Boldogulás szülőföldön (31. rész)

„Mindent, amit elértem, Istennek köszönhetek. Vannak nagy mérföldkövek az életemben, de ezekre úgy tekintek vissza, hogy Istentől való csodák” – vallja, hiszi és tudja ezt sorozatunk e heti interjú­alanya, aki nem tagadja, hogy jelenleg nagyon nehéz megmaradni Kárpátalján, viszont a korábbiakban és a jelenben is a szülőföldön megtapasztalt, megtett életútja Istent igazolja. Az alábbi interjúnk Barta Attilával, a Fornosi Református Egyházközség lelkészével, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) elnökével készült.

– Mesélj kicsit magadról!

– Szernyén születtem 1990. július 27-én. Az általános iskola elvégzését követően a Munkácsi 3. Számú Szakközépiskolában tanultam tovább, majd a Szernyei Református Gyülekezetben voltam önkéntes diakónus és gyermekmunkás egy évig, közben pedig építkezésen dolgoztam segédmunkásként. 2009-ben jelentkeztem a Sárospataki Református Teológiai Akadémiára, ahová sikeresen felvételt nyertem. 2014-ben feleségül vettem a szintén szernyei születésű Kiss Anettet, akivel még abban az évben Németországba költöztünk, ahol egy évig diakóniai szolgálatot végeztünk fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok között. 2015-ben hazatértünk Kárpátaljára, és a Fornosi Református Gyülekezetben kezdtem meg a gyakornoki évemet, feleségem pedig a helyi általános iskolában kezdte el a tanítást. A gyakornoki év után megkaptam a lelkészi oklevelet. 2016-ban megszületett első gyermekünk, Emília, három év múlva pedig fiunk, Dániel. Immár nyolcadik éve a fornosi gyülekezetben szolgálok lelkipásztorként.

– Mi volt a legfőbb ok – felsorolhatsz többet is –, hogy hazatértél és itthon, Kárpátalján maradtál és helyezkedtél el? Miért marad itthon egy kárpátaljai fiatal?

– Magyarországon öt, Németországban egy évet éltem, de mindig hazahúzott a szívem. Pedig amikor 2015-ben hazatértünk feleségemmel, már háború volt az országban, és többen próbáltak is lebeszélni arról, hogy hazajöjjünk. Akkor mégis így láttuk jónak, ebben a döntésben kaptunk békességet Istentől. És ezt nem bántuk meg azóta sem.

– Mondj három olyan dolgot, mondatot, ami meghatározza azt, hogy ki vagy te! Kezdd a legfontosabbal!

– Az első és legfontosabb az Istennel való kapcsolatom. A másik a családom és a barátaim. A harmadik pedig a gyülekezet, amelynek pásztora lehetek.

– Hogyan éled meg kárpátaljai magyarként a mindennapokat ott, ahol élsz?

– Kárpátalján élni sohasem volt könnyű. Sorsközösségben vagyunk azokkal, akik idehaza maradtak, így még inkább összekovácsolódunk, mert nagyobb az egymásra utaltságunk, mint korábban. Jó érzés, hogy számíthatunk egymásra, ezért is szerettem mindig Kárpátalját.

– Mit gondolsz, mi, kárpátaljaiak hogyan éljük meg az életünket a szülőföldünkön vagy a „nagyvilágban” az adott körülmények függvényében?

– A kárpátaljai ember az, aki „a jég hátán is megél”. A problémamegoldás terén nagyon kreatívak vagyunk. Mindenhol szeretik a kárpátaljai embert, mert tudják, hogy szorgalmasan dolgozik, nagy a teherbírása, és szinte mindenhez ért.

– A munkádban eltelt idő során milyen tapasztalatokra tettél szert? Mik jellemzik leginkább a foglalkozásodat, hivatásodat?

– A befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét. Az igében is ezt találjuk: „…a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban”(1 Kor. 15, 58/b). A másik fontos megtapasztalás, hogy ha egységesek az emberek, és odaállnak egy ügy mellé, akkor hegyeket is képesek megmozdítani.

– Napjainkban hogyan lehetne itthon tartani a fiatalokat? Milyen új ötletekre volna szükség? Hogyan tud most boldogulni egy fiatal a szülőföldjén?

