Bobory Zoltán: Víz-metafora – 1957
(nagyapáink emlékére)
Csörgedezünk, csörgedezünk, Elvtárs? –
mondta titkár elvtárs a hosszú asztal végén,
alig látható s hallható távolságból…
Tudja, Elvtárs, nekünk rohanó víz kell!
Mi az hogy marad…? – félelmetes folyó,
zavaros, hömpölygő, a követ vigye csak el.
Mi nem érünk rá csak úgy folydogálni,
álszent, csillogó víztükörrel a felszínen;
nekünk partot kell szakítani, Elvtárs!
Meg vagyunk értve? – ajánlom, Elvtárs!
Mert a sekélyes, gyáva folydogálás
nem jó semmire, nem kooperatív, Elvtárs!
Olyan legyen, mint az eszme! Duzzasztani,
duzzasztani! Energiát a dolgozó népnek,
Elvtárs! – Ne nézzen rám olyan hülyén!!!
Maguk csak úgy tekeregnek céltalan,
öntözgetik a kispolgári kis kertjeiket,
miközben mi a természetet formáljuk!
Mert mi tudjuk, Elvtárs, mi egyesültünk.
Vigyázat, Elvtárs, mi ki is tudunk törni,
zúgva, bőgve, ahogy azt már megírtuk…!
Na, hozza bátran ide a kérvényt, Elvtárs!
Meglátjuk, kapnak-e vizet ott a falu végén.
A közösben lesz…! Na, igyon egy pohárral…
Egy nagyszerű költemény Bobory Zoltántól! A Víz-metafora – 1957 káprázatosan pontos megragadása annak a helyzetnek, mikor a „mindenható” szerepében tetszelgő hivatalnok, a „titkár elvtárs” fogadja az egyik helybeli lakost, aki kérvénnyel érkezett, hogy szeretnének vízhez jutni a faluvégi lakosok.
A szocialista-kommunista társadalmi berendezkedés időszakában vagyunk. A címben szereplő dátum egészen pontosan mutatja, hogy a forradalom és szabadságharc vérbefojtását követő évben. Mélyen tragikus tehát a helyzet, de ahogyan szerzőnk elénk tárja ezt a furcsán eszes monológot, az bizony tragikomikus. Felidézi Wass Albert Üzenet haza című híres költeményét, melynek strófavégi ismétlése „a víz szalad, a kő marad”, felidézi Petőfi Sándor A Tisza című versét a „zúgva, bőgve” szavakkal, de még a híres Kommunista kiáltványra is utal, mikor azt mondja, „mert mi tudjuk, Elvtárs, mi egyesültünk”.
Ezzel együtt a verset, sajnos, nem értheti mindenki. Ezért a „nagyapáink emlékére” alcím. Aki nem élt az ilyen „képes” beszédű és ilyen alapos „ideológiai felkészültségű” „elvtársak” uralkodása idején, A tanú című, ugyancsak káprázatos filmből értesülhet arról az abnormális korszakról, melyben valóban csak „olyan hülyén lehetett nézni”, ahogyan e versbeli kérvényező néz a „titkár elvtársra”. Vagy, ahogy a filmbeli Pelikán József, a jámbor tekintetű dunai gátőr nézett a felejthetetlenül eszes Virág elvtársra, akitől jól megtanultuk és máig tudjuk: „a nemzetközi helyzet egyre fokozódik”…
Penckófer János
