Van, ami sokáig megmarad

Rovatunk mostani részében az ungvári járási Ungtarnócot mutatjuk be, ahol a kar nélküli ágy ma is dikó, a piszkafa kutacs, a fészer kamita, és ahol az egyik utcát Kanadának hívják. No, de van még ott más érdekesség is…

A gyűjtögetésből szenvedély

Lakberendezés, kézimunkázás, játékkészítés, festés – csak néhány dolog azok közül, amelyekkel Pajdics Petra foglalkozik.

– A kézimunkázást, varrást saját magam tanultam meg. Kaptam egy varrógépet, aztán addig ültem mellette, amíg meg nem tanultam megvarrni azt, ami érdekelt. Az ilyesmit dédnagymamámtól örökölhettem. Ő varrónő volt, és már kiskoromban is érdekelt, hogyan dolgozik, állandóan ott ültem mellette, figyeltem a munkában. Festeni szakközépiskolában kezdtem el komolyabban, de már előtte is jártam rajzszakkörre. Később rájöttem, hogy nem is ez az, ami igazán érdekel, hanem inkább a textilből készült dolgok. Végül is két évet tanultam ott, majd kert- és parktervezés irányban tanultam tovább, főiskolán. De inkább azt hasznosítom ma is, amit a szakközépiskolában megtanultam. Igaz, hogy ott a két év során főleg festettünk, hiszen ez volt a szakirányom, de a kompozíciónak minden ágát megtanultuk. Főleg a szakközép első két évében foglalkoznak ilyesmikkel. Most többnyire játékkészítéssel foglalkozom. Anyagból készítek játékokat, nyuszikat, angyalkákat, illetve különböző lakásdekorációkat is. Utóbbi az, amivel a leginkább szeretek foglalkozni. Megrendelésre, eladásra is dolgozom. Születésnapra, esküvőre, húsvétra, karácsonyra is kérnek tőlem ilyesmit. Ünnepekre például nagyon divatosak a dekorkoszorúk. De ezeket nemcsak ünnepekhez, hanem mindennapi „használatra” is kérik. Leggyakrabban macikat készítek. Gyerekként gyűjtöttem őket, aztán magam is készítettem egyet. Megterveztem, megrajzoltam, aztán tovább fejlesztettem a készítését. Készítek párnákat, függönyöket, pamuttal díszített hímes tojásokat is, és még sok egyebet. Ihletet leginkább az internetről és Magyarországon vásárolt magazinokból merítek. Az alapanyagokat többnyire itt vásárolom, Ungváron. De ha elutazom valahová, akkor is vásárolgatok, még úgy is, hogy akkor még nem tudom, mi lesz majd belőle. Folyton fejlődöm a munkában, hiszen sok mindent látok. Általában áttervezem picit a dolgokat. Nem szoktam utánozni. Amit látok, azt később a magam módján készítem el. Sokan rendelnek tőlem úgy, hogy képet küldenek az adott dologról, hogy ugyanolyat kérnek. De mindig megmondom, hogy ugyanolyat nem csinálok, esetleg hozzá hasonlót. Festmények terén sem másolok. A csendéleteket is magam rakom össze. Anyagokkal is szoktam képeket dekorálni. Beléjük kombinálom a különböző textúrákat. Ezek most már egyre aktuálisabbak, mert az emberek szeretik a modern lakberendezési dolgokat, nemcsak a klasszikus festményeket.

Gyöngy a vége…

Kosztik Katalin egy fiatal, de annál kreatívabb és tehetségesebb kézműves.

– Tízéves korom körül kezdtem el kézműveskedni. Egyházi táborokba jártam, főként Rátra, és az ilyen alkalmakkor mindig foglalkoztunk ilyesmivel is. Ott elkezdtem valamit, aztán itthon tovább próbálgattam, egyedül is. Ha valami nem sikerült úgy, ahogyan mutatták, akkor csináltam a magam módján, még ha kicsit másmilyen is lett. Nézegettem a különböző technikákról videókat is, amíg rá nem jöttem, minek mi a lényege. Mert rá kell jönni bizonyos mozdulatokra. Ha pedig ezek már megvannak, lassan be is rögződnek. Ha nagyon sokat foglalkozom valamivel, akkor az már úgy megy, hogy szinte rá sem kell néznem munka közben. Süthető gyurmából fülbevalót, medált, kulcstartót készítek. Nemrég voltam a KMKSZ-alapszervezet által rendezett gyereknapon kézművesként, ahol ezt is mutattam a kicsiknek. Munkáimat kiállítottuk, s akinek megtetszett valami, az megtanulhatta, hogyan készül az adott dolog. Korábban nem is igazán tudták a környéken, hogy ilyesmivel foglalkozom. Foglalkozom gyöngyszövéssel is. Ez a kedvencem, mert egyszerű, gyorsan megy. Készítek nyakláncokat, karkötőket gyöngyből, és kombinálni is szoktam a gyöngyöt a makraméval, csomózással, ha karkötőt készítek. Sok munkámat már eladogattam, de ha rendelnek valamit, azt általában gyorsan el is készítem. Már nagyon sok kézművesbolt van, és úgy látom, sok ember inkább megpróbál egyedül elkészíteni valamit, saját magának, mint megrendelni, megvenni. Barátnőknek mutattam is néhány dolgot. Szeretnék még megtanulni varrni, kötni, bőrrel dolgozni is. Sokszor nézegetek képeket, szétnézek a hobbiboltokban, és ha megtetszik valami, akkor neki is fogok. Az is előfordul, hogy nem sikerül valami. Akkor igyekszem kitalálni, hogy a magam módján hogyan valósíthatnám meg. Ha pedig egy motívum megtetszik, akkor igyekszem beépíteni a megszokott munkáimba. Azoknak is megvan a jellemzőjük: mindennek gyöngyöt teszek a végére, még az álomfogóknak is.

