Megnyitotta kapuit a jánosi Napsugár játszótér

2015. július 20., 10:22

Július 19-én a jánosi gyerekek és szülők nagy örömére megnyitotta kapuit a Napsugár játszótér a beregszászi járási Jánosiban. Az ünnepségre rengeteg helyi lakos látogatott ki gyerekeivel, unokáival.

A kezdeményezők és ötletgazdák a jánosi szülők voltak, akik sok munkával és erőfeszítéssel pár hónap alatt létrehozták a jánosi gyerekek játékbirodalmát.

A felavatás ökomenikus istentisztelettel kezdődött a görögkatolikus templomban, ahol Egressy Miklós jánosi görögkatolikus parochus és Pocsai Vince református lelkész prédikációit hallgatták meg a jelenlévők, s a két gyülekezet együtt imádkozott a játszótér megáldásáért.

Az istentisztelet után mindenki átvonult a görögkatolikus templommal szemben lévő hatalmas játszótérhez, ahol Torisnya Szilvia, az egyik aktív helyi anyuka nyitotta meg az ünnepséget. Elmondta, hogy az építés során nem egy akadályba ütköztek, s megköszönte a falu lakosainak, a polgármesternek és a vállalkozóknak, hogy támogatásukkal véghez tudták vinni a tervüket. Kiemelte, hogy a játszótér létrehozását nagyon fontosnak tartották, hiszen itt a gyerekek ismerkedhetnek, megtanulják a toleranciát, önfeledten játszhatnak. Hozzátette, hogy ez a falu játszótere, mindenki érezze magáénak. Megkért minden jövőbeli odalátogatót, hogy úgy vigyázzon a játszótérre és az ott lévő játékokra, mint a saját otthonára, s felügyelet nélkül ne hagyja ott gyermekét.

A játszótér megnyitóját megtisztelte jelenlétével Barta Márta, Jánosi polgármestere, Bíró Tibor vállalkozó, járási képviselő, valamint Babják Zoltán, Beregszász város polgármestere. A polgármesterasszony beszédében elmondta, hogy nagy örömmel tölti el, hogy immár nemcsak Balazsér, hanem Jánosi is büszkélkedhet egy gyönyörű játszótérrel. Külön kiemelte, hogy ez a falu érdeme, hiszen ezekben az időkben mindenki inkább kapni és kérni szeret támogatásokat, de a falu csakis a saját erejéből hozta létre a Napsugár játszóteret.

A jánosi református gyülekezet gyerekei rövid szereppel adtak hálát az új játéktérért.

A köszöntők után Barta Márta, Pocsai Vince és Egressy Miklós együtt vágták el a szalagot, miután a két lelkész megáldotta a játszóteret.

A játszótéren homokozó, libikóka, komplex csúszda, mászóka és hinták hivatottak szolgálni a gyerekek szórakoztatását.

A felavatás után a gyerekek birtokukba vették a játszóteret, ahol zenével, fagyival és lufikkal is kedveskedtek nekik.

(VV)