877. szám

A Szent Márton Karitász ösztöndíjpályázatot hirdet

2018. január 23., 12:31 , 877. szám

A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai diákok részére szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet a 2017/2018-as tanév II. félévére.

Tovább »

Vegyük észre a jeleket

2017. november 5., 19:24 , 877. szám
Héder Katalin iskolapszichológus

A világon többen dobják el önként az életüket, mint ahányan háborúk vagy emberölés áldozataivá válnak. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente közel 1 millió ember lesz öngyilkos világszerte, vagyis minden 40 másodpercben valaki saját kezűleg vet véget az életének.

Tovább »

A polgári jogok érvényesítéséről

2017. november 5., 12:06 , 877. szám

„Rosszakaróim meghátrálásra akarnak kényszeríteni azzal, hogy ellehetetlenítik a vállalkozásomat. Mindezt körültekintően teszik, úgy riasztják el a vásárlóimat, hogy ne tudjam ezért beperelni őket.

Tovább »

Új járatokat indít a vasút

2017. november 5., 11:11 , 877. szám

Többek között a Kárpátalját is érintő Ungvár–Liszicsanszk, Harkiv–Rahó és Odessza–Rahó–Przemysl járatok elindítását tervezi a közeljövőben az Ukrzaliznicja állami vasúttársaság.

Tovább »

Vasárnapi üzenet: 2017. november 5.

2017. november 5., 10:23 , 877. szám
Dávid Árpád

Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott, ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! 

Tovább »

Megkezdődött a párosujjú patások vadászidénye

2017. november 4., 14:20 , 877. szám

Múlt szombattól szabad licenc alapján vadászni a párosujjú patás vadállatokra, azaz vaddisznóra, őzre, szarvasra és jávorszarvasra a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztálynak alárendelt bruszturai és kőrösmezői erdő- és vadgazdaságok területén.

Tovább »

Mi nem minősül közös házastársi tulajdonnak?

2017. november 4., 10:47 , 877. szám

„Kérem, írja meg, mit nem tekint a törvény közös házastársi tulajdonnak.”

Tovább »

A 2018. évi felsőoktatási felvételi szabályzatról

2017. november 3., 20:00 , 877. szám

Október 13-án Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma közzétette a 2018. évi felsőoktatási felvételi szabályzatot, melynek alapján az ország felsőoktatási intézményei kidolgozhatják saját belső felvételi szabályzataikat.

Tovább »

Öt országból érkeztek versenyzők

2017. november 2., 14:09 , 877. szám

Október 28-án Nagyberegen, a Nagyberegi Református Líceum tornatermében rendezték meg a XVI. Nyílt Ukrán Teremkerékpár-bajnokságot, valamint egyben a II. Kelet-európai Kupasorozat döntőjét.

Tovább »

Pótolták a domborművet

2017. november 2., 11:46 , 877. szám

Horváth Anna egykori beregszászi keramikus és iparművész, kárpátaljai képzőművész, generációk tanítómestere idén 93 éves lenne, de már tizenkét éve alussza örök álmát a beregszászi temetőben. 

Tovább »

A néptánc összehoz

2017. november 2., 09:14 , 877. szám

Nagykárolyban járt a csapi Kökény néptánccsoport a helyi Rekettye Kulturális Egyesület XVII. Táncháztalálkozója apropóján. A határokon átívelő kapcsolat a pomázi Magyar Vár Táborban jött létre egyik lelkes csoporttársunk, Dzjapkó Zsuzsanna révén, aki családjával egy hetet töltött a hagyományőrző rendezvényen.

Tovább »

Megtartották a Tisza ETT második prezentációs fórumát

2017. november 1., 19:14 , 877. szám

Pénteken, október 27-én Kisvárdán rendezték meg a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (ETT) második prezentációs fórumát, melyen több mint 70-en vettek részt.

Tovább »

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány közleménye

2017. november 1., 17:57 , 877. szám

Felhívjuk az érintettek figyelmét arra, hogy a gyermekétkeztetési támogatás átutalásra került és felvehető. Az oktatási intézmények dolgozóinak támogatása előreláthatólag november első hetét követően vehető fel a bankfiókokban.