– A közösségi alkalmakon keresztül erősíteni tudjuk bennük a szülőföldhöz való lelki kötődést. Meg tudjuk őket erősíteni abban a hitben, hogy Istennek hatalmában van megtartani bennünket nehéz körülmények között is. És ha valaki úgy dönt, hogy marad, akkor nagyon kreatívnak kell lenni ahhoz, hogy talpon maradjon.

– Kérlek, idézd fel eddigi legjelentősebb teljesítményedet az életben, bármely téren!

– Mindent, amit elértem, Istennek köszönhetek. Vannak nagy mérföldkövek az életemben, de ezekre úgy tekintek vissza, hogy Istentől való csodák. Akár az egyetem elvégzése vagy a fogyatékkal élő fiatalokról való gondoskodás. Soha nem gondoltam, hogy képes lennék rá, és mégis. Ott lenni gyermekeim születésénél. A gyülekezet pásztorolása, amely hatalmas kihívás.

– Mit jelent az önismeret számodra?

– Vallom, hogy minél inkább megismerem Istent, annál inkább önmagamat is. Hiszen Ő formált engem, ismeri lelkem mélységeit. A legmélyebb önismeretre mindig életem legnehezebb időszakaiban jutottam el, amikor sokkal intenzívebben éreztem Isten jelenlétét is. Sokat segítenek az önismeretben azok az emberek is, akikkel naponta kapcsolatban vagyok, hiszen ahogy az igében találjuk: „Vassal formálják a vasat, és egyik ember formálja a másikat” (Példabeszédek 27, 17).

– Számodra mit/kit jelent a kereszténység? Mit jelent neked a hit? Ki számodra Isten? A nagy többség számára ki Isten?

– A keresztyénség számomra Krisztust követő életet jelent, a benne való hit pedig létemnek alapja. Ma már céltalannak látnám az életem nélküle. Számomra Isten egészen közeli, én nem úgy képzelem el Őt, mint aki távol él tőlünk, és nem foglalkozik a porszemnyi életemmel. Hiszem, hogy minden pillanatot lát az életemből, és azon az úton vezet, amelyen járnom kell. A Szentírást olvasva hallom szavait, és a Szentlélek által erőt kapok mindenhez.

Más nevében nehéz nyilatkozni, hogy kicsoda számára Isten. Amit viszont az elmúlt vészterhes időszak megmutatott, hogy sokan a gyülekezet közösségében kerestek Istennél menedéket.

– Te milyen narratívát adnál vagy képzelsz el, amely által a kárpátaljai magyarság továbbra is itthon maradhat, boldogulhat, fejlődhet?

– Fennmaradásunk egyik nélkülözhetetlen alapja a béke lenne. Ha visszatekintünk a történelembe, akkor azt látjuk, hogy sokszor kellett már újrakezdeni az életet az itt élő embereknek. Ez eddig még sikerült, de újrakezdeni csak akkor lehet, ha a tomboló vihar megáll.

– Melyek azok a kompetenciák, értékek, amelyek leginkább jellemzik a kárpátaljai lakosságot? A kárpátaljai emberek miben különböznek másoktól? Egyáltalán különböznek-e?

– Bátran mondhatom, hogy elárul bennünket már a beszédünk is. Az anyaországi barátaink szerint szép ízesen beszélünk. Szóhasználatunkban kevesebb a szleng. Ez a kárpátaljai embernek egyik sajátos jellemvonása. De gyakran mondják rólunk azt is, hogy vendégszerető emberek vagyunk.

– Mit jelent igényesnek lenni? Mi, kárpátaljaiak igényesek vagyunk?

– Ha a kárpátaljai emberek házát megnézem, akkor a legtöbb porta rendezett. Az öltözködésben is igényesek vagyunk. A jeles napokon mindenki igyekszik a legszebb ruháját felvenni. Ami viszont bosszant, és nagy igénytelenségre utal, az a szemét. Rettentően nagy szégyen, amikor a falvak között hegyekben álló szemetet látom. Ebben nagy fejlődésre lenne szükségünk, hiszen saját környezetünket pusztítjuk.

– A kialakult körülmények tekintetében mi az, amivel a legtöbbet tudunk tenni a környezetünkért, embertársainkért, önmagunkért?

