Petri György: A delphoi jós hamiscsődöt jelent
Hagyjuk. Nem érdekes az egész.
(A részletei sem.)
Amit írtam:
körülírásai a semminek.
Azt hittem: van itt valami,
amiért... Mi is? Amiért mit is?
Mindegy. Azt hittem. Hülye voltam.
A semmi szó használatáról
sokáig megtartóztattam magam:
„semmi ágán”, „nichtendes Nichts” után?
(Ahogy Martin H. ízes németséggel
tudta mondani a „semmiző semmit”.)
Erkölcsi-copyright megfontolások.
(Meg az epigonok.)
Próbáltam (azt hittem)
mondani (mondok) valamit.
Hogy miről? Hát, tudjátok, erről a...
Nem tudjátok. O. K. Honnan is? Hiszen
én is csak azt hittem. De már nem hiszem.
Azazhogy tudom. Nem volt. Nincs.
Nem lesz légyen. Most már tudom. Már késő.
Félre ne értsetek. Nincsen szó semmiről.
Az eljövőt – mert arra
vagytok-volnátok mind kíváncsiak:
nem sejthetem.
Nézek, nézek, nézek
hóförgetegbe, füstbe, kávézaccba – – –
olykor olvasok is
(nem jelekből, ó nem, csak könyveket,
újakat ritkán; régebbieket).
És semmi. Mindig semmi.
Ismétlődő, értelmetlen jelek.
Krónikus üzemzavar? Kétségb’esett üzenet?
Ki tudja? Én mindenesetre így
leszek mindentől,
ha nem is szabadabb,
mentesebb.
A semmi élményéről szól a vers. Az, hogy a delphoi jós „szájából” hallani ezt, semmit nem jelent, ez nem szűkíti jelentésének a határát. A jelentőségét sem korlátozza. Nem csökkenti az élmény súlyát, azt a szembesülést sem, hogy amit keresünk, nincs, de még csak a keresésnek sincs értelme, hát még a megszólalásnak. A jósnői „körülírás” sem vezet közelebb semmihez, vagy a semmihez, akár a költői...
Ennek az állapotnak az élményéről nehéz beszélni, már csak azért is, mert igen rövid ideig tart, és a legtöbb ember nehezen ismeri fel magát benne. Ez az állapot ugyanis szorosan kötődik az igazi csendhez. Az igazi csend pedig a lélek és a szív csöndjét is magába foglalja, ami szeretet is, béke is. Vagyis megláthatatlan, megfoghatatlan tartalmára ébredünk, és ettől szépnek érezzük. Úgy vagyunk vele, mint e verssel: van, aki üresnek érzi, s akad, aki szépnek látja.
Penckófer János
