Robbanás történt Harkivban

2015. február 23., 12:22

Miközben az ukrán fővárosban, Kijevben vasárnap békésen, nagyszabású felvonulással és közös imával emlékeztek meg a Majdan-tüntetők elleni karhatalmi erőszak áldozatairól az esemény első évfordulóján, az ország keleti részében, Harkiv városában pokolgépet robbantottak a felvonulásra összegyűltek között, ez halálos áldozatokat is követelt.

A robbanásban két ember vesztette életét és 11-en sebesültek meg.

Az adatok szerint egy ismert Jevromajdan-aktivista, Ihor Tolmacsov és egy rendőr halt meg.

A sérültek között van egy 15 éves fiú, aki kómában van.

Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője sajtószolgálatán keresztül kijelentette, hogy távirányítású robbanószerkezet lépett működésbe. Közölte, hogy a merénylet miatt az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) a belügyminisztériummal együtt terrorellenes műveletbe kezdett a kelet-ukrajnai megyeközpontban. Négy személyt már őrizetbe is vettek a merényletben való részvételük gyanújával, és lefoglaltak tőlük egy gránátvetőt is. Turcsinov az SZBU-tól kapott információra hivatkozva közölte, hogy az őrizetbe vettek az Oroszországi Belgorodban vettek részt kiképzésen.

(pravda.com.ua/MTI/hirado.hu/VV)