Munkácsy Mihály és Munkács
Százhatvan év rövid krónikája
Közismert tény, hogy Munkácsy Mihály (1844. február 20.-1900. május 1.), a XIX. századi magyar és egyetemes realista festészet egyik legnagyobb alakja Munkácson született és itt élte le gyermekkorának egy részét. Az édesapa, Lieb Mihály, a városban működő sóvámház alkalmazottja, már előszeretettel használta a Munkácsy nevet, amit fia, Mihály is büszkén viselt. Ezen a néven ismerte meg őt a világ.
(Folytatás az előző számból)
Az Unesco Munkácsy-évnek nyilvánította az 1994-es esztendőt. Ekkor sikerült meggyőzni a város vezetését, hogy mennyire méltó lenne egy szobor felállításával adózni Munkács világhírű szülöttének. A részben magyarországi támogatással elkészített és ünnepélyesen felavatott szobron viszont nem helyeztek el magyar nyelvű feliratot, pedig az itteni magyarság előzetesen kérte is ezt! Ezek után hónapokig kellett hadakozni azért, hogy magyarul is olvashassuk Munkácsy Mihály nevét az alkotáson. Részleges siker koronázta a magyar közösség törekvését: csak a mellszobor alatt található palettára került fel a festő "Munkácsy" szignója.
1911-ben a város megvette Munkácsy Mihály valamikori szülőházát abból a célból, hogy azt átalakítsák és a festőművész relikviáit őrizhessék ott az utókor számára. (Ebben az időben volt még egy épület a városban, amely – megítélésem szerint – Munkácsy-emlékhely kialakítására alkalmas lett volna. Viszont 1927-ben sajnos "... lebontották a Zrínyi Ilona és a Dankó utca sarkán azt a házat, amelyben egy fél évszázaddal ezelőtt asztalosműhely volt, hol Munkácsy Mihály inaskodott" – jegyzi meg a korabeli sajtó.)
A múzeum számára a kiállítási tárgyak gyűjtése szinte azonnal elkezdődött. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Munkácsy özvegyének a beleegyezésével a létrehozandó emlékháznak ajándékozta annak a koszorúnak a szalagjait, amelyek előtt Munkácsy síremlékének a leleplezésekor a világ hódolt...
A Munkácsy-múzeum gondolata élénken foglalkoztatta a város akkori polgármesterét, Bay Gábort, aki szívügyének tekintette ezt a nemes célkitűzést. Még 1911-ben felvette a kapcsolatot a festő Párizsban élő özvegyével, aki lelkesen támogatta az elképzelést, és értékes Munkácsy-relikviákkal kívánta gazdagítani az állandó kiállítás anyagát. Az első világháború és az azt követő trianoni határmódosítások azonban meghiúsították az anyag eljuttatását Munkácsra. A csehek alatt sem történt semmi az ügy érdekében. 1940-ben viszont a város akkor már idős, nyugalmazott polgármestere volt újból mozgatója az ügynek: beadvánnyal fordult a városhoz a Munkácsy Mihály múzeum létrehozása érdekében, és megpróbálta a megígért Munkácsy-hagyatékot megszerezni. Mivel a németek akkor már megszállták Párizst, az expolgármester Hitlerhez fordult azzal a kéréssel, hogy a megígért ajándékot végre megkaphassa a festő szülővárosa. Ennek sem lett foganatja. Párizs a mai napig nagy adósa Munkácsnak!
A Munkácsy-szülőház az évtizedek alatt több intézménynek is otthont adott, de az olyannyira óhajtott emlékházat nem sikerült megvalósítani.
1941-ben dőlt el véglegesen a régi sóvámház sorsa: hosszú huzavona után a városközpont rendezése miatt lebontották. A helyére még abban az esztendőben egy bérház épült, ami ma is megtalálható. Az ide tervezett márványtáblának a felavatását – amit a festő születésének centenáriumára időzítettek – a háború meghiúsította. A szovjet időszak óta egy ukrán nyelvű szöveg hirdeti, ki született ezen a helyen. 1992-ben a város magyarsága elhelyezett egy új márványtáblát a meglévők mellé az eredeti, magyar nyelvű szöveggel, éppen 110 esztendővel az első leleplezése után. (Megjegyzem, az emléktáblák a nagy ház bal oldalán találhatóak, pedig eredetileg a szülőház, a sóvámház a jobb oldalon helyezkedett el.)
A múzeumról még talán annyit, hogy az 1994-es Munkácsy-év kapcsán a Rákóczi-kastélyban működő művészeti iskola felvette Munkácsy Mihály nevét, és a patinás épület két helyiségében emlékszobát is létesítettek a nagy festő tiszteletére.
A festőművész születésének centenáriumára Munkács nagyszabású rendezvénysorozatot tervezett be. A Munkácsy-hét az ország legszebb ünnepségének ígérkezett, amelynek kezdési időpontját többször el kellett halasztani, majd az orosz csapatok közeledtével az eredeti elképzelések kivitelezhetetlenné váltak.
A szervezés viszont már jóval korábban elkezdődött, s ezért néhány nagyszerű programot sikerült is megvalósítani az eltervezettből, de ez talán már egy másik írás témája lehetne...
Popovics Béla,