Mikor a fának lelke lesz

– 2009-ben kezdtem el amatőr szinten faragni – mesélte Péntek Zoltán. – Református, hívő ember vagyok, és akkor valahogy megszólított, felkarolt a Jóisten. Valami olyan, ősi dolgot szerettem volna készíteni, ami sokáig megmarad Tarnócon. A Jóisten ajándéka volt az ihlet, az indíttatás. Az első munkámnál úgy ment a munka, mint Buratinó történeténél: fogtam egy darab fát, és addig faragtam, amíg nem lett belőle valami. Érdekes módon, amelyik darab fát a kezembe vettem, azt hál’Istennek, nem rontottam el. Ha kicsit suta is volt a munka, akkor sem dobtam ki semmit. Azt szeretem a fában, hogy meleg, puha, hajlékony anyag, aminek lelket lehet adni. És azt én adom bele. Az ihlet pillanatnyi érzésből jön. Nem világi dolgokat készítettem, hanem címert, egyházhoz, valláshoz kapcsolódó dolgokat. Szeretem az olyan szimbolikus dolgokat, amelyek a magyarsághoz, a magyar lét ápolásához kapcsolódnak. Amikor megszületik egy ötlet a fejemben, akkor azt mindig le kell rajzolnom. Nem is azért, mert esetleg elfelejtem, hanem, mert így tudok korrigálni rajta. Fejből is menne a munka, de rajz után jobb. Sorozatgyártásban viszont nem készítek semmit. Van olyan munkám, amiből 2-3 darabot is készítettem, de mindegyik egyedüli, exkluzív. Több különböző kivitelezésű címerem is van, mostanában pedig próbálok rátérni a kopjafára is. Korábban ezzel sem foglalkoztam különösebben. Ez is úgy jött, mint a többi dolog. De hazudnék, ha azt mondanám, nem néztem utána a tudnivalóknak. Eladni nem szoktam a munkáimat. Remélem, nem is fogom soha. Általában elajándékozom őket, vagy a templomnak, vagy jóbarátoknak, ismerősöknek. A Tiszasalamoni Református Egyház részére is odaajándékoztam egyik munkámat. Arra kértek, hogy az ottani Szent István-szoborhoz faragjam ki Nagy-Magyarország térképét. Tehát nem pénzért dolgozom, és honoráriumot sem szoktam elfogadni soha.

Öröklődik

Máles Katalin hajdan sokat kézimunkázott együtt édesanyjával, s úgy tűnik, ez örökletes dolog.

