúlt vízbe Kárpátalján, közülük 9-en július folyamán. A hét végén tovább gyarapodhatott volna a tragikus lista, ha nincsenek a közelben éber és ügyes emberek.

Tovább »

Potápi: Fontos, hogy minél több külhoni magyar regisztráljon a választásokra

2017. július 31., 17:52 , 864. szám

Fontos, hogy minél több külhoni magyar állampolgár regisztráljon a jövő évi országgyűlési választásokon való részvételhez – mondta Potápi Árpád János.

Tovább »

Novemberre elkészül a beszkidi alagút

2017. július 30., 18:50 , 864. szám

A tervek szerint ez év november 6-án befejeződnek a Kárpátokban készülő beszkidi alagút építési munkálatai – jelentette az UNN hírügynökség a nemzeti vasúttársaság, az Ukrzaliznicja sajtószolgálatának tájékoztatása nyomán.

Tovább »

Luhanszk és Donyeck megyék lakóinak majd egymilliárd hrivnya bérrel tartoznak

2017. július 29., 13:11 , 864. szám

A június 1-jei állapot szerint a legnagyobb bértartozás Luhanszk és Donyeck megyék lakóival szemben halmozódott fel Ukrajnában – jelentette az Állami Statisztikai Szolgálat (Derzssztat) tájékoztatása nyomán az UNN hírügynökség.

Tovább »

Turistavonat lesz a nagyszőlősi kisvonatból

2017. július 29., 12:06 , 864. szám

Június 28-án Salánkról indult próbaútjára Ukrajna első keskenynyomtávú turistavonata – jelentette az UNN hírügynökség.

Tovább »

Házi készítésű pokolgép sebesített meg egy vállalkozó-házaspárt Kijev megyében

2017. július 28., 16:55 , 864. szám

Bila Cerkvában házi készítésű pokolgép robbant fel egy vállalkozó-házaspár közvetlen közelében – jelentette a Kijev megyei rendőrség tájékoztatása alapján az UNN hírügynökség.

Tovább »

Jelentős költségvetési és állami pénzek az utak javítására

2017. július 28., 10:48 , 864. szám

Csütörtökön, július 27-én Mihajlo Rivisz, a tanács elnöke ismét szomorú hírrel kezdte a Kárpátaljai Megyei Tanács hetedik ülésszakának harmadik plenáris ülését.

Tovább »

Házkutatást tartanak a Zakarpathaznál

2017. július 27., 18:24 , 864. szám

A rendőrség munkatársai a bíróság által szankcionált házkutatást tartanak a Zakarpathaz Mrt. munkácsi leányvállalatánál, miután dokumentumok meghamisításáról kaptak bejelentést.

Tovább »

Autó robbant Dnyipro központjában

2017. július 27., 17:30 , 864. szám

Felrobbant egy Opel Astra típusú személygépkocsi Dnyipro központjában csütörtökön reggel, a járművet vezető nő megsérült – jelentette a Dyipropetrovszk megyei rendőrség sajtószolgálatának tájékoztatása nyomán az Ukrajinszka Pravda.

Tovább »

Potápi: Idén 830 milliós támogatás a külhoni magyar vállalkozóknak

2017. július 27., 12:01 , 864. szám

Az idén 830 millió forinttal támogatja a kormányzat pályázat alapján a Kárpát-medencében működő külhoni magyar vállalkozókat – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Tovább »

Porosenko megfosztotta állampolgárságától Szaakasvilit

2017. július 27., 08:49 , 864. szám

Petro Porosenko elnök rendeletével megfosztotta ukrán állampolgárságától Miheil Szaakasvilit, az Odessza megyei állami adminisztráció volt vezetőjét.

Tovább »

Nyolcszáz vendéget evakuáltak egy fővárosi szállodából bombariadó miatt

2017. július 26., 17:00 , 864. szám

A kijevi rendőrség nyomozásba kezdett annak a bombariadónak az ügyében, amely miatt ma több száz vendéget kellett evakuálni egy fővárosi szállodából.

Tovább »

Tömeges ételmérgezés Ivano-Frankivszk megyében

2017. július 26., 15:58 , 864. szám

Legalább harmincnégy személy kapott ételmérgezést az Ivano-Frankivszk megyei Krasznojillja községben található Szjajvo Karpat üdülőkomplexumban.

Tovább »

Ötven kilométerre korlátoznák a járművek sebességét lakott területen belül

2017. július 26., 11:47 , 864. szám

Az Infrastrukturális Minisztérium előkészítette a Miniszteri Kabinet A Közlekedési szabályok 12.4-es pontjának módosításáról című határozattervezetét, amely korlátozná a járművek lakott területen belüli sebességét.

Tovább »