Tovább »

Merényletek az utcákon, munka a parlamentben

2017. november 1., 16:35 , 877. szám

A merényletektől hangos Kijevben a közvélemény minimális figyelmétől kísérve alakul az ország jövő évi költségvetése, miközben vidéken helyhatósági választásokat tartottak több mint 200 önkormányzatban a közelgő parlamenti és elnökválasztás jegyében.

Tovább »

Elítéltek egy faluvezetőt az újságírói tevékenység akadályozásáért

2017. november 1., 14:47 , 877. szám

A bíróság előtt a vádlott elismerte bűnösségét az ellene felhozott vádban, és megbánva tettét, kérte, hogy részesítsék amnesztiában – jelentette a mukachevo.net.

Tovább »

Elkészült a jövő évi költségvetés tervezete

2017. november 1., 14:17 , 877. szám

Jövőre is tekintélyes költségvetési hiánnyal számol a kormány – derül ki a kabinet által a parlament elé terjesztett 2018. évi büdzsé tervezetéből, melyet minap kezdett tárgyalni a költségvetési bizottság.

Tovább »

Az elsősegélynyújtást népszerűsítették Kárpátalján

2017. november 1., 11:57 , 877. szám

A kárpátaljai magyar iskolákban oktattak elsősegélynyújtást október 23. és 28. között a magyarországi Elsősegélynyújtás Oktatásáért Alapítvány önkéntesei. Az elmúlt héten több mint 1000 diáknak és pedagógusnak tanították meg az alapszintű újraélesztést.

Tovább »

Szoboravatás Palágykomorócon

2017. november 1., 11:21 , 877. szám

A Pro Arte–Munkács Társadalmi Egyesület szeptember 24. és október 8. között szervezte meg idei őszi kőszobrásztáborát. A hat országból érkezett hat kiváló szobrászművész egyike volt a magyarországi Balanyi Zoltán.

Tovább »

Leégett két faház Aknaszlatinán

2017. november 1., 10:40 , 877. szám

A tűzoltókat október 29-én 23:26 órakor értesítették a 101-es vészhívószámon arról, hogy tűz ütött ki Aknaszlatinán az egyik Gagarin utcai üdülőtelepen.

Tovább »

Leragasztatta a szlovák kulturális minisztérium az MKP több választási óriásplakátját

2017. november 1., 10:33 , 877. szám

Egy héttel a megyei választások előtt a nyelvtörvényre hivatkozva leragasztatta a szlovák kulturális minisztérium a Magyar Közösség Pártjának (MKP) több választási óriásplakátját.

Tovább »

Potápi: Közel 890 millió forint a külhoni magyar családi vállalkozások támogatására

2017. november 1., 10:31 , 877. szám

Közel 890 millió forintból 185 projekt megvalósítását támogatja a nemzetpolitikai államtitkárság a külhoni magyar családi vállalkozások éve keretében.

Tovább »

Szabó Lőrinc: Pannón ősz

2017. november 1., 10:22 , 877. szám

Ősz van, a régi, a tavalyi ősz,

s e furcsa ősz egészen megbűvölt.

Tetszik nekem. Szétnézek, látom a

roppant hervadást, de nem keserít,

és nem bánom, hol végzem utamat.

Nem értem a világot; azt hiszem,

nincs célja; – mért is volna? – és ami

Tovább »

Az alma tárolása II.

2017. november 1., 10:01 , 877. szám

Az almaszüret időpontjának helyes megválasztása mellett rendkívül fontos a tárolóhelyiség megfelelő használata, kialakítása. 

Tovább »

Valami most kezdődik el…

2017. november 1., 09:30 , 877. szám

Október 26-án hivatalosan is a diáksereg tagjaivá avatták a II. Rákóczi Ferenc Kár­pátaljai Magyar Főiskola gólyáit a főiskola Hallgatói Önkormányzata (HÖK) által szervezett gólyabálon.

Tovább »

Sima ungvári győzelmek

2017. november 1., 09:00 , 877. szám

Az országos élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban a hét végén két párharcot rendeztek.