– Amióta meg tudom fogni a tűt, azóta ezzel foglalkozom. Legelőbb édesanyám egy kis kakast rajzolt nekem, azt varrtam körül szálöltéssel. Aztán fokozatosan jött a többi dolog. Engem érdekelt, mi hogyan megy, ezért odafigyeltem rá munka közben, amit pedig nem tudtam, azt megmagyarázta. Édesanyám is sokat kézimunkázott telente, mert ez inkább téli foglalkozás volt. És együtt is, nagyon sokszor. A templomba és eladásra is sokat hímeztünk mindketten. Ez volt a kis bevételi forrásunk. Nagyon sok pászkatakarót hímeztünk például. Volt, hogy 25 darabot is egy télen, négyszögletűt, gömbölyűt, oválisat, attól függően, hogy mennyi időnk volt. Aztán Ungváron a piacon árultuk. De volt, hogy konkrét kéréssel jöttek hozzám, mi kellene és milyen. Gyakran ismerősöknél vagy a Fürge ujjakban láttam meg új mintákat, de volt, hogy át is adtak nekem egyet-egyet azok, akik tudták, hogy ilyesmivel foglalkozom. Ha megvolt a minta, lerajzoltam, hozzáadtam vagy elvettem belőle egy kicsit, és varrtam. Kórházban dolgoztam, ott pedig a liftesek sokat foglalkoztak ilyesmivel. Azoktól is sok dolgot elpróbáltam. Kötöttem mellényt, pulóvert is. Ezzel tudok lenyugodni, ha valami problémám van. Szeretek mindenféle kézimunkát. De a mai fiatalságnak már nincs hozzá türelme. Mert ehhez sok türelem és fenék kell, mert ülni kell és csinálni. Sokan nekikezdenek, mert érdekli őket, legalábbis addig, amíg még csak nézik, de amikor ülni kell vele, már nincs türelmük. Pedig évek kellenek hozzá, hogy az ember mindent úgy tudjon megcsinálni, hogy szép legyen. Hiába van például lerajzolva a minta, azt formázni is kell, mert ha rajzolásnál elcsúszott mondjuk a ceruza, akkor az embernek magának kell látnia, hogy a rajz után nem szép a munka, utána kell dolgozni. Olyankor meg ki kell bontani. Ez főleg a keresztszemesnél rossz. Azt nagyon nagy odafigyeléssel kell csinálni, mert ha csak egy öltést nem úgy tett oda az ember, ahogy kellett volna, nem jön össze a minta, aztán ki kell bontani. Csak az szereti ezt, aki ebben nőtt fel. De most jobban el vannak foglalva az emberek: elveszi az időt a televízió, a komputer. Persze, az is kell, de nem állandóan. Viszont aki nem látta ezt a szüleitől, azt annyira nem foglalkoztatja.

Máles Katalin egy érdekes receptet is megosztott velem. Íme, az ungtarnóci gyümölcsszelet receptje: három egész tojást felverünk, szétkavarunk 20 deka cukorral. Hozzáteszünk 2 dl aludttejet, 10 dkg olvasztott margarint. Ezeket jól elkeverjük, majd összedolgozzuk 25 dkg liszt és 1 csomag sütőpor keverékével. Az eldolgozott tésztát tepsibe tesszük, rárakjuk a felszeletelt gyümölcsöt, és megsütjük. Szinte bármilyen egyszerű gyümölccsel elkészíthető, de az alma a legjobb. Nem is kell feltétlenül frissnek lennie. Üvegből vagy kompótból is vehetjük.

Mit vitt az ukrán busz?

Csernyicskó Borbála édesanyjával együtt szőtt fiatalkorában. Többek között abroszt, törülközőt, zsákot készített hajdan. A „minden kezdet nehéz” elve alól ő sem képezett kivételt. Eleinte még sok mindenben szorult segítségre, később viszont már egymaga is boldogult. Egy alkalommal Magyarországra vitt pokrócot, s miután többen is látták, megcsodálták munkáját, később már várták, mikor jön az ukrán busz, mikor visz Boris néni pokrócot. Ezenkívül Csehországba, Prágába is vittek munkáiból. De, természetesen, a helybéliek is vásároltak tőle. Tanítványa viszont nem igazán akadt, holott a szövéshez szükséges eszközök még megvannak. Van még felvetni valója, s bízik benne, hogy lesz még rá alkalma, hogy azt le is szője.

Öngyógyítás

Az agronómus végzettségű Fedák János néhány évvel ezelőtt kezdett el komolyabban gyógynövényekkel, gyógyítással foglalkozni.

– Nemcsak füvekkel gyógyítok, hanem sok minden mással is, ami a természetben megtalálható és felhasználható ilyen célra: ami megöli a vírusokat, baktériumokat, gombákat. Főleg az első kettővel vannak gondjaik az embereknek. Régebben nekem is voltak egészségügyi problémáim, de idejében kapcsoltam, és kigyógyítottam magam. Sok dologra magam jöttem rá, de könyveket is olvasgattam a téma kapcsán. Többféle gyógynövénnyel is foglalkozom. Vannak dolgok, amiket saját magamon próbálok ki. Tudok segíteni az ekcémával, bőratkával szemben. Ha valakinek árpa nő a szemére, azt egyszerűen csak szemen kell köpnie egy egészséges embernek, mivel a nyálban olyan anyagok vannak, amelyek eltüntetik azt. A hónalj alatti bőrgombát ecetes vattával kell lekenni naponta háromszor, mert az a gombafaj nem bírja az ecetet. Úgy gondolom, hogy igenis kell foglalkozni öngyógyítással. Minél több ember foglalkozna ilyesmivel, annál többen jönnének rá bizonyos dolgokra, arra, hogy minden bajra ott van az orvosság a természetben, és így nem kellene a patikába járni azokért a készítményekért, amelyeknek a legfőbb alapanyagait meg lehet szerezni a természetből vagy a saját környezetünkből.

Számos különleges érték van tehát Ungtarnócon. A többségükért elég csak a szomszédba átmenni.

Akinek van kiegészítenivalója Ungtarnóc múltjához, jelenéhez, hagyományaihoz, értékes tárgyaknak, iratoknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta