Németh Zsolt: A nemzetpolitika tetszhalott állapotban van

A XV. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem vendége volt Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke, a legnagyobb magyar ellenzéki párt, a Fidesz-MPSZ Külügyi Kabinetjének elnöke. A politikust a magyar külpolitika, a nemzetpolitika és az ukrán-magyar kapcsolatok alakulásáról kérdeztük.

- Hogyan jellemezné a magyar külpolitikát?

- Röviden alibi-külpolitikának nevezhetnénk azt, ami manapság külpolitika címén történik. A meghatározó, kulcsfontosságú kérdésekben ugyanis napjainkban egyszerűen nem létezik magyar külpolitika. Ilyen például az energiabiztonság kérdése, amennyiben nem tudjuk, hogy egy különutas, Oroszország irányában tájékozódó politikával van-e dolgunk, vagy pedig a közös európai energiapolitika megvalósításán fáradozik a magyar kormány. De nem ismerjük Magyarország álláspontját olyan fontos kérdésekben sem, mint például az amerikai rakétavédelmi rendszer, holott a NATO-ban, a nemzetközi politikában javában zajlik az eszmecsere erről a kérdésről; nincs álláspontja a magyar kormánynak a Koszovó státusát rendezni hivatott nemzetközi elképzelésekről sem, amivel pedig időnként már a közös európai uniós álláspont kialakítását is veszélyezteti. Azt sem tudhattuk meg, mi a magyar álláspont a tallinni háborús emlékmű eltávolítása kapcsán kirobbant orosz-észt konfliktust illetően. Egyszóval, van külügyminiszter, van külügyminisztérium, de azt sem igen vennénk észre, ha nem lenne. A magyar külpolitika talán egyetlen dolgot csinál: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érdekeinek és felfogásának megfelelően úgy viselkedik, mintha a külpolitika a belpolitika meghosszabbítása lenne, mintha ezt az ágazatot is a pártpolitika érdekében kellene felhasználni, dicsérve a kormányt és a miniszterelnököt, ugyanakkor szapulva az ellenzéket és annak vezérét. Ez a szemlélet azonban nem számol azzal, hogy nem lehet megtéveszteni a külvilágot. Gyurcsány Ferencet a belpolitikai és gazdaságpolitikai teljesítménye alapján fogják hosszabb távon megítélni külföldön. A köztisztviselői törvénnyel ellentétes, pártpolitizálásra való biztatása a magyar diplomatáknak pedig csak fokozza azt a hitelvesztést és szakmai demoralizáltságot, amiben a magyar diplomáciai kar évek óta leledzik. A sok ponton nagyon felkészült magyar diplomácia ma egyszerűen nem kap olyan típusú megbízatást, feladatot, ami a dolga lenne, ehelyett végső soron törvénysértésre, a pártsemlegesség elvének megsértésére utasítja őket a külügyminisztérium, például akkor, amikor olyan táviratokat küld ki október 23-át követően a nagyköveteknek, hogy Orbán Viktort, a Fidesz elnökét negatív színben minősítsék a nemzetközi partnerek szemében.

- Mi a helyzet a nemzetpolitika területén?

- Az elmúlt öt esztendő egy nagyfokú pusztítás időszaka volt. A rendszerváltás óta kiépült nemzetpolitikai intézményrendszer lebontásának lehettünk tanúi. Megkoronázta ezt a fajta pusztítást az, ahogyan a kormányzat a 2004. december 5-i népszavazást kezelte: nem volt figyelemmel a határon túli magyarokra, kizárólag rövid távú pártpolitikai érdekek vezérelték álláspontjának kialakításakor. Ezt követően pedig, miután látta, hogy nagyon nagy kárt tett, hogy milyen nagyfokú kiábrándulást idézett elő a határon túli magyarok körében, hogy elhintette az anyaországi polgárok körében a gyanakvást és az ellenségeskedést a határon túli nemzettársainkkal szemben, gyakorlatilag hibernálta a nemzetpolitikát. Ennek a hibernált állapotnak vagyunk mind a mai napig elszenvedői, azaz a magyar nemzetpolitika tetszhalott állapotban van. A külpolitikával kapcsolatban elmondottakhoz képest annyival rosszabb a helyzet ezen a téren, hogy a határon túli magyarok folyamatosan ki vannak téve spontán és tudatos asszimilációs törekvéseknek, s ebben a helyzetben a magyar állam támogatása megmaradásuk nagyon fontos összetevője. De én hiszek a határon túli közösségekben, a magyar civil társadalomban, az igazi anyaországban. Bízom abban, hogy a magyar kormány támogatásának hiányában is megmaradnak a magyar közösségek, megvédik azt, amit az elmúlt másfél évtizedben elértek. Remélem, képesek leszünk arra, hogy amikor eljön majd az ideje, közösen gondolkodva megleljük a továbblépés irányát, és megfelelő politikai befolyás birtokában meg is tudjuk azt valósítani; legyen szó akár a magyar oktatásról az óvodától az egyetemig, akár az akadálymentes kapcsolattartásról az anyaország és a határon túli magyarok között, vagy a közigazgatási és kulturális autonómia megteremtéséről.

- Diplomáciai nagyüzem várható Ukrajna és Magyarország között, hiszen a napokban Viktor Juscsenko államfő látogat Budapestre, majd július végén Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt várják Munkácsra. Hogyan hathat ez a két ország kapcsolataira?

- Úgy vélem, hogy Magyarország adós volt az elmúlt években az ukrán politika területén, hiszen a narancsos forradalom idején részben kivárt, részben pedig nem a forradalom oldalán foglalt állást. Ez a fajta adósság mindenféleképpen megterhelte a magyar-ukrán viszonyt. Ráadásul a magyar külpolitika erős elfogultsága Oroszország irányában némileg leértékelte a magyar-ukrán kapcsolatokat. Ennek a helyzetnek óhatatlanul elszenvedői kellett legyenek a kárpátaljai magyarok is. Ezért a magam részéről üdvözlöm, hogy most két alkalommal is találkozhatnak a magyar és az ukrán vezetők. Örülök annak is, hogy Juscsenko elnök úr fontosnak tartja, hogy külön találkozzon Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével, az Európai Néppárt alelnökével, annak a pártcsaládnak az egyik vezetőjével, amelyhez egyébként önmaga is tartozónak vallja magát. Bízom abban, hogy a szeptemberi ukrajnai választások eredményeként az elnök oly módon tudja stabilizálni az országot, hogy ez Ukrajna szuverenitásának a megerősödését hozza magával, s hogy ezenbelül a kárpátaljai magyarok is egy stabilabb és kiszámíthatóbb jövőre számíthassanak.

szcs