– Ha minden ember odafigyel a hozzá legközelebb álló emberekre, akkor megtettük a szükséges minimumot. Főleg az egyedül maradt idős embereknek a legnehezebb, őket folyamatosan szem előtt kell tartani. Imádkoznunk kell nemcsak önmagunkért, hanem embertársainkért is.

– Mi a véleményed az országban, a világban a közelmúltban és a jelenben zajló, mindenkit érintő folyamatokról, eseményekről?

– Csodának tartom azt is, hogy Isten még eddig is tűrte azt, amit tettünk. Én ezt nem próbának látom, hanem bűneink következményének. Egy olyan világban, ahol az Isten dicsőségét meg akarják lopni, és csúfot űznek a teremtés rendjéből, nem lehet sok jóra számítani. Tombol a sátánizmus, a rosszat jónak mondják, és a jót rossznak. Viszont ha e jelenlegi helyzet bűnbánatra és Istenhez való őszinte odafordulásra fogja sarkallni az embereket, akkor lehet ebből még egészen jó is. Ha népünk megalázná magát Isten keze alatt, akkor hiszem, hogy Ő adna szabadulást és lehetőséget az újrakezdésre. Amennyiben ez elmarad, akkor elvesztünk!

– Mit tudnak tenni a fiatalok a béke elősegítése érdekében?

– Fontos, hogy megőrizzék azokat a keresztyén értékeket, amelyeket megismertek. Az, hogy milyen lesz a jövő, nagyban tőlük is függ. Mennyire lesznek hűségesek és bátrak. A jövő mindig a béke emberéé.

– Reménnyel tekinthetünk-e mi, kárpátaljaiak a jövőbe?

– A 2023-as év a Kárpátaljai Református Egyház életében a reménység éve. Mivel ismerem Isten hatalmát, tudom, hogy Ő bármit és bármikor megtehet. Ezért minden körülmények között reménykedhetünk, de meg kell tanulnunk őszintén kimondani: „…legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” (Máté 6, 10). Az Ő akarata sokkal jobb, mint az én vágyálmom, de ehhez kell a bizalom felé. Nem tudom, a jövőben mi vár ránk, de azt tudom, hogy Isten megígérte, nem fog elhagyni. Ezért igenis reménykedhetünk!

– Mit osztanál meg leginkább magadból?

– Nagyon szeretem a családomat és azokat az embereket, akiket Isten mellém adott. Hálás vagyok a barátaimért és szolgatársaimért.

– Mit jelent az egyéniség és egyediség?

– Az egyéniség számomra azt jelenti, hogy lehet és van is saját véleményem. Egyedinek lenni pedig azt jelenti, hogy Isten olyannak teremtett, mint senki mást ezen a Földön. Egyedi külső-belső tulajdonságokkal, életcéllal, talentumokkal.

– Mit ajánlanál más fiataloknak? Milyen megoldásokat eszközöljenek, milyen irányba mozduljanak el az itthon boldogulás reményében? Mit tegyenek és mit ne?

– Minél önállóbb valaki, annál szabadabban tud mozogni. Ezt felismerték azok, akik megálmodták, hogy mit szeretnének, és egy kis segítséggel megnyitották magánvállalkozásaikat. Barátaim közül volt, aki megnyitotta saját cukrászdáját, autószerelő műhelyét vagy komolyabban elkezdte a gazdálkodást.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Most azt mondanám, hogy nyitott vagyok Isten tervére. Bármi is legyen az, tudom, hogy a legjobb lesz nekem. Szabad kezet adok neki, hogy Ő irányítsa lépteimet. Amikor 2015-ben hazajöttünk Kárpátaljára, akkor sem emberi tanácsra hallgattunk, hanem imádságban és böjtöléssel kértünk Istentől választ arra, hogyan tovább. A fornosi gyülekezetben töltött idő és az itt tapasztalt áldások egyértelműen igazolták, hogy helyesen cselekedtünk. Ezért a jövőben is szeretnénk teljes mértékben ráhagyni magunkat az Úr vezetésére. És erre biztatok ma is mindenkit: ne a félelem kényszerítsen, és ne a vágyaink irányítsanak, hanem adjunk teret a Szentléleknek és Isten szavának az életünkben. Akkor nem kell majd kételkednünk, hogy jól döntöttünk-e, hanem lelki békességet kapunk.

Dankai Péter