70 éve volt a munkácsi vízkereszti csata

Magyarországtól az első világháború utáni trianoni békediktátumnál a cinikus nagyhatalmi politika következtében gyalázatosan ellopták területének kétharmad és a lakosság egyharmad részét. Ezt a vérlázító igazságtalanságot igyekezett részben orvosolni az első bécsi döntés, amely következtében Magyarország visszakapta a területéből létrehozott Szlovákia főleg magyarok lakta déli részét. A mai Kárpátalja 1920-tól lett Podkarpatszka Rusz néven Csehszlovákia egyik tartománya. A bécsi döntés ennek a területnek egy részét is visszaadta Magyarországnak. A két ország közötti demarkációs vonal viszont Munkácsnál nagyon szerencsétlenül lett meghúzva: a várost Magyarországnak ítélték, ugyanakkor a Latorca-parti település környékének – főleg a dombokkal tarkított – nagy része csehszlovák kézen maradt (például a munkácsi Kamjanka-temető, ahová csak a csehszlovák hatóságok külön engedélyével kísérhették ki szeretteiket utolsó útjukra a város lakói) . Ez az állapot nagyon nem tetszett a cseheknek és a Volosin-féle ukrán kormányzatnak, amely a bécsi döntést követően az Ungvárról Husztra áttett fővárosból (mivel Ungvár újra Magyarország lett, s így nem maradhatott Podkarpatszka Rusz közigazgatási központja) immáron csak egy csonka területet igazgathatott. A bécsi döntést követően nem voltak ritkák a határincidensek. Többek között Nagygejőcön, Barkaszón és környékén voltak provokációk, a Szobránci úton lőttek egy járőrt, sortűz zúdult az Ungvár melletti határőrökre is. A legnagyobb összecsapás Munkácsnál történt, ahol Volosin követelésére a cseh Prchala tábornok csapatai meglepetésszerűen megtámadták a tulajdonképpen szinte teljesen védtelen Latorca-parti várost. A korabeli magyar lapok többször írnak is arról, hogy ez a Munkács elleni agresszió a csehszlovák reguláris és az ukrán szabadcsapatok támadása volt. (Történelmi tény, hogy Volosin nagyon szerette volna Ungvárt és Munkácsot is birtokolni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az 1939 elején folyó magyar–csehszlovák határkiigazítási tárgyalások egyik érdekes epizódja: Augusztin Volosin 25 falut ajánlott fel Magyarországnak azért, ha cserében megkapja a két várost! A náci Németország támogatását kereső Volosin kárpátukrán államát egyébként a hitleri vezetés konzuli képviselet fenntartásával ismerte el, és fölfegyverezte a Szics-gárdát. Németország ellenezte egy esetleges közös magyar–lengyel határ kialakulását Kárpátalja északi bércein, érdekelt volt viszont a németbarát Kárpát-Ukrajna támogatásában.)

Az első bécsi döntésbe belenyugodni nem tudó csehek 1939. január 6-án, vízkereszt hajnalán katonai alakulatokkal megtámadták a várost, tüzérséggel lőtték a központot, és Oroszvég, illetve a Klastrom környékén páncélosokkal és gyalogsággal előrenyomultak a kislétszámú honvédséget állomásoztató Munkács irányába. A több századnyi cseh katonaság golyószórókkal és páncélozott járművekkel a Latorca folyó hídjánál igyekezett átkelni, rátörve a néhány főből álló határőrökre. A riasztott magyar katonák, az önként harcoló Rongyos Gárda és a civilek kézifegyverekkel állították meg a csehek előrenyomulását. A hajnali négytől reggel fél kilencig tartó kemény csatát a munkácsiak megnyerték, a csehek visszavonultak. Az összecsapás másik jelentős helyszíne Klastromalja volt, ahol a folyón igyekeztek átkelni a csehek, de a munkácsiak ellenállásának köszönhetően – sikertelenül. A Latorca bal partján található, tehát még csehszlovák megszállás alatt lévő görög katolikus kolostorból (1775-ig ez volt a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöki központja), egyes visszaemlékezések szerint annak tornyából is lőtték a csehek a várost. A korabeli munkácsi sajtó hasábjairól ismeretes, hogy a bécsi döntés után kivonulni kényszerülő csehek (november 10-én hagyták el a várost) katonai parancsnoka a munkácsi magyarság vezetőit ágyúzással fenyegette meg. Tehát a provokáció gondolata – már csak ebből a megjegyzésből is látszik – nagyon ott lehetett a csehek és mindazok részéről, akik ezt a katonai akciót támogatták. Nagyon lelketlen volt a támadás időpontjának kiválasztása is, ugyanis egyrészt a Juliánusz-naptár szerint a görög katolikus szenteste volt aznap, s a város lakosságának egy része Jézus megszületését várta már szívében, másrészt a római katolikusok vízkereszt, Urunk megjelenésének ünnepére készültek.

A csehek minden igyekezetük ellenére nem értek el eredményt a munkácsiak valóban hősies ellenállása következtében. Minden fronton vissza lettek verve. A Latorcán való átkelési kísérletük is valamennyi helyszínen rendre meghiúsult.

