Ruszin és magyar dallamok a Váraljában

2016. november 23., 08:19

November 16-án a Váralja kávézóban folytatódott a Sodró együttes által életre hívott folkkocsmaprogram. A rendezvényen a técsői járásból érkezett Kárpátaljai Ruszinok zenekar és a házigazda Sodró együttes közös műsorát hallhatták az érdeklődők.

Az autentikus környezetű kávézó zsúfolásig megtelt, a közönség nagy izgalommal fogadta a fellépőket. Sok ukrán nemzetiségű érdeklődő is ellátogatott a rendezvényre. 

Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke örömmel üdvözölte a koncert során megelevenedő kultúrák találkozását. Az elnök szerint jó példája ez a kárpátaljai népek békés együttélésének. Elmondása szerint a folkkocsma fontos programja az Ung-vidéki magyarságnak, ezért a KMKSZ igyekszik támogatni a rendezvénysorozatot.

Váradi Enikő, a rendezvény főszervezője a koncert felépítéséről beszélt. Elmondta, hogy már rég érlelődik bennük ruszin kollégáikkal egy közös koncert színpadra állítása. „Nem titok, hogy a Sodró zenekar egyik prímása ruszin származású muzsikus, aki mindamellett, hogy fantasztikusan játssza az autentikus ruszin népzenét, a magyar népzenéért is él-hal. Mindebből kiindulva szerettük volna bemutatni a koncertanyagban is, hogy ez a két kultúra, amellett, hogy gazdag népzenei örökséggel bír, szimbiózisban él egymás mellett. Innen jött a Mi zörög a szomszédban? című közös koncertünk koncepciója ruszin muzsikus barátainkkal, amit szeretnénk minél több helyen bemutatni”. A szervező szerint a zene egy olyan közös nyelv, amely nem elválasztja, hanem összeköti a nemzetiségeket.

A két kultúra zenei világát megjelenítő koncert nagy sikert ért el a közönségnél, amely vastapssal jutalmazta az előadókat. A program további részében Jakab István és Váradi Enikő vezetésével éjszakába nyúló táncház következett.

Martin Vivien, az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán és Természettudományi Karának hallgatója rendszeres résztvevője a folkkocsma alkalmaknak. Kérdésünkre elmondta: „Gyerekkoromtól kezdve táncolok, és mindig is fontosnak tartottam a kultúránk és magyarságunk megőrzését. A diákok elmehetnek és kulturált körülmények között érezhetik jól magukat, mindeközben ismerkedhetnek, beszélgethetnek. Én akárhányszor csak úgy indultam el, hogy benézek egy órácskára, mindig ottragadtam, és nem is bántam meg, még akkor sem, mikor másnap izomlázzal ébredtem az egész esti csárdásolás után”.

A szervezők decemberben is várnak minden táncolni vágyót és népzenét kedvelőt az ungvári Váralja kávézóba.

Kővári Edina