Az ukrán cégek 68 százaléka működik teljes kapacitással

2023. május 10., 17:42

Az ukrán üzleti szféra egyre jobban alkalmazkodik a kihívásokhoz, amelyek elé Oroszország teljes körű fegyveres agressziója állította – közölte Telegram-csatornáján az Európai Üzleti Szövetség felmérésének eredményeire hivatkozva Danilo Hetmancev, a Legfelső Tanács Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának elnöke, akit a DW idéz.

A felmérés szerint 2023 második negyedévében Ukrajnában már a cégek 68 százaléka működik teljes kapacitással, míg az előző negyedévben ez a mutató 54 százalék volt, a tavalyi negyedik negyedévben pedig 44 százalék. A korlátozásokkal működő cégek aránya 31 százalékra csökkent (a január–márciusi 46 százalékról).

A felmérésből az is kiderült, hogy a cégek 90 százaléka teljes bért fizet (az első negyedévben ez a mutató 89 százalék volt), és két százalékra csökkent a létszámleépítésre kényszerülő vállalatok aránya (a január–márciusi 5 százalékról). Emellett 33-ról 30 százalékra csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek legfeljebb fél éves pénzügyi tartalékkal rendelkeznek, ezzel szemben 60 százalékuk tartalékai legalább egy évre, vagy még tovább is elégségesek.

(dw.com/Kárpátalja)