Felújított iskolák a Nagyszőlősi járásban

2012. október 19., 10:00 , 614. szám

Az Európai Unió Keleti Partnerség programja keretében felújított kárpátaljai magyar oktatási-nevelési intézményeket adnak át ünnepélyes keretek között a napokban a Nagyszőlősi járásban is.

A felújított épületeken ez alkalomból réztáblácskákat helyeznek el, melyeken az elvégzett munkálatok támogatóinak, az adományozóknak a neve szerepel. Mint arról korábban már beszámoltunk, a program finanszírozói a magyar Külügyminisztérium és a Kárpátaljai Megyei Tanács, amelyek az EU Keleti Partnerség programja keretében egy-egy millió dollárnak megfelelő összeggel járulnak hozzá 73, zömében magyar kárpátaljai oktatási-nevelési és kulturális intézmény felújításához, melyek közül eddig 23-ban fejeződtek be a munkálatok.

A Nagyszőlősi járásban október 16-án kedden a Batári Elemi Iskolában, a Nevetlenfalui Középiskolában, az Akli 1. Számú Elemi Iskolában, valamint a Gyulai Általános Iskolában, másnap, szerdán pedig a Verbőci Középiskolában és a Tiszaújhelyi Általános Iskolában került sor a szerény avatóünnepségre. Valamennyi felsorolt ugocsai iskolában a nyílászárókat, vagyis az ajtókat és az ablakokat sikerült újakra cserélni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség koordinálásával megvalósuló európai uniós program keretében.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, aki a magyarság képviseletében száll síkra a parlamenti képviselői mandátumért a 73. számú, Nagyszőlős központú választókerületben, a felújított oktatási intézmények pedagóguskollektívái előtt arról beszélt, hogy a Keleti Partnerség program keretében rendelkezésre álló források túlnyomó részét Kárpátalja magyarok által lakott részén, magyar tannyelvű oktatási-nevelési intézményekben használják fel. Ez a politikus szerint azért történhet így, mert Magyarországon nemzeti kormány alakult két évvel ezelőtt, s ennek a kormánynak Kárpátalján a KMKSZ a stratégiai partnere, amely eredményesen tud közbenjárni a helyi magyarság érdekében a mostanihoz hasonló esetekben.

Barta József, a KMKSZ Nagy­szőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, aki a program helyi közvetítője, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány nevében látogatott el ez alkalommal az ugocsai iskolákba, azt hangsúlyozta, hogy a színvonalas oktatáshoz megfelelő tárgyi-anyagi feltételek szükségesek, amelyeken a felújítással most sikerült javítani. A szónok ugyanakkor felhívta az oktatási intézmények tantestületeinek figyelmét arra, az anyagi körülményeknél is fontosabb, hogy a megújult épületekben lelkiismeretes, minőségi oktatás folyjék annak érdekében, hogy a következő nemzedékeket is magyar szellemben nevelhessék fel.

Tóth István, Magyarország beregszászi főkonzulja a program egyik adományozója, a magyar Külügyminisztérium képviseletében arról beszélt, hogy a Keleti Partnerség programja keretében megvalósuló felújítás a magyar nemzetpolitika eredménye, amely az oktatást stratégiai jelentőségűként kezeli, s ezért próbál a korábbiaknál jobb feltételeket teremteni hozzá. A főkonzul jelezte, hogy Magyarország e program megvalósításában nagy örömmel működik együtt a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvánnyal és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel, melyet megbízható stratégiai partnerének tekint.

Csütörtökön, lapunk megjelenésével egy időben hasonló ünnepségekre kerül sor a Fertősalmási Általános Iskolában, a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskolában és a Péterfalvai Református Líceumban.

ntk