Tovább »

Minaji és ilosvai bajnoki cím a megye egyben

2017. november 1., 08:57 , 877. szám

Az utolsó, 18. fordulóval véget értek a küzdelmek a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban, a későbbre halasztott Huszti Obolony–Minaj találkozó már nem befolyásolhatja a végső sorrendet.

Tovább »

Nem élt a Sahtar botlásával a Dinamo

2017. november 1., 08:56 , 877. szám

Hét közben az Ukrán Kupában a legjobb 16 közé jutásért bonyolították le a párharcokat, míg a hét végén a honi bajnokságban a 14. forduló mérkőzéseit rendezték.

Tovább »

Debreceni hangulat a folkkocsmák színpadán

2017. november 1., 08:54 , 877. szám

Október 25-én Beregszászban a Rákóczi-főiskolán, 26-án pedig Ungváron a Váralja kávézóban igazi debreceni, hajdúsági hangulatot varázsoltak a folkkocsma szervezői.

Tovább »

Kijevben tárgyal a Velencei Bizottság küldöttsége

2017. október 31., 22:30 , 877. szám

Október 31-én Kijevbe érkezett az Európa Tanács független tanácsadó testülete, a Velencei Bizottság küldöttsége, hogy tájékozódjék az új ukrán oktatási törvény ominózus 7. cikkelyéről.

Tovább »

Pályázat: Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban

2017. október 30., 18:51 , 877. szám

Pályázat Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban címmel egyetemek és a főiskolák hallgatói számára az alábbi témakörökben.

Tovább »

Helyhatósági választások voltak 201 hromadában

2017. október 30., 10:33 , 877. szám

Október 29-én országszerte 201 új típusú önkormányzatban, úgynevezett egyesült területi közösségben (OTH) tartottak első ízben helyhatósági választásokat.

Tovább »

Hajnali kettőkor ment iskolába: a rendőrök vitték haza

2017. október 29., 11:13 , 877. szám

Október 27-én, hajnali 2 órakor ment iskolába egy kisiskolás Munkácson. A hatóságokat egy ismeretlen személy értesítette arról, hogy egy kisgyerek sétál a város egyik iskolája előtt.

Tovább »

A minimálbér és a nyugdíjak emelése is hat az inflációra

2017. október 28., 19:44 , 877. szám

A minimálbér emelése 2017-ben 2-2,5%-kal járul hozzá az idei inflációhoz, míg a nyugdíjak növekedése októbertől további 0,3–0,6%-kos pénzromlást eredményez.

Tovább »

Magyarország bővíteni fogja a kárpátaljai magyarságnak szánt támogatást

2017. október 27., 14:57 , 877. szám

A magyar kormány Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Programjának keretében, vállalkozásfejlesztés kategóriában támogatást nyert 987 kárpátaljai vállalkozóval írták alá a támogatási szerződést Beregszászban október 27-én. 

Tovább »

Egy kivételével minden ukrán milliárdos gazdagabb lett idén

2017. október 26., 21:12 , 877. szám

Ismét Rinat Ahmetov donyecki üzletember vezeti a 100 leggazdagabb ukrán rangsorát, Petro Porosenko pedig újra milliárdos lett.

Tovább »

Késelés Nagylucskán

2017. október 26., 16:18 , 877. szám

Késsel támadt egy férfi ismerőseire október 25-én este a munkácsi járási Nagylucskán (Veliki Lucski), mivel azok nem akarták hazafuvarozni őt.

Tovább »

Veszélyben Kárpátalja jövője? címmel rendeztek konferenciát Budapesten

2017. október 26., 14:04 , 877. szám

Potápi Árpád János a Veszélyben Kárpátalja jövője? címmel rendezett konferencián arról beszélt, hogy a magyar kormány az ott élők közül minden társadalmi rétegnek igyekszik segíteni.

Tovább »

4,5 milliárd forintot költenek a magyar óvodákra

2017. október 25., 17:16 , 877. szám

A magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programjának keretében két év alatt 32 új magyar óvodát hoznak létre Kárpátalján, és 130 már működő óvoda újul meg. 

Tovább »