Megvannak az első pontok!

Labdarúgás

2023. augusztus 16., 08:25 , 1172. szám

Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Minaj FC, illetve a másodosztályban újoncként debütáló Huszti FC sem kezdte jól a 2023–2024-es idényt, hiszen mindkét alakulat két vereséggel hozta le az első két bajnoki találkozóját. A hét végén lebonyolított harmadik játéknapon aztán mindkét kárpátaljai együttes megszerezte első pontjait.

A Volodimir Saran által irányított Minaj FC a Bajnokok Ligájából való kiesését követően az Európa-ligában is vereséget szenvedett legutóbbi ezüstérmes Dnyipro–1 gárdáját látta vendégül.

Feledhető első játékrészt követően a második 45 percben felgyorsultak az események.

Előbb az 50. percben a vendégek hátvédje, Eduard Szarapij mehetett idő előtt zuhanyozni, miután VAR-os videózást követően a mérkőzés játékvezetője úgy ítélte meg, hogy utolsó emberként szabálytalankodott a kapujától mintegy 20 méterre.

Érdekesség, hogy a kiállítást követően is a Dnyipro–1 játszott mezőnyfölényben, de még büntetőből sem sikerült megszerezniük a vezetést.

A 89. percben Jehor Tverdohlib révén a Minaj eredményesen fejezett be egy kontratámadást, de a hétperces hosszabbítás második minutumában újra büntetőhöz jutott a Dnyipro–1, amit az eset sértettje, Domingo Blanco már nem hibázott el. 1-1, mondhatni, értékes pont a nemzetközi kupaszereplővel szemben.

A 3. forduló eredményei:  Minaj FC–Dnyipro–1 1-1, Csornomorec Odessza–Obolony Kijev 2-0, Kolosz Kovalivka–Veresz Rivne 2-0, Polisszja Zsitomir–Ruh Lviv 0-1, Vorszkla Poltava–Zorja Luhanszk 1-2, Krivbasz–LKZ Cserkaszi 2-0.

A Sahtar Donyeck–Olekszandrija mérkőzést lapzártánk után, míg a Dinamo Kijev–Metaliszt 1925 Harkiv találkozót későbbi időpontban rendezik.

Hatalmas meglepetésre, három fordulót követően a legutóbbi idényben a kiesés ellen küzdő Ruh Lviv hibátlan mérleggel, 9 ponttal vezeti a tabellát a 7 ponttal második Kolosz Kovalivka előtt.

Az első megszerzett pontjával 14. Minaj FC a hét végén rendezendő 4. játéknapon a még pont nélkül álló Metaliszt 1925 Harkiv vendége lesz.

* * *

Egy osztállyal lejjebb, a második vonal A csoportjában a Huszti FC a Csernyivci Bukovina vendégeként játszott gól nélküli döntetlent.

A Volodimir Citkin által irányított Tisza-parti együttes a 4. fordulóban az Ahrobiznisz csapatát látja majd vendégül.

(tamási)