Magyar részről az áldozatok név szerint: Ecsedy Csapó József százados, Koncz József főhadnagy, Rozs József zászlós, Szarka István és Chrisztin Péter önkéntesek, Sepenthál Ferenc tűzoltó. Őket január 8-án az Árpád téren, a városháza előtt ravatalozták fel, és innen kísérték utolsó útjukra a Sugár utcai temetőbe, amelyet az 1940-es években felszámoltak, a területet parkosították. Néhány éve egy kis ortodox templom található a valamikori temető helyén. (A nem munkácsi halottakat később exhumálták és elszállították. Csapó József századost Szegedre vitték, katonai pompával Kecskeméten temették el Koncz József tartalékos főhadnagyot, a Rongyos Gárda tagját. Christin Péter holttestét Szamoskérre szállították, Szarka István földi maradványai Pestszentlőrincre kerültek, az elesettek közül valaki később – eddig nem sikerült kideríteni – Pátyodra került).

Kevéssel több mint két hónap múlva a csatában szerzett sérüléseibe Kiss Ernő főhadnagy is belehalt Budapesten, akit Pestszenterzsébeten kísértek utolsó útjára. Horthy Miklós személyesen adta át a kórházban a magyar érdemrend lovagkeresztjét. (Később a pestszenterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium tagjai, majd a Bolyai János Honvédelmi Műszaki Akadémia is emléktáblával tisztelgett halottja előtt). Egyébként a csata résztvevői közül a küzdelemben hősi halált halt Szarka István és Rozs József első-, illetve másodikként részesültek a Magyar Arany Vitézségi Éremben – posztumusz.

Az anyagi kár is jelentős volt, számos lakóház és középület is megsérült. Többek között találat érte a színházat (1939 nyarán emléktáblát helyeztek el a falán, a becsapódás helyén, amelyet Inke Rezső színigazgató és társulata helyezett el), a mozi épületét, a korabeli helyi sajtó szerint a posta felé is repültek lövedékek, több helyen is találat érte az 1848-49-es podheringi emlékoszlopot, sőt van még olyan lakóház Munkácson, amely magán viseli a csehszlovák géppuskák nyomát stb. A cseh gránátok összetörték Eduárd Benes volt csehszlovák elnök munkácsi szobrát is.

Jaross Andor tárca nélküli felvidéki miniszter képviselte a kormányt a munkácsi temetési szertartáson, aki már az incidens napján a városba érkezett. Az ünnepi szónokok között megtaláljuk többek között R. Vozáry Aladár és Bertók Béla nevét is. (Az 1939 elejét bemutató Magyar Filmhíradóban képanyag is van erről).

Több budapesti és vidéki rendezvényen is foglalkoztak a munkácsi eseményekkel. Többek között egy január elején, a pesti Vigadóban Imrédy miniszterelnök részvételével megtartott gyűlésen, ahol elhangzott: "Az ősi magyar északkeleti végvárat, Munkácsot, ma éjjel alattomosan megtámadták." Ugyanebben a hónapban Budapest székesfőváros törvényhatósági ülésén emlékezett meg a Munkács ellen intézett cseh orvtámadásról. A Petőfi Társaságnak az MTA-ban megtartott megnyitó beszédében mélyen megrendült szavakkal emlékeztek meg a munkácsi hősökről, s "a lélekbemarkoló, költői szavakat a közönség felállva hallgatta végig."

Intézményektől, katonai alakulatoktól és magánszemélyektől nagyon sok távirat, együttérző levél érkezett ezekben a napokba a Latorca-parti városba.

Szinte azonnal elkezdték az adományok gyűjtését az elhunyt katonák hozzátartozóinak megsegítésére (megható esemény volt, amikor Sepenthál Ferenc hősi halált halt munkácsi tűzoltó özvegyének és árváinak ünnepélyes keretek közt átadták az anyaországi tűzoltók ajándékát Katrics József, a Kárpátaljai Tűzoltó Szövetség alparancsnokának a jelenlétében).

Budapesten ebben az időben Oroszvég utcát, Munkács teret akartak elnevezni, sőt Munkácson is a tervek szerint több új utcanév tükrözte volna a vízkereszti csatát.

Nagy nemzetközi sajtóvisszhangja volt a cseh akciónak. Egyebek mellett olasz, svájci, párizsi, lengyel, amerikai magyar és persze budapesti lapok írtak erről a támadásról.

A temetést követően Munkácson egy nagygyűlést tartottak a moziban, amely a polgárok felháborodását és megdöbbenését tükrözte a véres esemény kapcsán. A rendezvényen Bezdán Rudolf, Imrédy portretistájának a díszhely fölött elhelyezett Horthy-képe ékesítette a termet. A 4000 fadarabból álló alkotást a mozi igazgatója, Virányi József később megvette, s a városnak adományozta.

