Lebukott Luncsenko?
Társa helyett is szavazott Valerij Luncsenko parlamenti képviselő és kárpátaljai kormányzó a Legfelsőbb Tanácsban– adta hírül kedden a mukachevo.net.
A portál szerint Irina Berezsna, a Régiók Pártja parlamenti képviselője helyezte el Facebook-oldalán azt a videofelvételt, amelyen állítólag látható, amint a legfelső tanácsi többséghez tartozó Batykivscsina frakciójának tagja május 13-án a maga és a szomszédja nevében is szavazott a Legfelsőbb Tanácsban, azaz kétszer is megnyomta a szavazógép gombját.
A munkachevo.net emlékeztet, hogy Luncsenko immár több mint két hónapja, március 2. óta a parlamenti képviselői teendők mellett Kárpátalja kormányzójának feladatait is ellátja. A kormányzó korábban jelezte, hogy kérvényezte lemondását képviselői mandátumáról. Azt is elmondta, hogy csupán honatyaként kap fizetést, miután munkakönyve a Legfelsőbb Tanácsban van.
Luncsenko mandátumáról az illetékes parlamenti bizottság már tárgyalt, ám a döntéshozatalhoz akkor nem gyűlt össze a szükséges számú szavazat – derül ki a híradásból.
(mukachevo.net/Kárpátalja)