Meghalt a kórházban a harkivi terrortámadás egyik sérültje, egy 15 éves fiú

2015. február 24., 16:57

Vele együtt háromra emelkedett a békés felvonulás halálos áldozatainak száma az ország keleti részében lévő megyeközpontban.

Előző nap a Majdan-tüntetések elleni karhatalmi erőszak első évfordulója alkalmából a kijevivel egy időben rendeztek felvonulást Harkivban, amelyen a résztvevők Ukrajna egysége melletti kiállásukat akarták kifejezni. A menet épp, hogy elindult a városi stadion mellől a belváros felé, amikor az előre bejelentett gyülekezőhelyen egy elrejtett távirányítású pokolgép lépett működésbe.

Még aznap négy embert vettek őrizetbe a hatóságok a merényletben való részvétel gyanújával. Az őrizetbe vettek az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) tájékoztatása szerint valamennyien az oroszországi Belgorodban vettek részt nemrég harci kiképzésen.

A Harkiv megyei ügyész hétfőn azt mondta: kiderült, hogy nem a négy gyanúsított követte el a merényletet, de kapcsolatban álltak az elkövetőkkel, ugyanis mindannyiukat ugyanaz a „központˮ irányítja. A nyomozás eddigi állása szerint a támadásért egy „harkivi partizánoknakˮ nevezett csoport lehet a felelős, de egyelőre a hatóságok más terrorszervezetek után is nyomoznak.

A városvezetés gyásznapot rendelt el hétfőre a terrortámadás áldozatainak emlékére. Harkivban töröltek minden szórakoztató és kulturális rendezvényt, az önkormányzati épületeken félárbocra eresztették a nemzeti lobogókat, és helyi idő szerint délután egy órakor a város lakói egyperces néma csönddel emlékeztek a merénylet áldozataira.

(MTI/hirado.hu/VV)