Imrédy miniszterelnök a cseh támadás visszaverése után táviratban fejezte ki elismerését Munkács lakosságának a hősies védekezésért. A város küldöttséget menesztett a miniszterelnökhöz azzal a céllal, hogy a jövőben ilyen incidensek ne ismétlődhessenek meg. A küldöttség egyik tagja R. Vozáry Aladár volt. A fogadást követően már másnap sor került Podheringen (Őrhegyalja) a fogolycserére a szembenálló cseh és magyar fél között. Röviddel ezután, még január folyamán Imrédy Béla miniszterelnök, Kunder kereskedelmi miniszter és Pataky államtitkár látogatott el a Latorca-parti városba. Ezekben a napokban-hetekben a január 6-ai események kapcsán itt járt az ország honvédfőparancsnoka, Henry A. Potter angol képviselő, az angol hadsereg őrnagya, vitéz Keresztes-Fischer belügyminiszter, akinek a jelenlétében megtartott ünnepségen 2500 újoncot avattak honvéddé és kitüntették az oroszvégi csatában részt vett rendőröket és polgárőröket. A budapesti rádió helyszíni közvetítésben adott hírt az eseményekről. Röviddel ezután az ütközet hősei ünnepélyes keretek között vehették át a városházán a Felvidékünk–honvédségünk című könyvet. 1940 márciusában vitéz Béldy Alajos tábornok is járt Munkácson s koszorúzott az elesett honvédok sírjánál.

Több iskola, egyesület emlékezett meg a város védőiről. Az egyik legszebb a Munkácsi Állami Felsőkereskedelmi Iskola (a valamikori Kereskedelmi Akadémia ekkori megnevezése) rendezvénye volt a tiszteletükre. Még arról is hírt közölt a helyi sajtó, hogy január folyamán a Debreceni Tisza István Tudományegyetemen a rektori doktoravató beszédben is megemlékeztek a munkácsi bátor védőkről. Az első bécsi döntés előtt néhány évvel az egyik sátoraljaújhelyi dombon elkészült a Magyar Kálvária, amely gyönyörű, feliratozott stációk formájában emléket állított az elcsatolt területek nagyobb városainak. Híre ment annak a munkácsi sajtóban, hogy ezen a Kálvária-hegyen megörökítik a január 6-ai csata munkácsi hőseit is (a Magyar Kálváriát néhány éve gyönyörűen felújították, érdemes elzarándokolni erre a helyre!).

A vízkereszti csata sokáig állt az érdeklődés középpontjában. Az események körülményeinek tisztázására alakítottak egy magyar–csehszlovák vizsgálóbizottságot is, amelynek munkája viszont igazából eredménytelennek bizonyult.

1939 januárjának második felében már országos mozgalom indult a munkácsi hősök emlékművének felállítására, sőt 1940 elejéről vannak hírek arról is, hogy a gyűjtés is megindult. A munkácsi lapok tanúsága szerint ekkor már megvolt az engedély is az emlékmű felállítására. A védnökök közt Teleki Pál gróf miniszterelnök, Jaross Andor miniszter és Sztojka Sándor görög katolikus püspök nevét is olvashatjuk. A nagyszabású tervek viszont nem valósulhattak meg. A Latorca-híd munkácsi hídfőjénél 1939. július 2-án viszont elhelyezték a hősi halottak nevét megörökítő, kőtalapzaton álló márványtáblát, amelynél Havéri Béla városi kertész egy sírdombot készített virágbetűkkel. Ennél az emlékműnél Munkács lakossága évente egy nagy rendezvény keretében 1944-ig róhatta le tiszteletét. A vashidat a kivonuló németek felrobbantották, s a szovjet megszállást követően nyoma sem maradt a táblának. (Dercen és Fornos mellett, valamint Pusztakerepecen is rendszeresen voltak megemlékezések magyar katonák sírjainál, ugyanis 1939. január 11-én egy kis, kézifegyverekkel ellátott rongyos-gárdistából álló csapat nagy károkat okozva, eredményesen küzdött Dercennél egy tankokkal, páncélkocsikkal felfegyverzett cseh zászlóaljjal. A túlerő végül szétszórta a maroknyi magyar csapatot, s az ezt követő hajtóvadászatban elfogottakat a csehek kegyetlenül kivégezték.)

Képzőművészeti alkotást is ihlettek az 1939. január 6-ai események: Bukovinszky Gyula ungvári festőművész valamikor 1941 őszén festette meg a vízkereszti csatát Hóman-díjas festményében.

A munkácsi támadás hatására Magyarország megerősítette az I. bécsi döntés után kialakított határt. A Latorca-parti városban vitéz Béldy Alajos tábornok vezetésével egy lovas dandárt, Beregszászon pedig a 24. határvadász zászlóaljat állították fel.

A vízkereszti csata szinte teljesen kiesett a köztudatból, az idősebb munkácsiak közül is csak néhányan tudják visszaidézni valamennyire az eseményeket. A 70. évforduló talán alkalom arra, hogy egy kicsit jobban feltárjuk múltunknak ezt a részét is.

Popovics Béla, Munkács